Rekordszinten a Hyundai hazai crossover eladásai
Az év első hat hónapjába több mint 300 ezer új hobbiterepjárót és egyterűt értékesítettek Dél-Koreában, ahol ennek közel kétharmadát a Hyundai csoport értékesítette.
Korea öt autógyártójának adatai szerint összesen 303 315 új crossovert értékesítettek Dél-Koreában idén január és június között, ami 5,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt. Ennek többsége hobbiterepjáró volt, de ide sorolják a Kia Carnival egyterű autóját is, amiből nagyjából 30 ezer példány kelt el. Az adatok szerint a crossoverek az idei féléves személyautó-eladások 48,4 százalékát teszik ki, ami szintén 3 százalékponttal magasabb, mint 2018-ban.
A 300 ezer darabból a Hyundai Motor 118 704 darabot értékesített az év első hat hónapjában, ami 27,2 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában és az iparágban elsőként lépte át a 100 ezer darabos eredményt. A meredek növekedés elsősorban a Palisade nagyterepjáró nem várt sikerének is köszönhető, amit tavaly december óta árulnak Koreában. A Hyundai összesen 31 502 darab Palisade modellt adott el, a keresletre pedig jellemző, hogy a megrendelők átlagosan 10 hónapot várnak új autójukra.
A Hyundai Motor kisebbik autógyártó leányvállalata, a Kia Motors összesen 102 615 crossover modellt tudott értékesíteni, amelyből 68 779 darab volt hobbiterepjáró, míg 33 836 darab egyterű – a legtöbbje a Carnival modell. Ezzel pedig a crossoverek a Kia 210 514 darabos eredményének 48,7 százalékát teszik ki. A két vállalat így összesen 221 319 crossovert adott el Dél-Koreában és ezzel a Hyundai csoport a szegmens 73 százalékát tudhatja magáénak.
A crossoverek sikere az új modellek bevezetésével várhatóan az év második felében is folytatódik Koreában, ahol a Hyundai Motor néhány hete mutatta be vadonatúj belépőszintű Venue crossoverét. A vállalat már az elrendelések időszakában több mint 3 ezer megrendelést kapott és arra számít, hogy az év végéig összesen mintegy 8 ezer darabot tud értékesíteni az autóból. A Kia Motors is bemutatta már a Seltos kisterepjáróját a koreai piacon.
Forrás: pulsenews.co.kr
Dönci Hyundai Blogja a Facebookon és az Intagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!