Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2025

A jövő Hyundai modelljei nagyobb érintőkijelzőt kapnak

Kép
A Hyundai dizájnfőnöke nemrég egy interjúban elárulta, hogy az autógyártó nagyobb méretű érintőkijelzők bevezetését tervezi, azonban nem fogják a teljes műszerfal-szélességű kijelzőrengeteg trendjét sem követni. A belső térbe helyezhető érintőképernyők esetében mindig a „megfelelő méret" a legfontosabb, nem pedig az, hogy akkora legyen, amennyire nagy csak lehet. SangYup Lee, a Hyundai dizájnfőnöke legalábbis így vélekedik, aki megerősítette, hogy a következő generációs érintőképernyők fejlesztés alatt állnak, és nagyobbak lesznek, mint a dupla 12 colos kijelzők, amelyeket a márka jelenleg olyan modellekbe illeszt, mint például az új IONIQ 9, amelynek bemutatója kapcsán Lee interjút adott.  „Viszont a megfelelő méret a legfontosabb, hogy a képernyő könnyen látható és olvasható legyen. A megfelelő tartalom is fontos, csakúgy, mint a megfelelő felhasználói élmény (UX)” – mondta Lee. Az érintőképernyők mérete az autóiparban folyamatosan növekszik, különösen a Mercedes Hyperscreen kij...

Mindenben nagyobb, mégsem drágább – Hyundai IONIQ 9 menetpróba

Kép
A Hyundai Motor Dél-Koreában már piacra dobta a vadonatúj IONIQ 9 elektromos hobbiterepjáróját, amely a modellsorozat legnagyobb tagjaként a legnagyobb térrel és legnagyobb hatótávolsággal, valamint megszámlálhatatlan pixelmintázattal rendelkezik.   A Hyundai IONIQ 9 a Hyundai Motor legújabb bizonyítéka annak, hogy a vállalat mindenből a legújabbat és legtöbbet szeretné kínálni. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az árcédulát a lehető legkisebbre csökkentették, ami egy merész döntés a Hyundai részéről a piaci riválisok, a Kia EV9 és a Volvo EX90 ellenében.  Testvérmodelljeivel, az IONIQ 5 crossoverrel és az IONIQ 6 limuzinnal ugyanazon a dedikált E-GMP platformon osztozva az IONIQ 9 a valaha épített legnagyobb Hyundai villanyautó, amely hat- és hétüléses opciókat kínál az autógyártó legnagyobb akkumulátorcsomagjával, amivel egyetlen feltöltéssel akár 620 kilométert is meg lehet tenni. Az amerikai bevezetést tavaszra tervezik és mivel az autógyártó arra törekszik, hogy az össz...

A Hyundai csoport több mint egymillió hibridet adott el tavaly

Kép
A Hyundai Motor Group hibrid járműveinek értékesítési eredményei a csoport termelésének történetében tavaly első alkalommal lépték túl az 1 millió darabot.  A tisztán elektromos járművek keresletének átmeneti lassulása közepette az autógyártó a hibridmodellek gyártási mennyiségének növelésével rugalmasan módosította stratégiáját, így mindössze három év leforgása alatt kétszeresére növelte a hibridjeinek eladási eredményeit. Iparági adatok szerint a Hyundai Motor Group 904 266 hibridet és 106 837 plug-in hibrid járművet adott el tavaly, így összesen 1 011 103 darab ilyen hajtással szerelt autót adtak el. Ez folyamatos növekedést jelez a 2021-es 470 ezer, a 2022-es 630 ezer és a 2023-as 840 ezer eladott darab után. A hobbiterepjárók, különösen a Hyundai Tucson és a Kia Sportage kulcsszerepet játszottak a Hyundai hibrideladásaiban. A Hyundai Tucson Hybrid lett a legnépszerűbb hibrid modell, a típus eladásai éves szinten 44,7 százalékkal 197 271 darabra emelkedtek tavaly. A Kia Sportag...

A Hyundai tényleg egy gigaprést épít

Kép
A Hyundai Motor bemutatta eddigi legnagyobb szabású befektetési tervét 2025-re, amelynek részeként új villanyautó-gyártóüzemükben egy gigaprést is építenek új generációs elektromos modelljeik számára.  A Hyundai Motor bejelentette 2025-re a legnagyobb koreai beruházási tervüket, amely magában foglalja a jelenleg építés alatt álló, működését 2026 első felében megkezdő ulszani elektromos-autógyárat és ezzel egyidejűleg azt is megerősítették, hogy ebben egy gigaprést (HyperCasting) is használni fognak az itt majdan készülő új generációs elektromos járművekhez.  A fenntarthatóság irányába mutató globális trendekhez igazodva a Hyundai stratégiai befektetéseit olyan alapvető jövőbeli üzletágak felé irányítja, mint az autonóm vezetés, a szoftverfejlesztés és a mesterséges intelligencia. Ezen erőfeszítések célja a vállalat versenyelőnyének megszilárdítása a gyorsan fejlődő autópiacon. 2025-re a Hyundai jelentős, 16,3 billió vont tervez a járműgyártási szektorra fordítani hazai befekte...

