Bejegyzések

Kettős Hyundai dobogó a Spanyol-ralin

Kép
Tízedik versenyzői dobogója mellett immár a második kettős dobogós helyezését ünnepelhette a hétvégén a Hyundai Motorsport, amikor Sordo másodikként, Neuville pedig harmadikként ért célba.   Dani Sordo a hazaiak sztárjaként az utolsó napra jócskán elmaradt ugyan Sebastian Ogier mögött, ám az utolsó négy szakaszon keményen megküzdött azért, hogy az összesítésben végül megszerezze a második helyet. Ezzel az eredményével a spanyol páros az idei legjobb teljesítményét nyújtotta, amit tavaly augusztusban a Német-ralin értek el, ráadásul a tavaly ugyanitt elért harmadik helyüknél is jobban teljesítettek.   Thierry Neuville a harmadik helyen zárta a futamot, amely nemcsak az idei ötödik dobogós helyezése, de harmadik egymást követő dobogós eredménye is, amellyel a belga pilóta immár a világbajnokság második helyén áll – ugyanannyi pontszámmal, mint Andreas Mikkelsen. Hayden Paddon negyedik lett, míg a 2015-ös i20 WRC volánjánál ülő Kevin Abbring WRC karrierjének legjob...

Kiterjesztett valóság a Hyundai új modelljeiben

Kép
Habár az okosautók térnyerésével az autók kezelése jóval összetettebbé válik, a Hyundai Virtuális Útmutatója sokkal egyszerűbbé teheti az autótulajdonosok mindennapjait azzal, hogy a több száz oldalas útmutatók helyett az autók kezelését okoseszközökön keresztül ismerhetik meg.  Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mi a különbség a kiterjesztett valóság (augmented reality – AR) és a virtuális valóság (virtual reality- VR) között. Utóbbi a való világot egy szimulált világgal helyettesíti, vagyis pl. okostelefonokon, táblagépeken 360 fokos videókon, vagy akár a telefonokhoz kapott szemüvegeken keresztül egészen élethű képeket kaphatunk az adott témáról. A kiterjesztett valóság esetében viszont a valóság egy kiterjesztéséről beszélhetünk, vagyis a számítógép által feldolgozott valós képek, grafika és GPS adatok alapján a valóság interaktívvá válik. Az AR technológiával az információ fizikai testet ölt a kezünkben tartott eszközökön keresztül. Az összekapcsolt autókat gyakran ...

Elektromos Hyundai modellekre van szükség Kínában

Kép
Kínában fogy a legtöbb elektromos autó a világon, ezért a Hyundai számára is létfontosságú volna, hogy ilyen modellekkel élénkítse modelljei iránt csökkenő keresletet a világ legnagyobb autópiacán. A Hyundai csoport piaci részesedése a 2014-es 9 százalékról 7,3 százalékra csökkent az idei év első felére Kínában, miközben a hazai gyártók 42 százalékra tudták növelni piaci arányukat. Iparági elemzők szerint a koreai vállalatcsoport közép- és hosszú távon tovább veszíthet piaci szeletéből, ha nem használja ki kellőképpen a kínai autópiacon az állam és egyéb vállalatok által erősen támogatott, ezért egyre inkább előtérbe kerülő elektromos járműpiacot. „Kína elvesztette elsőségét a robbanómotorral hajtott járművek piacán, így a levegőszennyezés csökkentésében érdekelt kormányzat az elektromos autók irányába fordult” – mondja Jae-bum Park, a Posco Kutatóintézet vezető elemzője. „Ha a koreai vállalatok nem állnak készen arra, hogy kövessék a kínai autópiac változását, részesedésü...

Tovább nőtt a Hyundai márkaértéke

Kép
Az Interbrand legfrissebb értékelése  szerint a Hyundai Motor immár a világ 35. legnagyobb termékmárkája, amely az utóbbi egy év során olyan nagy autómárkákat előzött meg, mint az Audi, Volkswagen vagy a Porsche. Habár az idei újra egy rendkívül nehéz év az autóipar számára, a Hyundai Motor globális piaci értéke 11,1 százalékos emelkedéssel 12,55 milliárd dollárra növekedett, amellyel biztosította saját pozícióját a világ legnagyobb márkái között. A koreai vállalat hatodik helyezésével ráadásul további egy helyet lépett előre a világ legnagyobb autómárkái között, így maga mögé utasította az Audi, a Volkswagen, a Nissan és a Porsche márkákat is és jelenleg a negyedik legértékesebb autóipari tömeggyártónak számít. A Hyundai Motor olyan népszerű modellek, mint a Creta, Sonata és Tucson bemutatásának segítségével sikeresen megtartotta évi 5 millió darabos globális értékesítési mennyiségét, miközben a Hyundai és Genesis márkaidentitás fokozott elkülönítésével megerősíte...

