A Nők szerint a Kia EV3 az Év Autója

A Kia bejelentette, hogy mielőtt az EV3 elektromos kompakt crossovere megmérettetne az Európai Év Autója választáson, a modell elnyerte Világ Év Női Autója (WWCOTY) díj kompakt hobbiterepjáró kategóriáját. 

A WWCOTY zsűrijét 82 újságírónő alkotja, öt kontinens 55 országából. A díjat sok szempont alapján ítélik oda minden évben: a biztonság, a minőség, az ár, a forma, a vezethetőség és a menetteljesítmények mellett a környezetvédelmi jellemzők is kiemelt szempontként szerepelnek. A kompakt hobbiterepjárók mezőnyében az elektromosmobilitást világszerte széles vásárlókör számára elérhetőbbé tevő EV3-nak 11 versenytársával kellett megmérkőznie, és végül különösen vezetési élményével, technológiai színvonalával, kényelmével és magas ár-érték arányával emelkedett a mezőny fölé. 

Az EV3 hatótávolsága a kategóriában kimagasló, hiszen az (a 81,4 kWh-s akkujával) akár a 605 kilométert is elérheti (WLTP). 400 V-os egyenáramú gyorstöltési képességével akkumulátora mindössze akár 29 perc alatt 10-ről 80 százalékra telíthető. Ez egyben azt is jelenti, hogy akár 202 kilométernyi hatótávolság vételezhető az akkuba 15 perc alatt; ezzel az EV3 kategóriájának egyik leggyorsabban tölthető tagja.  

A Kia „egyesült ellentétek” formafilozófiája alapján megalkotott EV3 a modernitást a természet jellemzőivel ötvözve hoz feltűnő és letisztult külső és belső formákat a kategóriába, 4.30 méteres hossza és 2.68 méteres tengelytávja pedig kényelmes és tágas utasteret kínál. A csomagtartó alapmérete 460 liter, padlójának magassága változatható, és az orrban is kialakítottak 25 liternyi hasznos teret. 

Az EV3 2025-ös Női Világ Év Autója díja a Kia elkötelezettségének ékes bizonyítéka, hiszen a márka következetesen arra törekszik, hogy minél szélesebb vásárlókör számára kínáljon elérhető, és a mindennapokban kényelmesen használható autókat. A díj az EV3 globális sikerét is bizonyítja, valamint kiválóan példázza, hogy milyen autókat kedvelnek a nők világszerte. 

A Női Világ Év Autójának zsűrije összesen hat kategóriában osztott díjat (4x4, pick-up, nagy SUV, nagyautó, sportautó, luxusautó, városi autó, és kompakt SUV). Kategóriagyőzelmével az EV3 bejutott a döntősök közé, ezek közül kerül majd ki a Női Világ Év Autójának 2025-ös fődíjasa, azaz az abszolút győztes. 2024-ben a címet a Kia EV9 szerezte meg, az idei fődíjast két nappal a nemzetközi nőnap előtt, március 6-án hirdeti ki a zsűri.

Forrás: Kia Magyarország

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai is bevezetheti autóiban a fizetős funkciókat

Alapvető értékek - Hyundai i30 1.4 MPi Life teszt

Egyedi stílussal érkezik a Hyundai IONIQ 3 modellje