A Hyundai új amerikai pick-up kisteherautója minden lesz, ami a Santa Cruz sosem volt

Miután a Santa Cruz platós kisteherautót elég langyosan fogadt az amerikai közönség, a Hyundai egy célzottan amerikai vásárlók számára épített alvázas teherautó fejlesztésébe kezdett, amely sokkal inkább megfelelhet az amerikai vásárlók igényeinek. 

A Hyundai a New York-i Autószalonon leleplezte a Boulder tanulmányautóját, ám ez egy sokkal  nagyobb történet, mint amit a felszín mutat. Ahogy Sang-yup Lee, a Hyundai és a Genesis globális formatervezési vezetője kifejtette, ez nem csupán egy koncepció. Ez egy „magabiztos kinyilatkoztatás” arról, hogy merre tart a vállalat az érkező, amerikai gyártású alvázas pickup kisteherautójával, amelyből valószínűleg egy Boulderhez hasonló SUV is kapható lesz.

Az egyetlen előzetes, amelyet a Hyundai valójában először tavaly mutatott be, egy fátyol mögé rejtett, duplafülkés teherautót ábrázol. Ennek ellenére az alapok egyértelműek: függőleges orr, dobozos sziluett és túlméretezett kerekek, amelyek valami valóban robusztusra utalnak. Ami a finomabb részleteket illeti, a Boulder tanulmány „Acél művészete” stílusnyelv erős előzetest ad arra, ami érkezik.

Ennek tudatában készült egy látványtervet arról, hogy hogyan is nézhet ki valójában a pickup teherautó, amikor sorozatgyártásba kerül. A Boulder tanulmányt alapul véve, vastagabb műanyag borítással erősítették meg az elejét, hogy realisztikusabb, közúti használatra kész érzetet keltsen. A dizájn a koncepció kulcsfontosságú elemeit viszi át, beleértve az osztott fényszórókat, a vaskos terepjárós lökhárítókat és a szögletes sárvédőket. A végeredmény valahol egy kisebb Chevrolet Silverado környékén lehet, míg az általa létrehozott SUV karakterében sokkal inkább egy Ford Bronco modellre hasonlít.

A karosszéria alatt mind a terepjáró, mind a platós teherautó egy új, dedikált alvázas architektúrát hordoz. Ez biztosítja a teherautónak azt a terepállóságot, vontatási erőt és teherbírást, amelyre szüksége lesz ahhoz, hogy az amerikai középkategóriában olyan riválisokkal versenyezzen, mint a Ford Ranger, a Toyota Tacoma, a Chevrolet Colorado, a Nissan Frontier és a Jeep Gladiator. A pontos specifikációk továbbra sem nyilvánosak, bár az architektúra várhatóan támogatja a hibrid és a hatótáv-növelő rendszereket, összhangban a Hyundai jelenlegi villamosítási terveivel.

Jose Munoz, a Hyundai elnöke és vezérigazgatója ismét megerősítette, hogy a pickup kisteherautót kifejezetten Észak-Amerikára szabják, a tervezett érkezés 2030-ra várható. Helyben, „amerikai eredetű acélból” fogják gyártani. A prezentáció során Randy Parker, a Hyundai Motor North America vezérigazgatója nem próbálta meg elferdíteni a dolgot, nyíltan elismerte az életmód-orientált Santa Cruztól való eltávolodást és annak langyos fogadtatását.

„A piacról érkező jelzésekkel és a Santa Cruzból levont tanulságokkal készen állunk arra, hogy bővítsük portfóliónkat egy új, középkategóriás, alvázas pickuppal… Az alvázas teherautók fontosak Amerikában. Ezek a kisvállalkozások, a hétvégi kalandok és a mindennapi családok gerincét alkotják” – mondta Parker. 

Brad Arnold, a Hyundai North America vezető tervezője arra a gondolatra hajlott, hogy ezek az új modellek nem lesznek univerzálisak. Ehelyett tiszta lapként kínálják őket azoknak a tulajdonosoknak, akik valami olyasmit szeretnének, ami a járműveik tényleges használatához igazodik: „A Boulder kiegészítőkkel felszerelhető platformja egy nyitott vászon, amelyet mindenki a hobbijaihoz és a stílusához igazíthat” – mondta Arnold. „Ez a beépített rugalmasság biztosítja, hogy két Boulder ne nézzen ki ugyanúgy... Akár túrázik, kempingezik, szörfözik, vagy esetleg a Home Depot parkolójának fekvőrendőrein való gyakoribb áthajtást éli át, a Boulder 37 colos gumiabroncsokkal, lenyűgöző hasmagassággal és komoly rugóúttal vezeti át rajta a tulajdonosát.”

A kisteherautó és a terepjáró együttesen egy sokkal nagyobb termékfejlesztési törekvés részét képezik. A Hyundai szerint ez a kettő a következő öt évben érkező 36 új vagy felfrissített modell közül, míg a Genesis 22 saját premiert tervez ugyanebben az időszakban.

Forrás: carscoops.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Már készül a Hyundai Tucson új generációja

Ezekkel az új modellekkel készül a Hyundai 2026-ban

Túl az első kétezren – Hyundai Kona 1.6 GDI Hybrid Style tartós teszt