Sportautó helyett inkább sportos modelleket gyártana a Hyundai
A Hyundai egyik vezetője szerint a márka megítélését új
sportautó helyett inkább meglévő modellek sportváltozataival igyekeznek növelni
a jövőben.
A Hyundai UK vezetője, Tony Whitehorn egy interjúban tagadta,
hogy a márka a jövőben sportkocsi fejlesztését tervezné. Szerinte a vállalat
inkább a jelenlegi kínálat teljesítményorientált sportváltozataira koncentrál a
közeljövőben. „Ebben a szegmensben egy vadonatúj sportautót nem egyszerű
bevezetni, nagy a kockázata” – mondta Whitehorn az angol Autocar magazinnak a
márka éves teljesítményéről tartott sajtótájékoztatóján.
Korábban a Hyundai Motor Europe volt alelnöke, Allan
Rushforth lebegtette meg egy új, a 2014-es PassoCorto tanulmányhoz hasonló
prémium sportautó gondolatát, amely segítheti a márkához fűződő érzelmi kötődés
növelését.
Ezzel szemben Whitehorn kijelentette, hogy a márka WRC
sikerei vezethetik a Hyundai jövőbeli fejlesztéseit. „A WRC megmutatta, hogy lenne
igény még több érzelmi kötődésre. Korábban a márka racionális választás volt,
most azonban érzelmi kötődést is akarunk. Nem hiszem, hogy ennek feltétlenül
egy sportkocsin keresztül kellene történnie.”
A nemrég bemutatott i30 Turbo lehet a sportmodellek első
képviselője, amely a jövőben akár az N-Performance almárka keretein belül
érkezhet. Whitehorn szerint van arra is lehetőség, hogy akár az i20 és az i40
is kapjon erősebb sportkivitelt. „Lennie kell valamilyen kapcsolatnak a WRC és
a tömeggyártású modellek között” – mondta.
Az új modellekkel a Hyundai idén elérheti a kitűzött 5,05
millió darabos globális eladást, amelyből mintegy 88 ezer darab az Egyesült
Királyságban kelhet el. Tavaly, 2014-ben 82 159 új Hyundai modell került
értékesítésre Nagy-Britanniában. A nemrég bevezetett Rockar virtuális
autószalont nagy érdeklődés veszi körül, hiszen tavaly november óta 35 ezer
potenciális vásárló kereste fel, ezek közül azonban száznál kevesebben
választották az autóvásárlásnak ezt a forradalmi módját.
Forrás: autocar.co.uk
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!