Több mint nyolcezer konnektoros Hyundai készült decemberben


A Hyundai Motor igyekszik minél magasabb szintre növelni villanyautóinak termelését, hogy ezzel csökkentse az óriási igény miatt feltorlódott megrendelés-állományt.

A Hyundai Motor újra emelte a lécet a konnektoros autóinak eladásában, decemberben ugyanis minden eddiginél több, összesen 8 174 darab ilyen jellegű autó készült a gyártó koreai üzemében. Ez a szám pedig 276 százalékkal több, mint az egy évvel korábban, 2017 decemberében termelt mennyiség és ezzel a több mint 8 ezer darabos szinttel a koreai gyártó teljes termékportfóliójának 5,3 százalékát a konnektoros modellek teszik ki.


A teljes 2018-as évet tekintve a Hyundai Motor 53 114 darab konnektoros autó legyártásával zárta. Ez pedig 144 százalékkal több, mint a teljes 2017-es évben, miközben tavaly a konnektoros modellek aránya 3,1 százalékra emelkedett. Mindezekre alapozva könnyen elképzelhető, hogy ezt a szintet az idei évben is tartva, vagy esetleg még tovább emelve a Hyundainak idén akár százezres nagyságrendű konnektoros-autó eladási eredménye is összejöhet. 


Ami azonban még érdekesebb, hogy a Hyundai statisztikái szerint tavaly bemutatott üzemanyagcellás Nexo zászlóshajó modellje is nagy népszerűségnek örvend. A lista szerint a Hyundai Motor csak decemberben 168 autót tudott kiszállítani, miközben a teljes 2018-as évet nézve ez a szám egy darab híján eléri a 950-et. Ez különösen annak fényében tűnik érdekesnek, hogy az elődmodellnek tekinthető ix35 Fuel Cell modellből a termelés 5 éve során nem sikerült ezer darabot értékesíteni. 


A Hyundainak leginkább a Kona Electric modellek termelésében kellett sokat fejlődnie és úgy tűnik, decemberben sikerült is a termelés mennyiségét 5 ezres szint felett tartani. A decemberben termelt 5 350 darab a teljes Kona gyártás 26 százalékát tette ki, így 2018 végét a vállalat 22 787 Kona Electric modell gyártásával fejezhette be.


A „konnektoros modellek” termékcsoportjába (plug-in) természetesen beletartozik az Ioniq Electric, amelyből a decemberben előállított 1 911 darabbal 2018-ban összesen 21 002 darabot gyártottak, míg az Ioniq konnektoros hibridváltozatából decemberben 798, 2018 egészében pedig 8 977 darab készült. A kiválasztott piacokon korlátozottan elérhető Sonata PHEV változatából egész évben csak 348 darab talált gazdára. 

Forrás: insideevs.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését