A Hyundai autómegosztásban népszerűsítené villanyautóit


A Hyundai tavaly Amszterdamban próbálta ki villanyautóira épülő autómegosztó rendszerét, amelynek tapasztalatait felhasználva a jövőben ilyen megoldással igyekeznek népszerűsíteni a vállalat elektromos járműveit. 

A Hyundai egy olyan villanyautós autómegosztó rendszer bevezetésén dolgozik, amely nagyon hasonlít a BMW, a Mercedes-Benz, a Peugeot és a Renault által Európában és az Egyesült Államokban kínált megoldásokhoz. „Egy elektromos autókra vonatkozó lehetséges feliratkozási modellben gondolkodunk” – mondta még januárban Wonhong Choi, a Hyundai Motor marketingvezetője a CES kiállításon.     


Choi azt is hozzátette, az elektromos járműflotta tulajdonosa a Hyundai maradna, az ügyfelek pedig „a kilométerek, a percek vagy a megawattok” szerint használnák a szolgáltatást. Ez annyit jelent, hogy a díjakat az megtett távolság, az eltelt idő, vagy az energiafogyasztás alapján határozzák majd meg. „Ez lenne az üzleti modellünk egyik támasza a villanyautók piacán” – mondja Choi.  


A Hyundai Motor és a Car4Share közös vállalkozásként 2018-ban száz darab teljesen elektromos Ioniq modell biztosításával Amszterdamban végzett már egy tesztet, amelynek az volt a célja, hogy kiderítsék, hogyan lehet egy ilyen autómegosztási programot szélesebb körben hatékonyan bevezetni Hollandiában. A próbaüzemet aztán több mint 100 ezer Ioniqos autómegosztás után 2018 végén megszüntették.   


Choi elmondta, a Hyundai emellett olyan autómegosztó vállalatoknak is biztosít autókat, amilyen a Grab vagy az Uber. Saját bérautórendszerével azonban Choi szerint a Hyundai „integrált mobilitási szolgáltatóvá” alakulhat át és „a villanyautók előtérbe helyezésével még több embernek ad lehetőséget arra, hogy megtapasztalják az elektromos járművek képességeit.” Szerinte egyelőre még túl korai volna megmondani, hol és mikor indulhat az új rendszer. 


Legutóbbi évindító beszédében Eui-sun Chung, a Hyundai Motor ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a vállalat folytatja elektromos – hibrid, elektromos és üzemanyagcellás – hajtásláncokkal szerelt autóinak fejlesztését és 2025-re már 44 ilyen villanymotoros modellből éves szinten 1,67 millió darabot terveznek értékesíteni. Továbbá Chung azt is hozzátette, hogy 2021-re robottaxi-szolgáltatást kívánnak indítani Dél-Koreában, Sejong városában és a Hyundai az üzemanyagcellás Nexo és az elektromos Kona modelljét biztosítja a projekthez. A Hyundai emellett a globális iparági vezetőkkel folytatja az autonóm járművek fejlesztését is.  


Mielőtt azonban a Hyundai elindítaná villanyautó-flottából álló autómegosztási szolgáltatását, a vállalatnak meg kell oldania az akkumulátorok elérhetőségének szűk keresztmetszetét, ami zéróemissziós modellek iránti hatalmas kereslet miatt korlátozza ezen autók termelését. „A Hyundai nem számított arra, hogy a Kona Electric ennyire sikeres lesz a piacon” – mondta Choi hozzátéve, a beszállítókkal folyamatosan azon dolgoznak, hogy fejlesszék az akkumulátor-ellátás folyamatát. 


Ígéretet tett arra is, hogy Európa 2019-ben több Kona Electric modellt fog kapni, arra azonban nem tért ki, a várakozási idő mikorra csökkenhet elfogadható szintre. A Hyundai Motor Europe vezetője, Thomas Schmid korábban azt mondta, a vállalat 2018 végéig 11 ezer darab Kona Electric modellt szeretett volna leszállítani, de legalább háromszor ennyi autóra lenne szüksége ahhoz, hogy a mostani egy év helyett 3-4 hónapra csökkenhessen az ügyfelek várakozási ideje. 

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

Utazás az ismeretlenbe – a Kia Niro EV Erdélyben