A Hyundai ELEXIO a legmodernebb technológiákat kapta

A Hyundai Motor kínai leányvállalata nemrég mutatta be legújabb, kifejezetten Kínára szabott ELEXIO villanyautóját, amelynek most kiszivárgott technikai adatai alapján az egyik legmodernebb E-GMP platformos autó lesz a vállalat kínálatában.

A Beijing-Hyundai Motor néhány hete mutatta be hivatalosan az ELEXIO villanyautót, amelyet követően jó néhány megválaszolatlan kérdés maradt. Annak ellenére, hogy a bemutatón közölték, az autó a kínai CLTC szabvány akár 700 kilométeres hatótávolságot ígér, az akkumulátor mérete és egyéb specifikációit nem került nyilvánosságra – egészen mostanáig. 

Az OE1c kódnév alatt fejlesztett ELEXIO a Hyundai fejlett E-GMP (Electric-Global Modular Platform) platformjára épül, 800 Voltos architektúrával. Az OE kódnév a jármű vállalati belső kódnyelve betekintést nyújt a Hyundai elektromos járműfejlesztési struktúrájába: Az O a jármű kategóriájára utal, az E jelzi az IONIQ családot (mivel az összes ilyen IONIQ szintén E betűt visel másodikként), míg az 1-es szám az első generációra, a c betű pedig a kínai célpiacra utal.

Ez a kódnév-stratégia tükrözi a Kia elektromos jármű palettáját, ahol az olyan modellek, mint az EV5 az OV kódnevet viselik: az „O” a szegmenst jelöli, a „V” pedig egy dedikált elektromos jármű azonosító. Ez arra utal, hogy az ELEXIO és az EV5 ugyanabba a szegmensbe tartoznak, amelyek mindegyikét a helyi piaci igények kielégítésére tervezték, miközben kihasználják a közös technológiai platformokat.

A Hyundai ELEXIO modell az E-GMP platformara épülve azonban nagyobb akkumulátorcsomagot kapott, mint bármely más IONIQ modell, leszámítva az IONIQ 9-et: ennek kapacitása 101,7 kWh. A kínai CLTC cikluson alapuló 700 km hatótávolságával hosszú távú teljesítményre tervezték. Az elektromos autó mindössze 27 perc alatt feltölthető 30 százalékról  80 százalékra, a 800 V-os architektúrának köszönhetően – ami a Hyundai E-GMP platformjának védjegye.

Habár a belső térről továbbra sincsenek hivatalos fényképek, a pletykák szerint az ELEXIO egy futurisztikus, teljesen fizikai gombmentes műszerfallal rendelkezik majd. A főbb jellemzők közé tartozik a hatalmas, 27 colos Head-up kijelző, egy nagyteljesítményű Qualcomm Snapdragon 8295 chip az infotainment rendszer középpontjában, valamint egy nagyteljesítményű nyelvi modell (LLM) integrációja, amely mesterséges intelligencia által vezérelt hangvezérlésre és intelligens asszisztens funkciókra utal.

A vezetéstámogatás és a félautonóm képességek terén az ELEXIO a Huawei fejlett vezetéstámogató (ADAS – Advanced Driver Assistance Systems) rendszerére támaszkodik. Ez az együttműködés valószínűleg a járművet a helyi infrastruktúrához és a felhasználói viselkedéshez optimalizált, élvonalbeli biztonsági és vezetéstámogató technológiákkal ruházza fel.

A Beijing-Hyundai ELEXIO több mint egy újabb elektromos Hyundai crossover – a Hyundai kínai elektromos irányvonalának szimbóluma. Technológiailag előremutató funkciókészletével, erős teljesítménymutatóival és intelligens platformfejlesztésével az ELEXIO-val a Hyundai készen áll arra, hogy fej-fej mellett versenyezzen a helyi és globális riválisokkal, amilyen például a Kia EV5.

Forrás: thekoreancarblog.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje

Szerviztörténet – első szervizen a Kia Niro EV