A Hyundai új márkakampányt indított


A Hyundai elindította új „Fejlődés” kampányát, amelyben elmeséli, a vállalat mit valósított meg az elmúlt ötven év során és ígéretet tesz arra, hogy a jövőben is ugyanebben a szellemben folytatják tevékenységüket. 

A Hyundai csoport és vele a Hyundai Motor, valamint az ezredfordulón hozzá csatolt Kia Motors felemelkedése bármilyen értelemben kétségtelenül lenyűgöző, a Hyundai pedig szívesen beszél arról, hogyan jutottak el idáig és ez a haladó szemlélet a jövőben is pontosan ugyanúgy mozgatja a vállalatot, ahogyan a múltban is.     

A vállalat új kommunikációs kampánya a „Fejlődés” nevet viseli – amelynek része a #NextAwaits megjelölés is – a Hyundai pedig egy régi, híres angol sorozat szereplőjének segítségével kalauzol el bennünket a régmúltba, amely alapján megtudhatjuk, a koreai vállalat a jövőben is ugyanolyan lelkesedéssel néz a kihívások elé, mint azt tette az elmúlt több mint ötven év során. 


„A Hyundai az elmúlt 50 év során bizonyította innovatív szellemiségét, ennek ellenére a vállalat hihetetlenül gazdag hátterét kevesen ismerik” – mondta  David Pugh, a Hyundai Motor UK marketingvezetője. „A ’Fejlődés’ kampány a Hyundai bemutatkozása, amely elismeri annak inspiráló történelmét. A film Dél-Korea újjáépítésében és modernizálásában betöltött segítő szerepétől a nemzetközi bővülésig bemutatja, a múlt hogyan formálta a vállalat jövőjét és hogyan lett a Hyundai a jövő mobilitásának úttörője.”  

A Hyundai Engineering &Construction vállalat 1947-ben alakult meg és a háborút követően részt vett olyan nagy kormányzati beruházásokban, amelyek az ország közlekedési infrastruktúráját megteremtették. Húsz évvel később, 1967-ben alakult meg a Hyundai Motor, egy évvel később pedig elkészült a ma is használt Ulsan gyártóüzemük. Ez évi 1,6 millió darabos kapacitásával mára a világ legnagyobb autógyártó üzemévé nőtte ki magát. A Hyundai Glovis által üzemeltetett hajóflottával és a csoporthoz tartozó Hyundai Steel acélkitermelő és feldolgozó vállalattal a Hyundai az autógyártás teljes értékláncát kézben tartja.   


A Hyundai később önálló útra lépett, ezért 1974 februárjában felvették az Austin Morris korábbi igazgatóját, George Turnbullt, akinek irányítása alatt megszületett és 1975 decemberében piacra dobták az első Pony modellt. Az olasz Giorgetto Giugiario által tervezett kompakt hátsókerék-meghajtású jármű Dél-Korea első sorozatban gyártott autója volt. A Hyundai azonban az 50 év alatt egy pillanatra sem állt meg, így jelentős befektetéseket végzett a hidrogénhajtású üzemanyagcellás és az elektromos járművek fejlesztése terén. 2016-ben bemutatta az Ioniqot, a világ első olyan autóját, amely kizárólag valamilyen villamosított hajtáslánccal szereltek.     


Forrás: hyundai.news, carsuk.net

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

Utazás az ismeretlenbe – a Kia Niro EV Erdélyben