A Toyotával szövetkezik a Hyundai Ausztráliában

Kép
Ausztrália két legnépszerűbb autómárkája, a Hyundai és a Toyota egyesítették erőiket azért, hogy közösen előmozdítsák a hidrogén infrastruktúra fejlődését Ausztráliában. A Hyundai és a Toyota az elmúlt hetekben szorosabbra fűzte kapcsolatait, miután a Toyota három darab Mirai üzemanyagcellás autót szállított a kontinensre, amelyet az év végéig egy mobil hidrogén töltőállomás egészít majd ki. „Az ellenség már az épületben van” – viccelődött Bill Thomas, a Hyundai Motor Company Australia szóvivője. „Úgy tűnik, a kormányzat nem kíván szívességet tenni egyetlen autógyártónak, ezért fontos számunkra, hogy közösen tárgyaljunk velük.” A Hyundai ausztrál képviseletének üzemanyagcellás programjához már kiválasztották a vezetőt, Scott Nargar pedig kiválóan tükrözi a vállalat üzemanyagcellás technológia iránti lelkesedését. „Egy autógyártó szemszögéből nézve m i úgy látjuk, az üzemanyagcella jelenti a jövőt – a hatótáv, a praktikum, az újratöltés – mindannyian hozzá vagyunk szokv...

Kapható a kalandokra - Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP Comfort teszt

Kép
Saját crossover híján az i20 szabadidő-autós kivitelével lépett be a Captur és Juke kategóriájába a Hyundai. Még mindig tágas, ügyes kis autó az i20, az ezer köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotorral pedig jól is megy. Igazából van saját kiskategóriás crossovere a Hyundainak, Creta néven a világ más tájain már kapható, és nem is néz ki rosszul. De Európában egyelőre nem elérhető, nálunk az i20 Active kivitelét adja helyette a Hyundai.  Alaposan átalakították hozzá az ötajtós kiskocsit: gallytörő rácsot idéző betét került a lökhárítójára, fényezetlen műanyag védi a kerékjárati íveket és a küszöböket, tetősínek kerültek rá, és még a tanksapka fedele is fémszínű. A recept ugyanaz, mint a nálunk nem kapható Volkswagen CrossPolo esetében, de a Hyundainál nem csak a divatos 17 colos könnyűfém kerékkel választhatjuk, alapáron kisebb, 15 vagy 16 colos kerekeket kap az autó. A futóművet azonban mindenképpen megemelik két centiméterrel, így 16 centisre növekszik a hasm...

Ismeretlen ismerős - Hyundai Elantra 1,6 CRDi 7DCT Executive teszt

Kép
Az új Elantra maradt, ami volt: a Hyundai legnépszerűbb globális modelljeként vonzó külsőt és a legmodernebb tartalmat kapott, aminek nagy részéről a kelet-európai vásárlóknak le kell mondaniuk. Kiváló autó volt a Hyundai Elantra 2011-ben megjelent ötödik szériája, amely megjelenésével már bemutatóján megdöbbenést váltott ki. A Folyékony Szobrászat összes létező elemével felruházott karosszéria szinte soha véget nem érő íveivel gyönyörű volt, nem csoda, hogy a limuzinokat kedvelő piacokon, így pl. Amerikában Év Autója címmel is jutalmazták. A világon mindenhol ismert, a márka történetében elsőként 10 milliós példányszámot elérő Elantra Európa nyugati felén azonban limuzinformája miatt nem is kapható, ami sajnos a legújabb generáció Kelet-Európának szánt változatának egyes részleteiben is visszaköszön. A modell legújabb generációját éppen egy éve mutatták be Koreában, amelyet a jövő hírnökeként köszöntöttek. Az új modellnek ugyanis egyrészt sikerült úgy megtartania előd...