A Hyundai úttörő újrahasznosítási stratégiája


A Hyundai Motor Group hatalmas Namyang fejlesztőközpontjában nemcsak a jövő autói készülnek, de a már elhasznált technológiák újrahasznosításának technológiáját is itt dolgozzák ki.  

Az emberek autóhoz fűződő kapcsolata drámaian megváltozott az elmúlt néhány évtizedben: a tömeggyártás elterjedésével az autó általános használati cikké vált, amely mostanra a tulajdonos büszkesége helyett egyszerű közlekedési eszköz A pontból B pontba. Egyszerű háztartási eszközökké váltak és ahogyan nem beszélünk szeretettel a hűtőnkről, mosógépünkről, úgy az autókról is egyre kevesebben gondolkodnak érzelmesen. Ezzel együtt a technológia is egyre nagyobb ütemben fejlődik, így gyakran már a tíz éves konstrukciók sem felelnek meg az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak


A Hyundai Motor Group központi Namyang fejlesztőközpontjában már rég működik egy kísérleti futószalag, amely azonban nem az itt szokásos új prototípusok összeszerelésére szolgál, hanem éppen ellenkezőleg: a régi járművek szétszerelésére. Ez most még csak kísérleti fázisban tart, ám a kezdeti kis lépték a tervek szerint a jövőben jóval nagyobbá válhat, pontosan ugyanúgy, ahogyan itt Namyangban próbálták ki elsőként az új generációs i30 gyártósorát, amelyet végül a csehországi Nosovicében helyeztek üzembe.   


A teljesen önálló létesítményben most elsősorban az olyan prototípusok megsemmisítésére és újrahasznosítására használják ezt a futószalagot, amelyek a fejlesztés során töréstesztekhez vagy már befejezett alkatrésztesztelésekhez készültek. Az ARR részleg (Automobile Resource Regeneration) munkájának első lépéseként meghatározzák az adott jármű típusát (hagyományos vagy elektromos) és pontos felszereltségét. Azon belül is egyértelmű, hogy teljesen másként kell hozzáállni az elektromos alkatrészek újrahasznosításához, mint a régi vas vagy más fém alkatrészek összegyűjtéséhez.  


A futószalag elején a légzsákok hatástalanítása egy külön erre a célra kialakított kamrában történik, ahol a többi robbanásveszélyes eszközzel együtt berobbantják azokat. A legtöbb jármű úgyis az életpályája végén, legtöbbször érintetlen légzsákokkal kerül vissza a bontókba, teli veszélyes robbanó anyaggal. Ezek után a harmadik lépcső a motorháztető, az akkumulátor és a gumik eltávolítása. Negyedik lépésként jön az összes folyadék leengedése, amit a külső elemek, így az ajtók, ablakok eltávolítása követ. Hatodik a belső alkatrészek kivétele, míg hetedikként jön a hajtáslánc, vagyis a motor, a váltó és a tengelyek kiszerelése. Az eltávolított részeket anyaguk szerint csoportosítják, az anyagok több mint 85 százalékát újrahasznosítják, de az elméleti újrafelhasználhatósági arány elérheti a 95 százalékot is. Végül nyolcadik lépésként az autó vázát összepréselik, ami az olvasztó felé veszi az irányt.  


A Hyundai Motor Group úttörő stratégiája egy olyan befektetés a jövőbe, ahol sikerül megőrizni a környezetminőségét és közben biztosítani a továbbra is szükséges mobilitást. A Hyundai ARR részlege még 2005-ben akkor kezdte meg működését, amikor a környezetvédelmi nyomás még jóval kisebb volt. 2008-tól folyik itt az anyagok, így a PET palackok újrahasznosítása, amelyekből autóipari alkatrészek és komponensek készülnek. Az újrahasznosított anyagok a végtermék életciklusának végén ismét felhasználásra kerülnek, így 2010-től a villanymotorok háza, 2011-től a karosszériaelemek, stb.   


A futószalag évente több mint kétezer tonna gumit is újrahasznosít. Az üzem újrafeldolgozási kapacitása jelenleg 4 ezer autó évente és ez csak egy tesztprojekt, nem egy komplett újrahasznosító üzem, ami a jövőben több ilyen futószalagot is működtethet. A Hyundai Motor Group nemrég emellett egy olyan újrahasznosító projektet is indított, ahol a tisztán elektromos járművek feldolgozása történik a jövőben. Ide kerülhetnek majd a kiszolgált Kia Ray és Soul EV modellek, vagy a Hyundai Ioniq és Kona Electric járművek is.    

Forrás: tyden.cz

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését