Jöhetnek a Hyundai olcsó villanyautói


A Hyundai Motor „Okos EV” projektje zöld utat kapott a vállalat koreai központjától, az első járművek két-három éven belül bemutatkozhatnak – Indiában. 

A dél-koreai Hyundai Motor annak ellenére viszonylag gyorsan piacra kívánja dobni elektromos meghajtású tömegtermékeit, hogy a kormányzat további támogatásokkal is elérhetőbbé kívánják tenni a villanyautókat a térségben. A vállalat berkein belülről származó információk szerint a Hyundai Motor koreai központja zöld utat adott az „Okos EV” projekt számára, amelynek első termékei 2-3 éven belül jelenhetnek meg India útjain. Az elfogadott projekten belül a fejlődő piacok számára egy dedikált elektromos járműplatformot is fejlesztenek.  


A tervezett járműfelépítést a Hyundai mellett a kisebb Kia Motors leányvállalat is használni fogja és az itt előállított elektromos modelleket India mellett más fejlődő piacok számára is innen szállítják majd. A Hyundai Motor India vezetője, S. S. Kim szerint a vállalat már dolgozik is saját villanyautóján. „Normál esetben a munka nagyjából két-három évig tart” – mondta, majd hozzátette, hogy a vállalat stratégiája összhangban van a kormányzat terveivel. „Vállalatunk nagyon gyorsan reagál. A kormányzat egy nagyon agresszív tervet dolgozott ki az elektromos járművek elterjesztéséhez. Ezt már a fejlesztőközpontunk részére is továbbítottuk.” 


A Hyundai Motor korábban már bejelentette, hogy globális szinten 38 alternatív meghajtású járművet, köztük hibrideket, elektromos és üzemanyagcellás modelleket kíván piacra dobni. Indiában az elmúlt hetekben mutatták be a Hyundai Kona tisztán elektromos változatát. „Máris rengeteg adatot gyűjtöttünk az Indiára szabott elektromos autó számára” – mondta egy magát megnevezni nem kívánó személy, aki közel áll a vállalathoz. „Az Ola vállalatba történt befektetés szintén kulcsszerepet játszik abban, hogy megismerjük a megosztható mobilitási platformokkal kapcsolatos elvárásokat.” 


Idén tavasszal a Hyundai és a Kia bejelentették, hogy 300 millió dollárt kívánnak befektetni az indiai Ola taxivállalatba, amellyel közösen flotta- és mobilitási szolgáltatásokat kívánnak fejleszteni, valamint egy kifejezetten India-specifikus elektromos járművet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát szeretnének megépíteni. A Hyundai emellett az indiai Revy autókölcsönző vállalatba is beszállt. A Hyundai Motor Indián belül számos munkacsoport foglalkozik azzal, hogy lokalizált megoldásokat keressen pl. az akkumulátorok beszerzésére és az Ola és Revy üzleti modelljeinek integrálására. Mindegyik csoport munkájának központjában a megfizethető ár elérése áll.  


Eközben a Hyundai riválisa, a Maruti Suzuki a Toyota Kirlostarral párhuzamosan 2020-ban szeretné bemutatni első helyben készülő elektromos autóját. A Tata Motors, a Mahindra-Ford és a Renault is kompakt villanyautókat terveznek piacra dobni Indiában, ezért a Hyundai sem akar lemaradni tőlük.   

Forrás: economictimes.indiatimes.com

Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

Utazás az ismeretlenbe – a Kia Niro EV Erdélyben