Amikor Casper világgá ment – Hyundai Inster hazai bemutató

Végre hivatalosan is megérkezett Magyarországra a Hyundai legkisebb villanyautója, amely a koreai belpiacos Casper kisautóra épülve nemcsak színeivel, de vagány formáival is üde színfolt lesz a magyar utakon.

A Hyundai még 2021-ben dobta piacra Dél-Koreában a Casper kisautóját, amit a japán kei-car-okhoz, vagy ha a márkánál maradunk, az Atos/Atos Prime típusokhoz hasonlóan úgy alakítottak ki pl. a magasságával, hogy az adott alapterületen belül a legnagyobb kényelmet nyújtsa. Már akkor lehetett tudni, hogy készül majd belőle tisztán elektromos, ami tavaly év végére meg is érkezett és amellett, hogy a belsőégésűt villanymotor váltotta, jelentős módosításokat is végrehajtottak rajta, hogy megfeleljen nemcsak a koreai, de a célpiacnak számító  európai ízlésvilágnak is. És eközben Casper nevet is változtatott, így a világ nyugati fele már Insterként ismerheti meg a kisautót. 

Vártam már az első találkozást az új Insterrel, hiszen a Hyundainál mostanában élőben kell egy-egy új típust látni ahhoz, hogy igazán átjöjjenek a formák és összeálljon a teljes kép. Nos, az első pillantásra már váratlanul korán, konkrétan az M0-1-es út találkozásánál sor került, ugyanis épp az egyik Inster mögé tudtam besorolni. Az autó hátulról magas kiállásával, a Hyundai logó mellett végigfutó kocka/pixel alakú lámpáiról és a lökhárítóiba integrált aranyos, kerek prizmákkal határolt indexcsíkjairól azonnal felismerhető, semmivel össze sem keverhető hatást kelt. 

Elölről persze esélyem sem volt az Etyeki borvidékig vezető úton meglesnem, hiszen a rutinos pilóta (később kiderült, Csörgő László a Drivingcamp oktatója volt) úgy cikázott az autók előzésével, hogy képtelen voltam utolérni. Végül aztán az Etyeki Kúria zárt parkolójában tudtam csak jobban szemügyre venni a kisautót, amely elölről szépen kimaxolja a cukiságfaktort nagy LED-keretes „szemeivel”, amelyek felett szempillaként ragyognak végig azok a fehér pixelek, amelyek bekapcsolva LED indexként funkcionálnak. A márkajelzésre is csak egy viszonylag aprócska Hyundai jelvény hivatott, amely alatt a fényszórókat egy fényes fekete maszk keretezi és köti össze, amiben bal oldalon találjuk a töltő csatlakozóit. Ennek az arcnak még azt is meg lehet bocsájtani, hogy a LED keretben hagyományos halogén fényszórók világítanak. 

Oldalról nézve rögtön feltűnik, hogy az autó 1,61 méteres keskenységéhez képest a hossza lényegesen megnőtt, bár a Casper alig 3,6 métereséhez képest az Inster a maga 3 825 mm-es hosszával még így is bőven befér a városi kisautók kategóriájába. A hátsó sarkokba kitett kerekek és a 2 580 mm-es tengelytáv azonban már előre sejteti a külső mérethez képest tágas belsőt. A városi szaladgálásra szánt kisautónak jól állnak és egyben hasznosak is a kerékjárati ívek szögletes műanyag betétjei, amire a lemezek kitüremkedései is rájátszanak. Jópofák a külső tükrök kidolgozása, ahogy a rejtett hátsó kilincsek is vagány kiállásúvá teszik az apróságot. 

Még érkezésem után mindjárt elkértem az egyik tesztautó kulcsát, hogy mindenki előtt körbe tudjam fotózni az autót belülről is. Már a beszállásnál éreztem viszont, hogy az ajtónyílást kicsit szűkre szabták, viszont ha már egyszer bent van az ember, egészen kényelmesen el lehet helyezkedni az autóban. Körülnézve az ember szinte elfelejtheti, hogy egy apró miniben ül, hiszen a kormány és a hozzá kapcsolódó kezelőszervek méretükkel és vastagságukkal akár az IONIQ 5-ben, míg az alapáras digitális műszerek, a középső 10,25 colos érintőképernyő, a start-stop gomb és a digitális klímapanel mind-mind emelik a minőségérzetet függetlenül attól, hogy az azokat körülvevő műanyagok mind kemények. A világos belső a térérzetnek tesz jót, az üléssel együtt mozgó középső pohártartó pedig a sík padlóval együtt könnyű átjárást biztosíthat az ülések között. 

Az igazi parádé viszont a hátsó üléseken várja az utasokat, ahol még a fixen rögzített üléspaddal rendelkező alapkivitelben is elfér két 178 centis felnőtt egymás mögött. Viszont ha a hátsó ülések csúsztathatóak, akkor az ülések hátrafelé mozdításával már fejedelmi kényelembe lehet helyezni magunkat úgy, hogy szinte elfelejthetjük az autó valós méreteit. Persze, az autó szélessége azért mindig emlékeztet minket erre, ahogyan a forgalmi is, amiben a szállítható személyek számát 4-ben korlátozták. Persze, hátratolt üléssornál a csomagtartó minimálisan 238 literre zsugorodik, előretolva azonban akár 351 literig lehet bővíteni anélkül, hogy ledöntenénk a hátsó üléseket. De az Insterben nemcsak ezt, akár az első üléseket is le lehet dönteni, így viszont már akár olyan méretes, hosszú tárgyakat is el lehet szállítani, mint pl. egy nagyobb karácsonyfa, vagy egy hosszabb lapraszerelt IKEÁ-s bútor.

