Máris 120 darab Hyundai Kona Electric kelt el Indiában


A Hyundai július 9-én mutatta be a Kona Electricet Indiában, ahol az ország első elektromos kisterepjárójából tíz nap alatt már több mint száz darab talált gazdára.

A Hyundai Kona Electric modellt India 11 városának 15 Hyundai kereskedésében lehet megvásárolni, akik 10 nap leforgása alatt 10 ezer tesztvezetési igényt regisztráltak, miközben 120 ügyfél máris megrendelte saját villanyautóját. A több mint 2,5 millió rúpiás (kb. 10,7 mFt) vételárával a Kona Electric szegmense egyedüli képviselője Indiában. Ám ez nem sokáig lesz így, hiszen még az idei év végén megérkezik az MG eZS crossovere, amely a Hyundai babérjaira törhet.  


„India első hosszú hatótávú zöld SUV-ja, a Kona Electric felvillanyozó fogadtatásra talált azzal, hogy csupán 10 nappal a bemutató után máris 120 megrendelés érkezett az autóra, ami kifejezi egyben az indiai vásárlók csúcskategóriás technológiák elfogadását is” – mondta Vikas Jain, a Hyundai Motor India értékesítési vezetője. „A digitális térben és a kereskedésekben is megnőtt az érdeklődés, ahogy ügyfeleink szeretnék minél többen megtapasztalni az elektromos autók sajátosságait.  Az előítéletek és az alkalmazkodás változása az érdeklődés és a tesztlehetőségekre jelentkezések alapján tisztán látható.”

A Hyundai Kona Electric Indiában egy 136 lóerős változatban érhető el, amit egy 39,2 kWh kapacitású akkumulátorcsomag lát el energiával. Ez hihetetlenül soknak tűnik egy olyan autópiacon, ahol az autók nagy többsége a mini és kiskategóriából kerül ki, ahogyan a Kona Electric 395 Nm forgatónyomatéka is hatalmas ugrást jelent az indiai forgalomban. A Hyundai 8 év vagy 160 ezer kilométer garanciát kínál az akkucsomagra, miközben az autó többi részére 3 év kilométerkorlát nélküli garancia jár.   


A Kona Electricre az indiai ARAI szabvány 452 km hatótávot ad meg, ám ez a valóságban nehezen érhető el. A vezető háromféle üzemmód közül (Eco, Comfort és Sport) választhatja ki a számára legmegfelelőbbet, amelyek az autó teljesítményét befolyásolják. Emellett a kormány mögötti fülekkel változtatható a visszatöltés mértéke is, amivel szintén energiát lehet megtakarítani. 

Forrás: motoroids.com

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését