A jövő Hyundai modelljei nagyobb érintőkijelzőt kapnak
A Hyundai dizájnfőnöke nemrég egy interjúban elárulta, hogy az autógyártó nagyobb méretű érintőkijelzők bevezetését tervezi, azonban nem fogják a teljes műszerfal-szélességű kijelzőrengeteg trendjét sem követni.
A belső térbe helyezhető érintőképernyők esetében mindig a „megfelelő méret" a legfontosabb, nem pedig az, hogy akkora legyen, amennyire nagy csak lehet. SangYup Lee, a Hyundai dizájnfőnöke legalábbis így vélekedik, aki megerősítette, hogy a következő generációs érintőképernyők fejlesztés alatt állnak, és nagyobbak lesznek, mint a dupla 12 colos kijelzők, amelyeket a márka jelenleg olyan modellekbe illeszt, mint például az új IONIQ 9, amelynek bemutatója kapcsán Lee interjút adott.
„Viszont a megfelelő méret a legfontosabb, hogy a képernyő könnyen látható és olvasható legyen. A megfelelő tartalom is fontos, csakúgy, mint a megfelelő felhasználói élmény (UX)” – mondta Lee. Az érintőképernyők mérete az autóiparban folyamatosan növekszik, különösen a Mercedes Hyperscreen kijelzője látványos, amely a műszerfal teljes szélességében végighúzódik.
Lee nem tervez ilyen kiterjedt megközelítést. Hozzátette, hogy a Hyundai továbbra is nagyra értékeli a fizikai gombokat és kapcsolókat a kulcsfontosságú kezelőszervek számára, különösen azokat, amelyek „biztonsággal kapcsolatosak vagy gyakran használatosak”, mint például a fűtésvezérlők és a vészvillogó gombja. Ebből a célból az ilyen kapcsolóknak „könnyen elérhetőeknek és természetes szögben kell lenniük”, hogy a vezető a szemét az úton tarthassa.
Az IONIQ 9 a Hyundai korábbi Seven tanulmányának szériaváltozata, amelyet három éve mutattak be ugyanazon a Los Angeles-i autószalonon, ahol az új autó világpremierjét tartották. Lee azt mondta, továbbra is nagyra értékeli a tanulmányautókat, mert lehetővé teszik a Hyundai számára, hogy „nyomuljunk és megmutassuk, küldetésünk van”. De ami a legfontosabb – mondta – „a szériaváltozatnak ugyanolyan jónak vagy jobbnak kell lennie”, a koncepcióautóknak pedig „elkötelezettségük a bizonyítás, nemcsak a látványos dekoráció”.
Az IONIQ 9 a legújabb IONIQ modell, amely alig hasonlít a többi eddig megjelent modellhez a típuscsaládban, Lee azonban azt mondja, hogy vannak olyan jellemzők, részletek, amelyek összekapcsolják őket, beleértve az első és hátsó pixelfénykezelést, valamint a szegmensükben a leghosszabb tengelytávot, amely maximális belső teret tesz lehetővé.
A Matrjoska megközelítés elkerülése azonban megfontolt stratégia, mivel Lee szerint „a Hyundai formatervezésében ügyfélközpontú”, így sokkal fontosabb volt, hogy az autót úgy tervezték, hogy a lehető legjobban megfeleljen a tervezett célnak és ne úgy nézzen ki, mint egy másik modell felskálázott vagy kicsinyített változata.
Forrás: autocar.co.uk