Hyundai nélkül folytatódik a Walking Dead sorozat


Amikor a Walking Dead zombik ellen küzdő csapata október 12-én megkezdi új szezonját, felszerelésük egy jelentős eleme nélkül kénytelenek folytatni csatájukat.

Az amerikai AMC csatornán futó Walking Dead sorozat számos évadában az apokalipszist túlélő főhősök számíthattak egy kivizöld Hyundai Tucsonra, amelynek segítségével elmenekülhettek az élőhalottak elől. Most azonban a történet olyan fordulatot vesz, hogy hőseink ezentúl gyalog kénytelenek tovább menekülni.


„Miközben remek volt a ’Walking Dead’ csapatával együtt dolgozni, a történet fordulata miatt az autónak a továbbiakban nem szántak fontos szerepet” – mondja David Matathia, a Hyundai marketingkommunikációs vezetője. Az autógyártó továbbra is sugároz reklámokat a sorozat szüneteiben.


A Hyundai a Walking Dead sorozat második évadától kezdődően mindent kihozott belőle. Mivel már a sorozat elejétől fontos támogató partner lett, a Hyundai jóval alacsonyabb áron tudott megjelenést biztosítani magának, mint a később csatlakozók. Egy 30 másodperces hirdetés a sorozat mostani szezonjában 27 százalékkal többe kerül, mint a korábbi évadban. Most ugyanis átlagosan 413 695 dollárba kerül a hirdetők számára a tradicionális reklámcsomag, míg tavaly ugyanez „csak” átlagosan 326 ezer dollár volt.    


A Tucson a Hyundai szerződése szerint még abban a mocskos világban is mindig tökéletesen tisztának kellett lennie, amely Matathia egy korábbi interjúja szerint tökéletes társa és menekülő autója volt a főszereplőknek. A megállapodás szerint az autót soha nem lehetett fegyverként használni, elütni a zombikat, de lerobbanva sem mutathatták azt.  

Forrás: variety.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje

Szerviztörténet – első szervizen a Kia Niro EV