A Hyundai januárban mutatja be a Creta elektromos változatát
A Hyundai Motor bejelentette, hogy jövő év januárjában tervezi bevezetni népszerű Creta hobbiterepjárójának tisztán elektromos változatát Indiában, amely az első olyan villanyautó lesz, amelyet a világ 3. legnagyobb autópiacának üzemében fognak gyártani.
A Creta elektromos változatának bevezetésével a Hyundai az indiai igényekhez igazodó hobbiterepjárók palettáját kívánja támogatni azzal a céllal, hogy 2030-ig összesítve évente 1 millió darabra növelje termelését annak ellenére, hogy arra az évre 6 százalékkal csökkentette globális járműértékesítési céljait.
Amikor a Hyundai Motor 1998-ban először belépett az indiai piacra, az olyan kompakt autók, például az I10 és a Santro gyártására összpontosított, amelyek az ottani keskeny utakon remekül teljesítettek. Mivel azonban az indiai autóipar gyors növekedést mutatott, a vállalat 2015 -ben bemutatta a Creta modellt szélesebb és diverzifikáltabb ügyfélkörrel.
A Creta először 2015 júliusában debütált Indiában. Az indiai nagy családi kultúrát tükrözve, a modell szélesebb hátsó üléskialakítással rendelkezik, mint más hobbiterepjárók ebben a kategóriában. Ezenkívül az ország rossz útviszonyainak figyelembevételével feljebb helyezett lökhárító magasságával, a lökhárítók és talaj közötti távolsággal büszkélkedhet, valamint a rossz levegőminőség miatt egy beltéri légtisztítóval is rendelkezik.
A bevezetés első évében a Creta modellből 40 888 darabot értékesítettek Indiában, 2016 -ban pedig az indiai Év Autója választás nyertesének választották meg. A sikeres debütálással felbátorodva a Hyundai 2021-ben bemutatta a három üléssoros Alcazart és a kiskompakt Extert 2024-ben. Az Extert 2024-ben Év Autójának is megválasztották Indiában, miután több mint 47 ezer darabot adtak el belőle a bevezetésének első hat hetében. A Hyundai azóta két kompakt hobbiterepjárót, a Venue és a Tucson modelleket is bevezette Indiában, valamint megjelent a tisztán elektromos Kona és az IONIQ 5 modellek is a kínálatban.
A Hyundai SUV-központú indiai terjeszkedése összehasonlítható a Maruti Suzuki stratégiájával, amelynek középpontjában a kisautók állnak. A japán autógyártó az értékesítési volumen szempontjából az első számú autómárka Indiában, de piaci részesedése a 2018 -as 51,4 százalékról közel 10 százalékponttal 40,8 százalékra esett vissza ebben az évben.
Miután 2016-ban a termelés mennyisége meghaladta az 500 ezer darabos szintet, 2023 -ban a Hyundai 602 111 autót értékesített Indiában, amelynek több mint fele, 360 854 darab a Creta, Alcazar és Exter SUV modellekből tevődött össze. Idén január és szeptember között 459 411 Hyundai járművet adtak el Indiában, amelynek már 67 százaléka SUV volt. Ez azt jelenti, hogy az idei teljes éves értékesítési eredmény eléri az előzetesen kijelölt 605 ezer darabos célkitűzést.
Annak érdekében, hogy felgyorsítsa az Indiába való terjeszkedését, 2023-ban a Hyundai megszerezte a Pune i gyárat a General Motors vállalattól. A gyár jelenleg felújítás alatt áll, amelynek során intelligens üzemmé alakul, éves gyártási kapacitása pedig több mint 200 ezer darabra tehető. Miután a Pune gyár a következő év második felében megkezdi működését, a Hyundai éves gyártási kapacitása 1 millió darabra növekszik, beleértve a Chennai üzemét is, ahol a Creta EV modell is készülni fog.
A dél-koreai autógyártó 2030-ig 485 villanyautó töltőállomást épít fel Indiában. A Hyundai és annak leányvállalata, a KIA lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorokat is ki kíván fejleszteni, amelyeket az indiai akkumulátor-gyártó, az Exide Energy Solutions Ltd., fog sorozatban gyártani és az Indiára szabott elektromos autókba fognak beépíteni.
Forrás: kedglobal.com, koreaherald.com