A Hyundai egy indiai mobilitási szolgáltatásba fektet


A Hyundai Motor Group és a világ egyik legnagyobb autómegosztási szolgáltatója, az Ola bejelentették stratégiai megállapodásukat, amelynek keretében a Hyundai és a Kia okos mobilitási platformjának megvalósítása érdekében az eddigi legnagyobb összeget fekteti be.  

A megállapodás értelmében a három vállalat egy egyedi flotta és mobilitási megoldás létrehozása érdekében intenzíven együttműködik, eközben India-specifikus villanyautókat és azok töltőhálózatát építi ki és ezek mellett az Ola platformján keresztül a legjobb ajánlatokat és lehetőségeket kínálják fel az arra fogékony autóvezetők számára. A Hyundai és a Kia együttesen 300 millió dollárt kívánnak befektetni a projektbe.


„India a Hyundai Motor Group globális mobilitási vezetői stratégiájának központi részét jelenti, ezért az Ola vállalattal kötött együttműködésünk biztosan felgyorsítja az okos mobilitási szolgáltatóvá válásunk iránti erőfeszítéseinket” – mondta Eui-sun Chung, a Hyundai Motor Group ügyvezető alelnöke. „A Hyundai előremutatóan reagál a piaci változásokra és folyamatosan újít azért, hogy még nagyobb értéket kínáljon ügyfelei számára.”

„Nagyon izgatottan várjuk a Hyundai csoporttal való együttműködést, hiszen az Ola célja, hogy milliárdnyi embernek innovatív és modern mobilitási megoldást biztosítson” – mondta Bhavish Aggarwal, az Ola társalapító ügyvezetője. „Közösen a mobilitási megoldások új generációját dobhatjuk piacra és emellett folyamatosan bővíthetjük ügyfeleink részére kínált ajánlatainkat. Ez az együttműködés nagyon előnyös lesz a platformunk partnerei számára is, hiszen a Hyundai-jal közösen olyan járműveket és megoldásokat szeretnénk kidolgozni, amelyek a jövőben milliók számára jelenthetnek fenntartható bevételi forrást.”  


A stratégiai együttműködés keretein belül a vállalatok megegyeztek arról, hogy a járműflották működtetésére és menedzselésére közös megoldást dolgoznak ki, amivel a Hyundai csoport most először lép be az iparágba és az autók gyártása és értékesítése mellett üzletkörét a flottamegoldásokkal bővíti. Az együttműködés révén az Ola partnerei számára különböző pénzügyi szolgáltatásokat kínál, beleértve a lízinget és a részletfizetéseket, miközben a járművek fenntartása és szervizelése javíthatja az ügyfelek elégedettségét. 

A Hyundai, a Kia és az Ola abban is megállapodásra jutott, hogy közösen olyan járműveket és kiegészítőket fejlesztenek ki, amelyekre az autómegosztási piac résztvevőinek szüksége van. A szolgáltatás ideje alatt összegyűjtött adatok pedig lehetőséget adnak a vállalatoknak arra, hogy folyamatosan fejlesszék járműveiket és ezzel jobban igazodjanak a helyi igényekhez.   


A Hyundai Motor Group elvárásai szerint felgyorsíthatják átalakulásukat autógyártóból okos mobilitás-megoldási szolgáltatóvá, mivel a társulás révén lehetőségük lesz részt venniük a teljes mobilitási értékláncban – beleértve a járműgyártást, a flottakezelést és a mobilitási szolgáltatásokat is.   

Az Ola célja, hogy 2022-ig több mint kétmillió megélhetési lehetőséget hozzon létre a mobilitási ökoszisztémában. Ez a partnerség segít felgyorsítani a mikrovállalkozásokat India egyre bővülő partnerhálózatában. Az Ola már több mint 1,3 millió partnerrel áll kapcsolatban saját platformján és ez a továbbiakban még több százezer fővel is nőhet, ahogyan személyre szabott jármű-, finanszírozási és biztosítási ajánlatokat tudnak számukra felkínálni és ezzel a partnerek teljes költségeit csökkenteni tudják. 

Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését