Frissült a Hyundai Kona Electric Dél-Koreában


A Hyundai Motor bejelentette, hogy megkezdte a teljesen elektromos Kona Electric modell frissített változatának értékesítését Dél-Koreában. 

A 2020-as modellévű új Hyundai Kona Electric jobb felszereltsége révén még több kényelmet kínál a vezető és utasai számára. A vállalat közleménye szerint az új modellévtől többek között elérhetővé vált az online, vezeték nélküli frissítésre is képes (OTA) és eddigieknél nagyobb, 10,25 colos középső érintőkijelző, az ülésfűtés a hátsó üléseken és egy olyan levegőtisztító rendszer is, amely hatékonyabban akadályozza meg a szállópor bejutását az utastérbe.  

A szigorú koreai mérési ciklus szerint 406 kilométeres hatótávval rendelkező Kona Electric modellből a Hyundai adatai szerint összesen 13 587 darabot értékesítettek hazai, dél-koreai piacukon, amivel 2019-ben is megőrizte az ország legkelendőbb villanyautója címet. A most bemutatott frissített Kona Electric a 64 kWh kapacitással rendelkező akkumulátoros változatban felszereltségtől függően 47 és 49 millió koreai vonért (kb. 11,9 és 12,5 mFt) vásárolható meg.


Dél-Koreában jelentős mértékben támogatják az elektromos járművek vásárlását, a központi kormányzat mellett a helyi önkormányzatok is részt vesznek a meghirdetett környezetvédelmi programban. Tavaly egy Szöulban élő autóvásárló a koreai kormányzattól 9 millió von (kb. 2,3 mFt), a szöuli önkormányzattól pedig további 4,5 millió von (kb. 1,1 mFt), azaz összesen 13,5 millió von (kb. 3,4 mFt) támogatást tudott igénybe venni elektromos autó vásárlásához. 

A vállalat nem közölte, hogy a támogatásokkal együtt mennyi lenne a Kona Electric tényleges vételára, mivel azok mértéke egyelőre nem ismert. „A tisztán elektromos járművekre igénybe vehető, 2020-ra vonatkozó központi és tartomány kormányzati támogatások nagyságrendéről egyelőre még nem született döntés” – mondta a vállalat szóvivője. 

Forrás: hmgjournal.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A világ legviccesebb Hyundai kereskedése lett a hatvani Prémium Autóház Kft.

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését