Már itthon is kapható a megújult Hyundai Ioniq Electric


Nagyobb akkuval, erősebb motorral és főleg nagyobb hatótávval újult meg a Hyundai első elektromos autója, amely állami támogatással 9,6 millió forintos vételártól már itthon is megrendelhető. 

A Hyundai viszonylag későn, 2016-ban lépett be először a villanyautók egyre bővülő szegmensébe és az Ioniq modellel rögtön mércét állított a kategóriában az autó hétköznapi használhatóságával és kimagasló energia-hatékonyságával. A több díjat is elnyert Ioniq idén komoly ráncfelvarrást kapott, a leginkább csupán külső átalakuláson átesett hibrid és plug-in változatokkal ellentétben az Electric technológiájában is nagyot fejlődött. 


A Hyundai Ioniq Electric 2020-as modellévű változata újragondolt első kialakítást kapott, a tervezők új fényszórókat, első maszkot és első-hátsó lökhárítót rajzoltak az autónak, a belső építészek pedig új műszerpultot illesztettek az utastérbe. Az Ioniq új változata a korábbi 28 helyett egy 38,3 kWh-s akkut kapott, ami egy 136 lóerős villanymotort táplál. A Hyundai szerint a WLTP szabvány szerint a hatótáv 294 km lehet. A fedélzeti töltőberndezés teljesítménye 7,2 kW, az új akkupakk 100 kW-os villámtöltővel 54 perc alatt tölthető fel 80 százalékig.


Az új Ioniq Electric a korábbi kettő helyett háromféle felszereltségi szinttel kerül forgalomba Magyarországon. Már a támogatással 9,6 mFt-ért kapható Comfort belépőszintű autó felszereltsége is elég gazdag: 7 légzsák, automata távolsági fényszóró, fáradtságfigyelő, sávtartó és vészfékrendszer ugyanugy alap, mint az eCall vészhívó rendszer, automata fényszóró, esőérzékélős ablaktörlő, fűtött tükrök, 4 elektromos ablak, LED hátsó lámpa, tolatóradar, tolatókamerás Display Audio rendszer,  Supervison műszeregység, kétzónás klíma, telefonkihangosító, kulcsnélküli rendszer, tempomat,  ülés- és kormányfűtés, PTC fűtés, stb. 


A Premium szinthez mindezek mellett jár a full LED fényszóró, krómozottak a külső és belső kilincsek, van vezetéknélküli telefontöltő, adaptív tempomat és az új 10,25 colos kijelzővel szerelt navigációs rendszer. Az 1,5 milliós állami támogatással csökkentve 10,5 millió forintos áron kínált Ioniq Electric Premium változattól felfelé bőrkárpitot is lehet kérni 595 ezer forintos felárért. 


Az Ioniq Electric kínálat csúcsán mostantól a 11,3 millió forintért kínált Executive szint áll, amelyben a holttérfigyelő, a sávkövető rendszer, az elektromos tetőablak, az első parkradar és a hőszivattyús fűtőrendszer. És ahogyan az összes Hyundai modellhez, az Ioniq Electrichez is jár az 5 év kilométerkorlát nélküli garancia, amit a cég az akkumulátorokra vállalt 8 év vagy 200 ezer km garanciával egészíti ki. 


A Hyundai Ioniq Electric modellfrissitett változata mostantól a típust forgalmazó hazai Hyundai képviseleteknél előrendelhető, amelyek első példányai még az év vége előtt megérkezhetnek Magyarországra. 

Forrás: hyundai.hu

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését