Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2019

A Hyundai teherautóit is modern biztonsági rendszerekkel szereli fel

Kép
A Hyundai csoporthoz tartozó Hyundai Mobis részegység-gyártó vállalat bejelentette, hogy a Hyundai Motornál készülő haszonjárműveket 2021-től fejlett ütközéselkerülő rendszerekkel látja el.  A Hyundai Mobis saját közleménye szerint a vállalat egy saját Vezetői Állapotfigyelmeztető Rendszert (Driver State Warning – DSW) dolgozott ki, amely észleli a sofőr fáradtságát, vagy figyelmének hiányát a volán mögött és segítségével a frontális ütközések, útelhagyásos balesetek elkerülhetőek lehetnek.  A Hyundai Mobis kezdetben ezeket az eszközöket a Hyundai kisteherautóiban, kamionjaiban alkalmazza, később pedig buszokban és személyautókban is elérhetővé teszi. „A vállalat saját tesztpályáján és kevésbé forgalmas közutakon folytatja a technológia, majd 2021-ben bevezeti” – mondta a vállalat szóvivője.     A már meglévő technológia a vezető fej- és szemmozgása alapján egy figyelmeztető jelzést küld, az új DSW rendszer azonban felismeri a regisztrált sofőr személyét, figyeli pu

Az új Hyundai i10 osztályának csúcstechnológiáját kapja

Kép
A városi miniautók kategóriája bizonytalan jövő elé néz, ám az új i10 biztosan érkezik és az angol Auto Express elkészítette az új mini látványtervét is.   A miniautók piaca sosem volt biztos jövedelemforrás az autógyártók számára, hiszen ezeken az autókon alig marad megfelelő szintű árrés. Éppen ezért az autógyártók új utakat keresnek a szegmensben, így a jövőben egyre több kisméretű városi terepjáróra és elektromos járműre számíthatunk, amelyek jelentős mértékben felforgathatják a szegmens állóvizét.  Habár a városi miniautók szegmense a villanyautók és a városi miniterepjárók előretörésével drasztikus átalakuláson mehet keresztül a következő években, a Hyundai már az új i10 modell tesztelésének befejezésénél jár, így a típus még az idén bemutatkozhat a nagyközönségnek. A vállalat ugyanis továbbra is bízik abban, hogy lesz olyan vásárlóréteg, amely a trendek ellenére az újautó-vásárlás leginkább költséghatékony módját választja és az új i10-et vásárolja meg.   

Hamarosan érkezik a Hyundai platósa

Kép
A Hyundai egyik magas rangú vezetője nemrég arról beszélt, hogy a rövidesen bemutatkozó új pickup teherautót mindenképpen az Egyesült Államokban kell gyártaniuk olyan vásárlók részére, akik első platós terepjárójukat veszik.    A Hyundai Motor hamarosan bemutatja első vadonatúj pickup terepjáró modelljét, amit a helyi piacra minden bizonnyal az Egyesült Államokban is gyártani fognak és olyan vevőkört céloznak meg, akik eddig nem is gondoltak ilyen kategóriájú jármű vásárlására. „Ez egy nagyon jól variálható jármű lesz„ – mondta Mike O’Brien, a Hyundai Motor America terméktervezési alelnöke egy interjúban. „Ez pedig lehetővé teszi, hogy egy teljesen új vásárlói bázist hozzunk létre.”  A koreai gyártó képviselője nem kívánta elárulni, mikor érkezik az új modell, ahogyan azt sem, hogy bármilyen részletet is eláruljon a projektről. A Hyundai azonban a Santa Cruz tanulmánnyal már több mint négy éve adott egy kis ízelítőt abból, hogyan képzeli saját platósát. Az ötajtós cross

Áramtermelésre használják a Hyundai Nexo technológiáját Koreában

Kép
A Hyundai Motor, a Korea East-West Power (EWP) áramszolgáltató és a Deokyang nemrég egy olyan szándéknyilatkozatot írt alá, amelynek keretében kísérleti jelleggel hidrogént használnak fel áramtermelés céljából. A szándéknyilatkozatba foglalt kísérleti projekt keretében egy olyan 1 megawatt teljesítményű hidrogén üzemanyagcellás létesítmény épül, amelyhez a Deokyang vállalat szállítja a hidrogént, a Hyundai Motor készíti az üzemanyagcellás rendszert, míg az üzemeltetést az EWP vállalja magára. A szándéknyilatkozat aláírására rendezett ceremónián részt vett Young-choi Chi, a Hyundai Motor stratégiai és technológiai részlegének vezetője, Il Jun Park és Chi Yoon Lee az EWP és a Deokyang képviseletében.  Ez az első olyan kísérleti alkalom, amikor a Hyundai Motor szabadalmaztatott üzemanyagcellás technológiáját egy koreai üzemanyagcellás erőműben hasznosítják ahelyett, hogy azt külföldi technológiáktól függően hasznosítanák.   A koreai Ulsan városában még idén megépülő 1

Új vezető a Hyundai Dizájn-innovációs részlegénél

Kép
A Hyundai Motor bejelentette, hogy a Hyundai Dizájn-innovációs csoportjának élére Juho Suhot nevezték ki aki két évtizedes szakmai tapasztalatával a jövő mobilitási megoldásainak megvalósításán dolgozik majd.   A Hyundai Dizájn-innovációs csoportja olyan szervezet, amely a legújabb dizájntrendek gyors és rugalmas integrálását teszi lehetővé a vállalat számára. A szériagyártású járművek fejlett kialakítása mellett ez a csoport lehetőséget ad arra, hogy olyan külső, nem formatervezéssel foglalkozó szervezetekkel kerüljenek kapcsolatba, akik a jövő mobilitási megoldásait keresik.  Suh kinevezése a várakozások szerint tovább erősíti a Hyundai azon képességét, amivel a gyorsan változó dizájntrendek közepette is az élen maradjon és meg tudja őrizni versenyelőnyét a jövő technológiái terén. Különösen Suh nagyteljesítményű elektromos járművek terén szerzett tapasztalatai segíthetik hozzá a vállalatot ahhoz, hogy a következő szintre emelje a vállalat jövőbeli villanyautó-kíná

Elkülönült formavilágot kapnak a Hyundai márkái

Kép
A Hyundai csoport márkái, így a Hyundai, a Kia és a Genesis modellek formavilága a jövőben élesebben elkülönül majd egymástól, a márkák modelljei pedig saját kategóriájukban is sokkal egyénibbek lesznek.  Luc Donckerwolke, a Hyundai csoport nemrég kinevezett formatervezési főnöke a három márka számára új formai stratégiát fogalmazott meg, mondván: „legfontosabb célunk elkülöníteni a három márka formatervezési filozófiáját, nem mellékesen azért, mert a márkáknak 70 százalékos piaci részesedésük van Dél-Koreában. Minden egyes modellt el kell különítenünk, különben az összkép túl egyhangú lesz.”  Donckerwolke úgy véli, a Kia és Hyundai modelljeinek nemcsak a domináns koreai utcaképben kell kitűnnie, de a világon mindenütt. „Szegmensekben és régiókban is. Nálunk nincs globális formanyelv, mert szerintünk az túlságosan merev. Így ugyan többet kell dolgoznunk a formákkal, viszont rugalmasak tudunk maradni.”   Ez azonban nem azt jelenti, hogy a márkák formanyelve kontin

Máris 120 darab Hyundai Kona Electric kelt el Indiában

Kép
A Hyundai július 9-én mutatta be a Kona Electricet Indiában, ahol az ország első elektromos kisterepjárójából tíz nap alatt már több mint száz darab talált gazdára. A Hyundai Kona Electric modellt India 11 városának 15 Hyundai kereskedésében lehet megvásárolni, akik 10 nap leforgása alatt 10 ezer tesztvezetési igényt regisztráltak, miközben 120 ügyfél máris megrendelte saját villanyautóját. A több mint 2,5 millió rúpiás (kb. 10,7 mFt) vételárával a Kona Electric szegmense egyedüli képviselője Indiában. Ám ez nem sokáig lesz így, hiszen még az idei év végén megérkezik az MG eZS crossovere, amely a Hyundai babérjaira törhet.   „India első hosszú hatótávú zöld SUV-ja, a Kona Electric felvillanyozó fogadtatásra talált azzal, hogy csupán 10 nappal a bemutató után máris 120 megrendelés érkezett az autóra, ami kifejezi egyben az indiai vásárlók csúcskategóriás technológiák elfogadását is” – mondta Vikas Jain, a Hyundai Motor India értékesítési vezetője. „A digitális térben és

Távirányítású parkolórendszer kerül az új Hyundai modellekbe

Kép
A Hyundai Motor távirányítású parkolórendszere egyelőre csak néhány kiválasztott modellbe kerül beépítésre, de a gyártó a jövőben egyre több modelljéhez szeretné kínálni ezt a technológiát. Képzeljük el: van egy üres hely a parkolóban, de az túl szűk ahhoz, hogy beparkolás után kinyissuk az autó ajtóit és kiszállhassunk. Ezért a parkolóhely előtt megállunk, kényelmesen kiszállunk, majd az autó kulcsán található nyomógombot megnyomva az autó önmagától beparkol a szűk helyre. Dolgunk végeztével pedig az autó ki is áll, a vezető pedig be tud ülni. A Hyundai Motor márciusban bemutatott vadonatúj Sonata modelljének Távirányítású Okos Parkolóasszisztense (RSPA) pontosan ezt tudja.  Miután a BMW és a Mercedes bemutatta távirányítású parkolórendszerét, a Hyundai Motor tavaly bemutatott technológiai zászlóhajó modelljében, az üzemanyagcellás Nexoban is bemutatta saját technológiáját, amely képes önálló párhuzamos és merőleges parkolás elvégzésére. Ezúttal a gyártó egy hasonló rends

Csaknem 3 milliárd dollárt fektet be a Hyundai Indonéziában

Kép
A Hyundai Motor 2,8 milliárd dolláros befektetéssel Indonéziában kívánja felépíteni legújabb délkelet-ázsiai gyártóbázisát, ahol hagyományos járművek mellett elektromos autók gyártását is megkezdené.  Indonézia ipari minisztere, Airlangga Hartarto egy közleményben bejelentette, hogy a Hyundai Motor Indonéziában kívánja felépíteni legújabb gyártóbázisát és ezzel az ország az autógyártó óriás központjává válhat a délkelet-ázsiai térségben. Airlangga szerint a Hyundai 2021-ben kezdheti meg a termelést és évente 70 és 250 ezer hobbiterepjáró, egyterű autó, kompakt és limuzin mellett elektromos járművek is készülhetnek.   „A Hyundai megerősítette azon szándékát, hogy azonnal megkezdi beruházásait Indonéziában” – mondta a miniszter, aki június végén Dél-Koreába látogatva találkozott a Hyundai vezetőivel is. „A célkitűzés szerint az Indonéziában készülő autók 47 százaléka a hazai piacon maradna, míg 53 százalékát exportálnák” – tette hozzá. Indonézia kormányzata növelni kívánja a

Már tesztelik a Hyundai Elantra utódját

Kép
A Hyundai ugyan minden erejével igyekszik a trendeknek megfelelően hobbiterepjárókkal és crossoverekkel bővíteni kínálatát, eközben azonban nem hanyagolja el tradicionális limuzinjait sem, így a Sonata után hamarosan az Elantra új generációja is megérkezik. A Hyundai egyik, szinte szó szerint legnagyobb újdonsága a Palisade nagyterepjáró tavalyi bevezetése volt. Emellett szinte eltörpült az a nem kevésbé figyelemreméltó lépés, hogy a vállalat a 2019-es modellévre frissítette az Elantra limuzinját is. A Hyundai azonban továbbra is bízik hagyományos limuzinjaiban, ezért a mérnökök már elkészítették az Elantra következő generációját, amelynek első prototípusai már meg is kezdték végső tesztköreiket.    Ahogy az álcázott Elantra tesztautókra nézünk, bizonyos dolgokat már lehet sejteni arról, hogy a vásárlók mire is számíthatnak. A következő generációs Elantra modell formájában várhatóan sokat fog örökölni nagyobb testvérétől, az idén bemutatott Sonata modelltől, ami jót is

Rekordszinten a Hyundai hazai crossover eladásai

Kép
Az év első hat hónapjába több mint 300 ezer új hobbiterepjárót és egyterűt értékesítettek Dél-Koreában, ahol ennek közel kétharmadát a Hyundai csoport értékesítette.   Korea öt autógyártójának adatai szerint összesen 303 315 új crossovert értékesítettek Dél-Koreában idén január és június között, ami 5,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt. Ennek többsége hobbiterepjáró volt, de ide sorolják a Kia Carnival egyterű autóját is, amiből nagyjából 30 ezer példány kelt el. Az adatok szerint a crossoverek az idei féléves személyautó-eladások 48,4 százalékát teszik ki, ami szintén 3 százalékponttal magasabb, mint 2018-ban.  A 300 ezer darabból a Hyundai Motor 118 704 darabot értékesített az év első hat hónapjában, ami 27,2 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában és az iparágban elsőként lépte át a 100 ezer darabos eredményt. A meredek növekedés elsősorban a Palisade nagyterepjáró nem várt sikerének is köszönhető, amit tavaly december óta árul

Új váltóvezérlést fejlesztett a Hyundai hibridjeihez

Kép
A Hyundai kifejlesztette a világ első Aktív Váltóvezérlő (Active Shift Control – ASC) technológiáját, amellyel az autógyártó hibrid modelljei a jövőben még gazdaságosabbak lehetnek, miközben a vezetés élményét tovább fokozzák.   A Hyundai Motor Group kifejlesztette a világ első Aktív Váltóvezérlő technológiáját, amely azzal optimalizálja a váltó hatékonyságát, hogy másodpercenként 500 alkalommal képes elemezni a sebességváltó fokozatváltásait, a gyorsabb váltási idők elérésére precízen beállítja a sebességváltó fordulatszámát. A vadonatúj technológia elsőként a Hyundai Sonata hibridváltozatában debütál, de később más új Hyundai és Kia hibridek is megkapják.  Az ASC technológiában új logikai vezérlőszoftvert építettek a Hibrid Vezérlőegységbe (HCU), amely aztán úgy irányítja az elektromos motort, hogy a motor és a sebességváltó fordulatszámához igazítja azért, hogy a váltási időt 30 százalékkal csökkentse. A technológia révén nemcsak gyorsabbá, de finomabbá is váltak

Elkészült a Hyundai első kínai villanyautója

Kép
A Hyundai kizárólag a kínai piacon árulja a LaFesta sportlimuzint, amelyből a legfrissebb kémfotók szerint elkészült az elektromos változat is.  A Hyundai Motor nagy hangsúlyt fektet a világ legnagyobb autópiacának tartott Kínára, ahol az utóbbi évek politikai és gazdasági nehézségei miatt folyamatosan zuhannak a márka eladásai. A vállalat éppen ezért új modellpolitikát vezetett be, amelynek részeként tavaly mutatták be a stílusos LaFesta limuzint, amely dinamikus formájával igyekszik elcsábítani a vevőket a hazai és külföldi konkurensektől. A most megjelent kémfotók alapján a Hyundai úgy határozott, a LaFesta modellből nemcsak benzinmotoros változatot, hanem tisztán elektromos modellt is készít. A LaFesta EV változat egy teljesen új frontrészt kapott, a tervezők mindössze a fényszórókat hagyták érintetlenül. Eltűnt viszont a jellegzetesen széles és íves kaszkád hűtőmaszk, helyét egy áramvonalas műanyag idom fedi. Ezzel egybeépítve formálták meg a szintén eltérő első l