Készül a Hyundai Inster sportverziója?

A Hyundai egy nagyon érdekes elnevezést regisztráltatott nemrég az Európai Unióban, majd az Insteroid tanulmányautó érkezését maga a gyártó néhány előzetes fotóval maga is megerősítette.

A Hyundai az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO) bejegyzett Insteroid védjegye kérdéseket vet fel a termékcsalád esetleges új jövevényéről. A Car Moses észlelte elsőként az Insteroid védjegy bejegyzését, amely a források szerint a Hyundai RN24 prototípusának szériaváltozata lehet, vagyis olyan, amilyennek egy Inster N sportváltozatnak lennie kellene. Ezt követően nem sokkal a Hyundai részéről hivatalos megerősítés is érkezett, ami a védjeggyel együtt azt sugallja, hogy a vállalatnak tervei lehetnek kínálatának ezirányú bővítésére.

A Hyundai Motor Insteroid tanulmánya az Inster kiskategóriás elektromos autó még merészebb interpretációja, amely a féktelen kreativitást használja ki a Hyundai márkával való érzelmi kapcsolat elmélyítésére. A név az „Inster” és a „Szteroid” szavakat ötvözi, tükrözve ennek az Inster sorozatgyártású változatára épített tanulmányautó bohókás, fiatalos és izmos modellje. 

Az Insteroid megalkoztásának célja az elektromos autók iránti érzelmi élmény fokozása. A szórakoztató részleteivel rengeteg felfedeznivalót kínál; minden elem – a vezérlőgomboktól a műszercsoportig, a hátsó légterelőn át a fékekig – az Insteroid karakterét tükrözi. Az előzetes képek azt mutatják be, hogy az Insteroid miként emeli a sorozatgyártású modell dizájnját a versenyjátékok ihlette stílusához, különleges kerékjárati szellőzőnyílásaival, 21 colos kerekeivel, valamint kiemelkedő hátsó légterelőjével és diffúzorral. A jellegzetes Pixel LED-ek tovább erősítik megjelenését.

Egyedülálló tanulmányként az Insteroid a Hyundai Motor tervezőcsapatának innovatív vízióját mutatja be. Az Insteroid egy izgalmas „hiba” az autóipari mátrixban, amely zökkenőmentesen egyesíti a videojátékok határokat feszegető esztétikáját a valós mérnöki megoldásokkal azért, hogy egy olyan járművet hozzon létre, amely úgy tűnik, mintha egyenesen egy digitális gyorsasági pályáról lépett volna az aszfaltra. A vállalat 2025 áprilisának elején fogja teljes egészében bemutatni az Insteroid modelljét a nagyközönségnek.

Az európai piacon fokozott érdeklődés várható a teljesítményorientált kompakt elektromos autók iránt, amilyen például az érkező Renault R5 EV, az Alpine A290 és a Volkswagen ID.2 GTI. Ezek a modellek a megfizethetőség, a szórakoztató vezetési dinamika és az elektromos hatékonyság kombinációját célozzák a kisautók szegmensében. Ha a Hyundai az Insteroid modellt az Inster sportosabb alternatívájaként pozícionálja a jövőben, akkor közvetlenül ezekkel a járművekkel versenyezhet, csúcstechnológiás, teljesítményközpontú élményt kínálva ebben a méretkategóriában.

Amennyiben a Hyundai piacra dobja az Insteroid modellt, az az Inster továbbfejlesztett változata lehet, esetleg sportosabb teljesítménnyel, fejlett technológiával és dinamikusabb dizájnnal. Ennek keretében a nagyobb hatótávolság érdekében nagyobb méretű akkumulátort kapna erősebb villanymotorral a jobb teljesítmény érdekében és persze az IONIQ N modellek vezetési élményét is nyújtaná, vagyis lehet benne virtuális motorhang, virtuális váltó, rajtprogram, stb.

Forrás: thekoreancarblog.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje

Szerviztörténet – első szervizen a Kia Niro EV