Mától kapható a HB20 Brazíliában



Miután szeptember 20-án beindult a sorozatgyártás, már elegendő készlet áll rendelkezésre a Hyundai HB20 piaci bevezetésére Brazíliában.

Brazíliában mától megkezdték az új, kifejezetten a hatalmas latin-amerikai piac igényei szerint tervezett és a dél-amerikai országban gyártott HB20 modell piaci értékesítését. Az új modellt kétféle erőforrással, egy egyliteres, 80 lóerős háromhengeressel és egy 1,6 literes, 128 lóerős benzines motorral lehet megvásárolni a Brazíliában működő 150 Hyundai kereskedőnél.


A továbbiakban a Hyundai tervei között szerepel, hogy a most bemutatott modellt nemcsak a már létező kereskedők árusítják majd, hanem emellett lesznek majd olyan elárusítóhelyek is, ahol kizárólag a HB20 modellt értékesítik. Ezeket a kereskedéseket már az épület külső megjelenésében is elkülönítik majd, hiszen a bejárat kerete egy nagy „Kék Kapu”, azaz Blue Gate lesz.

Az új HB20 egyliteres alapváltozatának indulóára 31995 brazil reál (3,5 mFt), míg az 1,6 literes, fullextrás automata ára 48995 reál (5,3 mFt). Az új modellhez öt év garancia is jár, amelyben az első két átvizsgálás ingyenes.  

Forrás: revistaautoesporte.globo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje

Szerviztörténet – első szervizen a Kia Niro EV