A Kia saját elektromos kisautót fejleszt Indiának

A dél-koreai Hyundai Motor Group részeként a Kia vállalat jelenleg egy kiskategóriás, tisztán elektromos hajtáslánccal is választható járműmodell kifejlesztésén dolgozik, amelyet kifejezetten az indiai piacra szánnak.

Friss autóipari források szerint a Kia jelenleg AY1 projektnéven dolgozik egy kifejezetten az indiai piac számára fejlesztett kisautón. A Hyundai Motor Group elnevezési kódjelzési szokásai alapján az A egy kiskategóriás vagy kompakt személygépkocsit, az Y pedig az indiai piacra szabott Kia modellt jelöli. A Hyundai Casper Electric-hez hasonlóan ezt a járművet is kis crossoverként fejlesztik, amelyet a Kia még 2023 elején kezdett kifejleszteni. 

Iparági források szerint először a jármű belsőégésű motoros változatának fejlesztése kezdődött meg, azzal a céllal, hogy az 2025 januárjáig elkészüljön. A források ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a közelmúltban megjelentek az AY1 EV fejlesztésére vonatkozó tervek is, amelyet 2025 második felében terveznek bevezetni. Az AY1 EV hosszú tengelytávú változata, az AY1 EV LWB is fejlesztés alatt áll és a tervek szerint 2026 második felében kerül piacra– tették hozzá. 

Az AY1 modell tényleges elnevezését nem hozták még nyilvánosságra, de a források szerint a lehetséges nevek a Clavis vagy Syros. Az Indiai Szabadalomvédelmi Hivatal információi szerint a Kia ugyanis erre a két névre adott be védjegykérelmet 2023 végén és 2024 elején. Ugyanezen iparági források szerint az AY1 ára várhatóan 10 millió von (kb. 2,7 mFt) tartományba esik a benzines modell esetében, míg az elektromos változat ára 15 és 20 millió von (kb. 4 és 5,3 mFt) közé várható.

Habár a Hyundai Motor Group jelentős sikereket ért el az indiai piacon, a Kia piaci növekedése lassabb, mint nagyobb testvére, a Hyundai Motor vállalaté. Az Indiai Autókereskedők Szövetsége (FADA) szerint 2024 júliusában a Kia a 6. helyen állt a belföldi értékesítésben Indiában, 20 507 darabos havi eredményével, ami a Hyundai Motor 49 013 eladási darabszámának kevesebb mint fele. A Kia a japán Toyota Motor mögött is lemarad, amely több mint 31 656 darabbal az 5. helyen áll.

Amíg a Hyundai Motor különféle lokalizált modelleket mutatott be Indiában, a Kia kínálata még mindig viszonylag korlátozott. A Hyundai Indiára specifikált modelljei közé tartozik az Aura, a Creta, az Exter, az Alcazar és a Grand i10 Nios, vagyis összesen öt modell. A Kia jelenleg négy modellt értékesít Indiában: a Sonet, a Seltos, a Carens és az EV6 modelleket, amelyek közül csak a kiskategóriás Sonet a helyi igényekre specializált modell. A Carens típust egy korábbi koreai modellből adaptálták az indiai és a délkelet-ázsiai piacra.

Az iparági bennfentesek pozitívan látják az AY1 lehetséges eredményeit Indiában és Délkelet-Ázsiában, különös tekintettel arra, hogy India olyan piac, ahol erősen favorizálják a kisautókat. A Hyundai kiskategóriás ötajtós i10 Nios modelljéből több mint 400 ezer darab talált gazdára az országban idén augusztusig és a 2024-es India Év Autója címet elnyert Exter összesített eredménye a megjelenést követő egy éven belül júliusban szintén meghaladta a 100 ezer darabot.

Eközben a Kia féléves jelentésében bejelentette, hogy indiai eladási eredményei 7,3 százalékkal, 126 ezer darabra csökkentek 2024 első felében. Piaci részesedése szintén 0,9 százalékponttal 5,8 százalékra esett vissza az egy évvel ezelőttihez képest. A Kia a gyengült értékesítési lendületet a korlátozott választékra és az elöregedő modellekre vezeti vissza, különösen a versenytársak új modelljeinek bevezetése és agresszív marketingkampányai miatt.

Forrás: pulse.mk.co.kr

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai is bevezetheti autóiban a fizetős funkciókat

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje