Szöulban bemutatkozott a Hyundai új teherautója is
A Hyundai Motor haszongépjármű részlege a 2013-as Szöuli
Autószalonon bemutatta a vállalat új Xcient modelljét.
A 2006. óta piacon lévő Trago utódja dinamikus
formavilágával, kategóriájának legkiemelkedőbb gazdaságosságával és tágas
kabinjával a vállalat szerint új mércét állít fel a nehéz tehergépkocsik piacán.
Az új modell elnevezése is erre utal, hiszen az XC a legnagyobb használatos
mértékegység, míg a „cient” a gazdaságosságra (efficient) utal.
„Az Xcient a Hyundai Motor kiválóságra és technológiai
innovációra törekvésének újabb eredménye.” – mondta Hanyoung Choui, a Hyundai
Motor elnök-helyettese. „Hiszünk abban, hogy új modellünk hozzásegít minket
ahhoz, hogy a haszonjárművek területén is az élvonalba kerülhessünk.”
A 200 milliárd wonos fejlesztéssel három év alatt létrejött
új Xcient szinte bármilyen felépítménnyel elérhető és tervezésének első
pillanatától a vásárlók igényei és a világpiaci trendek álltak a fejlesztők fókuszában.
A teherautó széles hűtőrácsa magabiztos megjelenést
kölcsönöz, míg az oldalvonalak merész, kifinomult képet sugároznak. A kabin
magassága 330 milliméterrel 1895 milliméterre növekedett, így a sofőröknek még
több hely jutott. A kabinban elhelyezett ágy szélességét 650-ről 800
milliméterre növelték, miközben az 1046 literes tároló még több kényelmet és helyet
biztosít a hosszú utazások során.
Az Xcient kétféle dízelmotorral rendelhető: 10 literes H-engine,
amelynek maximális teljesítménye 420 lóerő, nyomatéka 1960 Nm és egy
ugyanekkora Powertech erőforrás, amelynek teljesítménye 520 lóerő, nyomatéka
pedig 2500 Nm.

Az Xcient olyan kényelmi felszerelésekkel rendelkezik,
amelyeket először alkalmaznak haszonjárművek fedélzetén. A vezetőülés fűtése-hűtése
mellett levegőztethető is, nyomógombos az indítás, valamint a Hyundai Blue Link
telematikai rendszere első alkalommal költözött be a vállalat haszonjárművébe.
A Hyundai Xcient az év második felében kerül forgalomba és mintegy
60 ezer példány eladását tervezik 2017-ig. Az értékesítési stratégia részeként
a vállalat bemutatókat szervez többek között olyan célpiacokon, mint Peru,
illetve Oroszország.
Az Xcient mellett a Hyundai a 2013-as Szöuli Autószalonon
nyolc különböző haszongépjármű modellt állított ki, többek között a vállalat CNG
hibrid és elektromos autóbuszát.
Forrás: cision.com
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!