A fotózás jól elhúzódott, mire betértem a rendezvényházba, már el is kezdődött a prezentáció. Ezen elmondták, hogy az Inster itthon is jól indult, az idei évben 300-nál több autót szeretnének eladni ebből a típusból. A fullextrás Cross változat sajnos még nem érkezett meg, viszont ennek részarányát az eladásokban nagyjából csak 25 százalékra teszik. A technikai paraméterek között elhangzottak a legfontosabbak: kétféle, 42 és 49  (nettó 39 és 45) kWh-s akkucsomag, 97 és 115 lóerős teljesítmény, 147 Nm nyomaték, illetve 327 és 370 km WLTP hatótáv. Ezt a kisebbik akkucsomaggal szerelt tesztautók által a menetpróbákon kalkulált 291-323 km-es hatótávok is igazolták. A bemutatón az alapáras 11 kW-os AC töltés és az OTA frissítések mellett azonban az is elhangzott, hogy minden Inster vásárló után a Hyundai Hungary egy fát ültet el a Pilisi Erdőgazdaság által kijelölt területre, az INSTERdő fáit pedig akár az Inster tulajdonos örökbe is fogadhatja. 

A száraz szöveget egy finom ebéd követte, majd végre újra kezembe kaphattam egy Inster kulcsát és elindulhattunk tesztvezetni. A kisautó persze hozta a szokásos villanyautós tulajdonságokat: azonnali nyomatékleadása miatt a 147 Nm sem tűnik kevésnek, azonban a karosszéria szélessége, vagyis inkább keskenysége főként a termetesebb tesztsofőrök és utasok között teremthet nem várt testkontaktust, főleg – ahogy pont nálunk történt – amikor egyszerre akarnak kikászálódni az ülésekből és hirtelen összeér a hátuk. Ezenkívül a jobb egyben ülve az is feltűnt, hogy a középkonzol alsó kialakítása miatt nem sok hely jut az utas térdeinek sem, majd az autót vezetve az is kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a magas építés nem tesz jót a szélérzékenységnek sem. Szerencsére a legolcsóbb Hyundai villanyautóból sem hiányzik a többféle fokozatú viszatöltés és az egypedálos vezetés is elérhető egyetlen kattintásra. 

Nagyon jó ötlet volt átvenni az IONIQ 5 kormányát, amelyen ott virít a Drive Mode gomb, így nem kell a műszerpulton keresgélni a kapcsolót, ha esetleg hirtelen több erőre, lendületre lenne szükség. Az Insteren persze az is látszik, hogy ugyan a fedélzeti rendszere minden igényt kielégít, az viszont még nem a legfrissebb, ccNc rendszerű, hanem a korábbi, ám jól bevált egység, amivel igazából semmi baj sincs, hiszen jól látható, leolvasható, konfigurálható, viszont pl. az Android Auto és az Apple Carplay még csak vezetékkel elérhető. Nagyon tetszett a jobb oldali ajtóbehúzóra rakott rugós szatyorakasztó fül is, ebből is látszik, hogy gondoltak a tervezők a felhasználók igényeire.  

A kis Casper tehát jól kigyúrta magát, felnőttesebb lett, mire Koreából átért ide, Európába, hogy jól felkavarja a villanyautók egyébként is kavargó vizét. A Hyundai ugyanis remek érzékkel nyúlt a kis Casperhez, hiszen nem sok gyártó kínál ebben a kategóriában, főként ilyen felszereltséggel fullelektromos autót. Van persze a Dacia Spring minimálautó, ami viszont jóval puritánabb, árban pedig nem sokkal kedvezőbb, mint a 10 milliótól kapható Inster. És vannak persze a Stellantis autók, a Fiat Panda, illetve a Citroen e-C3, azok viszont egyrészt méretben nagyobbak, drágábbak, ráadásul alacsonyabb felszereltséggel és tölthetőséggel rendelkeznek. 

A bevezetéshez a Launch Edition csomagban kínált és egyébként leggyakrabban kért extrákkal (ülé-, kormányfűtés, bőrkormány és metálfény) együtt az Inster 10 milliós indulóára bomba ajánlat, de a jól felszerelt nagyakkus Prime kivitel még LED fénycsomaggal (LED fényszórók és hátsó lámpák, dinamikus LED fények a kormányon, LED utastéri lámpák és hangulatfények) sincs 12 millió forint, ami az autó tudását figyelembe véve szintén elég jó ajánlatnak számít. Ráadásul az Inster tulajt az is jó érzéssel töltheti el, hogy a környezetbarát működés mellett egy facsemetével is hozzájárult a a környezetvédelemhez.  

Köszönöm a Hyundai Hungary meghívását az eseményre.       

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje

Szerviztörténet – első szervizen a Kia Niro EV