A Hyundai és az LG közös akkugyárat tervez


A Hyundai a következő néhány évben jelentősen kívánja növelni villanyautóinak darabszámát, amihez a külső beszerzési források beszerzése mellett az LG-vel közös saját akkumulátorgyártó üzem építését is tervezi.

A tisztább mobilitás és főleg az egyre szigorodó környezetvédelmi korlátozások miatt a globális autógyártók többsége számos elektromos modell bevezetését tervezi a 2020-as években. Nincs ez másként a Hyundainál sem, amely nemrég bejelentette, hogy villamosított modelljeinek számát a jelenlegi 9-ről 2025-re 23-ra kívánják növelni. Ehhez azonban mindennél fontosabb, hogy elég akkumulátor álljon rendelkezésre, amit a Hyundai több küldő forrás mellett egy az LG Chem vállalattal közösen felállítandó saját akkugyártó üzemmel tervez biztosítani.   


„Az LG Chem jelenleg számos autógyártóval igyekszik közös vállalati projekteket kialakítani, a Hyundai Motor Group pedig 2025-re egymillió elektromos autó eladását tűzte ki célul. Így aztán a két vállalatnak közösek az érdekeik” – mondta az egyik akkumulátoripari bennfentes képviselője, hozzátéve, hogy a közös vállalatban egy harmadik fél, a POSCO Chemical is részt vehet. A POSCO Group az általuk készített akkumulátor-alkatrészek a gazdasági fejlődésük jövőbeli mozgatórugója lehet és terveik szerint a globális villanyautó-alkatrészek piacán részesedésük elérheti a 20 százalékot 2030-ra. 


A Hyundai csoport alkatrész-beszállító leányvállalata, a Hyundai Mobis és az LG Chem már jelenleg is közösen működtet egy kisebb akkugyártó bázist. A következő lépéssel egyrészt a Hyundai csoport megfelelő darabszámú akkumulátort tud biztosítani készülő hibridjeihez és villanyautóihoz, másrészt az LG Chem is növelni tudja saját piaci részesedését. Ráadásul mivel a közös vállalatban az autógyártó is részt vesz, így nemcsak megfelelő mennyiségű akkucsomagra tehet szert, de a saját igényei szerint alakíthatja ki azok jellemzőit és emellett az árakat is lejjebb tudja szorítani. 


A Hyundai korábban már bejelentette, hogy az autógyártó új fejlesztésű, kifejezetten az új generációs villanyautókra szabott E-GMP padlólemezére készülő villanyautójához a konkurens SK Innovation vállalattól vásárol 500 ezer akkumulátorcsomagot. A Hyundai szándékai szerint a két akkugyártó versengése jó hatással lesz a versenyképes termékek és árak kialakítására. Emellett iparági pletykák szerint a vállalat további 1,2 millió akkumulátor vásárlásához írt ki pályázatot nemrég, amelyen több mint tíz beszállító, köztük számos kínai cég is részt vesz. 


A Hyundai és az LG állítólag 380 millió eurót különített el az egyelőre „H Project” néven emlegetett jövőbeli közös vállalat működésére, amelynek létrejöttével a szektor egyik legversenyképesebb csoportja jöhet létre az LG Chem szakmai tapasztalata és gazdasági lehetőségei, valamint a Hyundai csoport magas értékesítési darabszámai révén. A közös vállalat székhelye mindenképpen Dél-Korea lesz, a gyár helyszíne azonban még kérdéses. Ahogyan a termelés kezdő időpontja is, ami viszont legkésőbb 2022-23 körül kell megtörténjen, ha a Hyundai el akarja érni céljait 2025-re.


A vállalatok közös érdeke egy olyan közös ipari vállalat létrehozása, amely Dél-Koreában és azon túl is képes nagy mennyiségű akkumulátor előállítására. Néhány helyi médiaforrás szerint a Hyundai és az LG Chem közös akkugyára a koreai Danjinban épülhet, ám a vállalatok várhatóan a külföldön felépítendő gyárat tekintik majd a legfontosabbnak. A fontosabb villanyautó-piacok (pl. Európa) ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a külföldi autó- és akkugyártók helyi gyáraikban szereljék össze az adott térségben keresett villanyautókat és azok akkuit. Ezt az is alátámasztja, hogy a Hyundai és a Kia hazai eladási aránya 20 százalék alá csökkent, miközben termelésének több mint 80 százalékát a globális piacokon értékesíti.     


„Jelenleg nincs még együttműködésünk egyetlen kiválasztott vállalattal sem. Továbbra is számos együttműködési formában igyekszünk dolgozni, mivel a stabil akkumulátor-ellátás számunkra elsődleges fontosságú” – mondta a Hyundai Motor Group egyik képviselője. „Fontolóra vesszük a többoldalú együttműködést a Hyundai Motorral, de a stratégiai szövetséget nem erősíthetem meg” – tette hozzá az LG Chem képviselője.


Ha az együttműködés valóban megvalósul, ez a lépés mindenképpen nagy hatással lesz az ágazatra. Különösen fontos ez azon autógyártók számára, amelyek az LG termelésétől függnek és nem sikerült a Hyundaihoz hasonlóan elmélyíteniük együttműködésüket az akkugyártóval, ahogy a Tesla is tette a Panasonic-kal, vagy nemrég a Volkswagen tette ugyanezt a kínai Guoxan vállalattal. „Az autógyártók nem támaszkodhatnak kizárólag egyetlen alkatrész-beszállítóra. Ugyanez a helyzet az akkumulátorok gyártóival is” – mondta egy iparági elemző. „De azt mindkét fél elismerte, hogy vizsgálják az együttműködés lehetőségeit.”

Forrás: donga.com, forococheselectricos.combusinesskorea.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

Utazás az ismeretlenbe – a Kia Niro EV Erdélyben