Bravúrosabb, merészebb doboz – koreai teszten az új Hyundai Palisade

Kép
Egy autó, amely akár ezer kilométert (is meg tud tenni egyetlen tankkal, egyszerre akár kilenc emberrel a fedélzetén. Az új Palisade dizájnja divatos, kifinomult megjelenést kölcsönöz praktikumának és a tágasságának. Ha valaki jelenleg Dél-Koreában egy sokoldalú családi fuvarosra vágyik, akkor valószínűleg egy olyan autót keresett, amely minden ehhez szükséges felszereléssel el van látva. Ilyen az új Palisade hobbiterepjáró, amely hat év után teljesen megújult, elődjénél kevesebbet fogyaszt és a modell történetében először akár kilenc üléssel és hibrid hajtáslánccal is elérhetővé vált. És ez az első alkalom, amikor dízelmotor már nincs a kínálatban.  A koreai szakújságírók részére a Sárga-tenger partján fekvő koreai Incshon városában rendezett tesztvezetés során egy 120 kilométer hosszú útvonalat jártak be a résztvevők, akik közül most egy hétszemélyes, 2.5 literes turbófeltöltéses benzinmotorral szerelt új Palisade próbájába tekinthetünk bele.  Kívül az új Palisade elődjénél ...

Bővítik a Hyundai csoport európai fejlesztési és tesztközpontjait

Kép
A Hyundai Motor Group tovább kívánja erősíteni vezető szerepét az autóipar innovációjában és a változás motorjaként ehhez több mint 25 ezer négyzetméterrel kibővíti kutatás-fejlesztési létesítményeit Európában. A Hyundai csoport a nürburgringi tesztközpont bővítésének befejezésével és a Hyundai Motor Europe Műszaki Központ új Square Campusának közelgő, 2025 márciusában történő megnyitásával a fenntartható mobilitásra és a jövőorientált terjeszkedésre helyezi a hangsúlyt. A Hyundai Motor Group egy sikeres évtizedet töltött el a Nürburgringen fejlesztéssel, ahol 2011-ben úttörő szerepet játszottak a tartóssági tesztelésben és 2013-ban egy teljes értékű tesztközpontot hoztak létre. Ez a múlt alátámasztja a csoport tartós elkötelezettségét az autóipari innováció előmozdítása iránt a Hyundai, Kia és Genesis márkákkal. A Nürburgringen végrehajtott legutóbbi bővítés további 834 négyzetméteres, élvonalbeli tesztelési létesítményekkel növeli a Hyundai csoport kapacitását. Ide tartoznak az új mű...

A Kia PV5 újradefiniálja a tér és a mobilitás fogalmát

Kép
A Kia a Spanyolországban, Tarragona városában megrendezésre kerülő 2025-ös EV Nap előtt bemutatta az új szériagyártású Kia PV5 személysz állító és áruszállító változatának formaterveit. A 2024-es Szórakoztatóelektronikai kiállításon, Las Vegas-ban még tanulmány formájában, Concept PV5 néven kiállított újdonság a márka “platformon túlmutató” globális célú, feladatra épített járműsorozatának (PBV) első modellje. A cél a tér és a mobilitás újraértelmezése volt: a PV5 a Kia világszínvonalú villanyautó-technológiáira épül, moduláris felépítésével korábban sosem látott rugalmasságot és személyre szabhatóságot kínálva vásárlóinak, használóinak. A Kia többféle kivitelben fogja kínálja a PV5 modelljét; a paletta a két alapmodellre, a személyszállítóra és az áruszállítóra épül. Az EV Nap eseménysorozatában további modellváltozatok is bemutatkoznak majd. A PV5 modern formavilága szűrten hozza el ma a hagyományos, könnyű áruszállítók formavilágát, friss esztétikát, flexibilitást és személyre szabh...

A Hyundai továbbra is a világ harmadik legnagyobb autógyártója

Kép
A Hyundai Motor Group megőrizte pozícióját a világ harmadik legnagyobb autógyártójaként, miközben csökkentette az értékesített darabszámbeli különbségét a két legnagyobb autógyártóval, a Toyota Motorral és a Volkswagen Csoporttal szemben. A Toyota Motor nemrég bejelentette, hogy 2024-ben mintegy 10,82 millió darab gépjárművet szállított ki, beleértve a három leányvállalata, a Toyota, a Daihatsu és a Hino eladási eredményeit is. Ez a szám biztosítja a japán autóipari óriás pozícióját az első helyen, amelyet már 2020 óta visel. A második helyen a Volkswagen végzett 9,03 millió darab gépkocsi eladásával, a Hyundai pedig ezeket követve a harmadik 7,23 millió eladott járművel. A koreai autógyártó csoport immár három egymást követő évben megszerezte a harmadik helyet, miután a 2022-ben még ötödik helyről követően két pozíciót javított. Amíg a világgazdasági lassulás és az elektromos járművek iránti enyhülő keresleti hullám közepette a tavalyi évben az eladások visszaesése mindhárom vezető au...

A Kia nyilvánosságra hozta az EV4 első hivatalos képeit

Kép
A Kia bemutatta a vadonatúj EV4 elektromos modelljét, amelynek négyajtós limuzin, illetve ötajtós kompakt változatát is kiállítja majd a márka második Kia EV Nap rendezvényén, amit a spanyolországi Tarragonában rendeznek meg. A Kia az Ev4 modelljét az elektromos járműkínálat vonzerejének növelése érdekében fejlesztette ki, széles demográfiai réteget megcélozva, így az EV4 modern dizájnnal és fejlett technológiával rendelkezik, amely az életstílusre fókuszáló vásárlók érdeklődését is felkelti. „A Kia EV4 egyértelműen tükrözi elkötelezettségünket a mobilitás újragondolása és a formatervezés által elérhető határok kiterjesztése iránt. A szedán és a ferdehátú változatok kínálatával a modernség és a praktikum egyedülálló élményét kínáljuk ügyfeleinknek, amely oly módon határozza meg a Kia EV modellcsaládját, hogy az megfeleljen változatos életmódjuknak és igényeiknek” – mondta Karim Habib, a Kia Global Design ügyvezető alelnök vezetője, majd hozzátette: „A szedán új megjelenését kínáló négy...