Céges kombinációk – Kia K4 SW menetpróba
A Kia húsz év után nyugdíjazta a legnépszerűbb típusát, a Ceed utódjaként a K4 tulajdonságait, kényelmét, praktikumát és technológiáját kombiként tapasztalhattuk meg az importőr által szervezett K4 túra keretein belül.
A Ceed modell egy korszakalkotó és meghatározó modellé vált a Kia európai sikertörténetében. Az éppen húsz éve, 2006-ban bevezetett típus volt az első olyan Kia modell, amely (a Hyundai i30-assal együtt) kifejezetten Európa számára készült és ez meg is látszott az eladásokon: a Kia hazai importőre eladásainak 40 százalékát a Ceed adta. A világ és vele a vásárlók igényei azonban változnak, ma már az eladások több mint felét a hobbiterepjárók adják, így a Kiának is reagálnia kellett erre a változásra, az új K4 pedig mindazt az örökséget, tudást és kényelmet viszi tovább, amit a Ceed-del sikeresen értek el.
Az új Kia K4 háromféle karosszériával készül: négyajtós szedán, kompakt ötajtós és nagy puttonyos kombi, amelyek közül Európába a két utóbbi változat érkezik. És habár a kombik népszerűsége egyre csökken (még a Hyundai i30 kombi sorsa is kérdéses), a Kia úgy határozott, a szűkülő piacon is megéri lehajolni a megmaradt morzsákért és így szerezni még több céges vagy magánügyfelet a márkának. A Ceed-del ellentétben a K4 Mexikóból, a Kia egyik vadonatúj gyárából érkezik, miközben Európában, Zsolnán egyre több villamosított típus készül, de pl. a XCeed még mindig elég népszerű ahhoz, hogy egy faceliftes változata egy ideig fennmaradjon.
A hazai menetpróbára az importőr tucatnyi K4 kombival készült, így már a rendezvényház melletti parkolóban körbe tudtuk járni az autókat. A K4 megjelenése beleillik a Kia mai modern dizájnnyelvébe, az Ellentétek Vonzása tetten érhető a függőlegesen kialakított első és hátsó lámpatestekben, amelyek között elöl egy hagyományos, rácsos hűtőmaszk kapott helyet. A kompakt 4,44 méteres hosszúságával ellentétben a kombi már 4,695 méteresre nyúlik, ami a 2,72 méteres tengelytávval párosulva tágas autó benyomását kelti. Az oldalprofil forma a C oszlopba rejtett hátsó kilincsekkel és az innen emelkedő ablakvonallal kifejezetten dinamikus, miközben az A és D oszlopok fekete betétjei a lebegő tetőt hivatottak imitálni. A csomagtér már a kompakt változatban is 438 literes, amit a kombi még 166 literrel, 604 literes űrrel fejeli meg.
A K4 túrára kis csapatunk egy 150 lóerős 1.5-ös turbós, DCT váltós ezüst kombit kapott, de a típus emellett választható ugyanezen motor 180 lóerős verziójával is, míg az alapkivitelekben egy 1.0 literes, 115 lóerős háromhengeres benzinmotor dolgozik, amelyhez egyedüliként lágyhibrid hajtás is elérhető. Később érkezik még egy fullhibrid változat is, nagyjából 150 lóerő körüli teljesítményszinttel.
Mi viszont örültünk annak, hogy végre nem egy újabb villamosított, vagy tisztán elektromos autót vezethetünk, hanem egy „valódi” benzines autót, aminek a vezetőülésébe pattanva szinte szokatlan volt a két ülés között meredező hagyományos automata váltókar. Az enteriőr egyébként teljesen beleillik a Kia modern formavilágába, a GT-Line háromküllős kormánykereke mögött ugyanaz a háromra osztott digitális kijelzőpanellel nézünk szembe, mint a legújabb Kia modellekben: a vezető előtt egy személyre konfigurálható műszeregység mutatós műszerekkel, mellette a kormánykerék részleges takarásában a klímapanel, míg jobb oldalt egy 12,3 colos érintőkijelző, bennük a Kia cCNC multimédia rendszerének összes modern szolgáltatásával.
A túra összesen négy állomásból állt, amelyekhez megadott idő alatt kellett eljutnunk, így már az indulás is kockás zászlóval és stopperrel kezdődött. Az állomásokhoz érve a K4 legfontosabb tulajdonságait kellett meghatároznunk és megtapasztalnunk. Az első megállóhoz közeledve mindjárt az autó csendességét kellett igazolnunk egy letöltött telefonapplikáció segítségével. Ez a mi autónkban bőven 70 decibel felett járt, amiben az egyébként csendes motor mellett nyilván szerepet játszott a jóval 30 fok feletti időjárásban a légkondi állandó süvítése és persze beszélgettünk is az autóban. A parkolóban a K4 fordulékonyságát úgy tapasztalhattuk meg, hogy amíg a szememet bekötötték, az Autósvilágnál dolgozó Gergő barátomnak az volt a feladata, hogy irányításával megfordulva és tolatva benavigálja az autót a bóják közé. Ez meglepően ügyesen sikerült is, bár egészen különleges élmény, amikor tényleg vakon kormányzol ide-oda egy autót.
A második állomásra, a Majki-tó Látogatóközpontjának parkolójába egy kis eltévelyedés és poros földutakra bolyongás után érkeztünk, az autó hatalmas csomagterét tapasztalhattuk meg: időre be kellett pakolnunk bizonyos nagy tárgyakat (kismotor, bőrönd, hátizsák, stb) a csomagtérbe úgy, hogy nem variálhattuk át. Csatárláncba állva 40 másodperc alatt sikerült is elsőre bepakolnunk, ami nem is volt nagy csoda, a 604 literes csomagtér tényleg könnyedén elnyelt mindent. Emellett azt is lemértük, hogy a hátsó ülés ledöntésével, az első ülésig akár 240 centiméter hosszú tárgyakat is bőséggel elnyel a raktér.
A harmadik és negyedik állomásokon már a K4 technológiáját tettük próbára, mert ott be kellett mutatnunk a számos kényelmi és biztonsági technológiái közül néhányat. Én már menet közben lefotóztam az irányjelzéskor megjelenő holttérfigyelő kamera képét, megérkezve pedig a bírák előtt még a 360 fokos kamerát is bekapcsoltuk. Aztán válottunk, Gergő ült a vezetőülésbe, én pedig Berta Pista barátom (Bertapress, Trollverda, stb) mögé huppanva meggyőződhettem róla, hogy még eéggé hátratolt utasülés mögött is elférek a magam 178 centis magasságával. Az utolsó megállónál a menüben kellett túrkálnunk, átrendezni a menüpontokat és a kedvenc vezetési üzemmódot is be kellett állítani.
A kétórás, több állomásos K4 túra végén visszaérve a parkolóba, egy kiváló BBQ ebéddel zártuk a napot, miközben megbeszéltük a barátokkal az új K4 modellel megtapasztalt képességeket. Szó esett többek között a fogyasztásról, ami az állomások közötti rövdebb szakaszokon és az intenzív klímahasználat közben sokaknál kúszott 8-10 liter közé. Emellett az árakat is megemlítettük: a kompakt ötajtós indulóára 9,75 mFt, míg a kombi 10,5 mFt-tól kapható. Ellenpólusként a legjobban felszerelt GT-Line változatok 13,6 (5 ajtós) és 14 mFt (kombi) között vihetőek haza.
A meghívást köszönöm a Kia Magyarországnak!








