Első hivatalos képeken a Hyundai Palisade új generációja
A Hyundai Motor nyilvánosságra hozta prémium Palisade nagyterepjárója legújabb generációjának formatervét, amely merész formanyelvével és luxusszintű szolgáltatásaival, bizonyos kiválasztott piacokon akár 9 személyes kivitelben is elérhető lesz.
A Hyundai Motor december 6-án mutatta be prémium zászlóshajója, a vadonatúj Palisade modell formavilágát, ami jelentős mérföldkőnek számít az éppen hat évvel korábban, 2018. novemberében megjelent előd bevezetését követően. Az alapoktól teljesen újratervezett modellel a vállalat célja, hogy fényűző karakterével, merész arányaival és fejlett funkcióival magával ragadja a piacot.
Az új Palisade modellt a Hyundai mérnökei aprólékosan megtervezték annak érdekében, hogy szolidabb, mégis erőteljesebb és fényűzőbb benyomást keltsen. A jármű frontrészét a függőleges nappali menetfény és a merész hűtőrács határozza és különbözteti meg, egyedi és ellentmondást nem tűrő jelenlétet teremtve. A futurisztikus, de erőteljes megjelenítésű középső helyzetjelző lámpát pedig a magasra emelt motorháztető egyensúlyozza ki, azt a benyomást keltve, mintha egy csodálatos szobor lenne.
A formatervezési fejlesztések közé tartozik az előző modellhez képest rövidebb első túlnyúlás és hosszabb tengelytáv, ami hozzájárul a szilárd és robusztus oldalprofilhoz. Ezzel együtt mégis szolidabb arányt teremt, a 21 colos, dinamikus mintázatú kerekek pedig harmóniát teremtenek az elegáns, mégis letisztult oldalképpel. A motorháztetőtől húzódó vízszintes karakterív az övvonallal kombinálva egyszerű, de fényűző hangulatot teremt, a tetőcsomagtartóval összefüggő D-oszlop pedig maximalizálja a merész karaktert. A hátsó lámpát úgy tervezték, hogy harmonizáljon az első fényforrásokkal, kiemelve a jármű széles kiállását és egységérzetet adva a Palisade függőleges karakterének.
Belül az új Palisade a bútortervezés által ihletett vízszintes elrendezésével a „luxus élettér” témára épülve a korábbiaknál tágasabb belső teret kínál. Ezzel a belsőépítészeti tervezési megközelítéssel az autó otthonra emlékeztető hangulatot áraszt. Az előző generációs modellhez képest megnövelt karosszériahossz és tengelytáv alapján szélesebb belső teret tudtak biztosítani, a puha anyagok és kifinomult felületek pedig kényelmes és előkelő hangulatot teremtenek.
A belső tér kiemelkedő jellemzője az elülső, ívelt panorámakijelző, amely egy 12,3 colos digitális műszeregységet és egy infotainment képernyőt köt össze, javítva a vezető átláthatóságát és egyben csúcstechnológiás hangulatot kölcsönözve az utastérnek. Emellett a műszerfal első részétől elválasztott sziget típusú középkonzol széles nyitottságérzetet biztosít, miközben gazdagon fel van szerelve akár 100W-ig tölthető USB töltőporttal, vezeték nélküli mobiltöltővel, nagy kapacitású pohártartókkal, alsó tárolóhellyel és kétoldalról nyitható konzoldobozzal.
A Hyundai járművek között elsőként az új Palisade olyan középkonzollal rendelkezik, amely az első sor középső üléseként is használható, maximalizálva ezzel a helykihasználást. Ez az innováció lehetővé teszi a 9 személyes utastér kialakítását, amellyel pl. Dél-Koreában jogosulttá válik a buszsávok használatára, így népesebb családok számára is nagyobb kényelmet biztosít. A második üléssor a vevő preferenciái szerint konfigurálható független ülésekkel egy 7 személyes, vagy 6:4 arányban osztott hátsó ülésekkel egy 9 személyes utastér kialakításához. A harmadik sor alapfelszereltségként 6:4 arányban osztott üléseket, valamint a megnövelt felületű hátsó üvegezést kap, amely tovább fokozza a belső tér tágasságát.
„A vadonatúj Palisade merész és fényűző dizájnt testesít meg aprólékos részletekkel, hogy tovább fokozza jelenlétét az utakon" – mondta Simon Loasby, a Hyundai Design Center ügyvezető alelnöke és a Hyundai Design Center vezetője, majd hozzátette: „A belső kialakítás, amelyet a prémium bútorokra emlékeztető kifinomult részletekkel egészítenek ki, újradefiniálja a Palisade modellt, mint kényelmes, de rendkívül funkcionális tér a családok számára."
Forrás: businesskorea.co.kr, motorgraph.com