A Hyundai kormánykerékbe integrált kijelzőt szabadalmaztatott


A Hyundai Motor legújabb szabadalmi beadványával újra kívánja definiálni a kormánykereket azzal, hogy annak közepébe egy hatalmas kijelzőt integrál.

A digitális kijelzők manapság már mindenütt velünk vannak. Amióta az okostelefonok és tabletek elterjedtek, a kijelzők figyelése és nyomkodása már természetes jelenségnek számít. Ugyanez figyelhető meg az autóiparban is, kijelzők és monitorok vannak a műszeregység helyén, a középkonzol multimédiás egységében, sőt legújabban már az ajtókban a tükröket is monitorokkal helyettesítik.  

Most pedig a koreai Hyundai Motor egy újabb merész lépéssel a monitort a kormánykerékbe próbálja beintegrálni. Erről árulkodik ugyanis az autógyártó legújabb szabadalmi beadványa, amely ráadásul nemcsak egy apró érintésérzékeny képernyőt jelentene a karima közelében, hanem az egész kormányközépen végig nyúló hatalmas egységről van szó.  

Ez a mostani nem az első hasonló próbálkozás a Hyundai fejlesztőitől, hiszen még 2019-ben bemutattak egy hasonló megoldást Virtuális Műszerfal Tanulmány néven. Ezek alapvetően két méretes érintőkijelzők voltak a kormánykerék sarkaiban, amelyek a kormánygombokat helyettesítve lehetőséget adtak az ott megjelenő funkciók személyre szabására. 

A mostani koncepció egy lépéssel a 2019-es tanulmányon is továbblép. Egyelőre semmilyen részletmegoldás nem ismert, csupán annyi látszik a rajzokon, hogy a kijelző éppen ott van, ahol egy átlagos mai modern autó kürtfedele lenne. Ebből arra lehet következtetni, hogy az a jármű fő műszeregysége és információs kijelzője lehet, de hivatalos közlemény híján erre pontos választ nem lehet adni. 

Ám felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben a kormányban egy nagy kijelző kapott helyett, hová kerülhet a légzsák. A szabadalmi beadvány szerint erre is gondoltak, a légzsák a hagyományos helyén, a kijelző mögött a kormányban ugyanúgy megtalálható. A nyilatkozat szerint a légzsákot külön rögzítik, így annak nyílásakor a kijelző sértetlen marad. Hasonló megoldást alkalmaztak a 2019-ben megjelent Genesis Mint tanulmányautó kormánykerekénél is.

Ezzel a megoldással a Hyundai leginkább azt az irányt követi, hogy tisztább, kevésbé zsúfolt műszerfalat hozzon létre a jövő autói számára. Valójában csak a jövő generáció döntheti el, hogy egy vajon egy okos ötlet, vagy inkább egy felesleges újítás.  

Forrás: motor1.com

 Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei