A Hyundai tiszteletbeli elnöke hivatalosan is bekerült az Autóipari Hírességek Csarnokába

A Hyundai Motor Group tiszteletbeli elnökét, Mong-Koo Chung a Detroitban megtartott 2020/2021-es díjátadó ünnepség keretei között hivatalosan is felvették az Autóipari Hírességek Csarnokába. 

A detroiti ICON Kongresszusi Központban megrendezett avatási ünnepségen részt vett Euisun Chung, a Hyundai Motor Group elnöke, aki Mong-Koo Chung tiszteletbeli elnököt képviselte a jelentős eseményen. Chung elnök megkapta az avatási trófeát és apja nevében beszédet is mondott.

„Chung tiszteletbeli elnök a szerény kezdetektől a világ ötödik legnagyobb autógyártójává emelte a Hyundai csoportot. Ha apám itt lenne, azt mondaná, hogy ezt a megtiszteltetést munkatársainknak, kereskedőinknek és fantasztikus ügyfeleinknek köszönheti” – mondta Euisun Chung. „Apám folytatta nagyapám, Ju-yung Chung, aki megalapította a Hyundait. Kiterjesztette a csoport globális jelenlétét, és a minőség terén is folyamatosan a kiválóságra törekedett. Olyan dolgot vitt véghez a csoporttal, amire az alkalmazottak és az ügyfelek egyaránt büszkék lehetnek.”

Chung elnök emellett jövőképét sem felejtette el megemlíteni. „Mivel a Hyundai átfogóan kezeli a 21. század kihívásait és lehetőségeit, továbbra is a kiválóságra törekszünk, kihívást látunk a konvenciókban és az intelligens mobilitás fejlődési irányát kívánjuk vezetni. Az emberiság előrehaladását fogjuk megvalósítani” – mondta az elnök.

Az Autóipari Hírességek Csarnoka szerint a Hyundai Motor Group sikerében sokat köszönhet Chung tiszteletbeli elnöknek és öröksége megegyezik az iparág többi legendájával, akik elindították és a globális növekedés és hírnév felé terelték az autóipari cégeket. Vezetésével a Hyundai Motor Group a világ ötödik legnagyobb autóipari csoportjává vált.

Az Autóipari Hírességek Csarnoka Chung számos eredményét is figyelembe vette, többek között aKia Motors integrálását, a csoport növekedését alátámasztó új üzemek létesítését a kulcsfontosságú régiókban (USA, Kína, Európa, India, Brazília és Oroszország), valamint a nagyon hatékony, vertikálisan integrált üzleti struktúra létrehozását, amely az acéltól a járművekig mindent saját maga állít elő.

Az Autóipari Hírességek Csarnokát 1939-ben hozták létre azon meghatározó vezetők tiszteletére, akik jelentős mértékben hozzájárultak az autóipar és a mobilitás fejlődéséhez. Chung lesz az első koreai személy, aki megkapta ezt az elismerést, amelyet korábban, még 2020 februárjában jelentettek be. Az Autóipar Hírességek Csarnoka ezt megelőzően 2001-ben Chungot már a Kiváló Szolgálat Díjjal is jutalmazta.

A COVID-19 korlátozások miatt az Autóipari Hírességek Csarnoka az idei avatási ceremónián a 2020-as és a 2021-es évek nyerteseit is megünnepelték. A 2020-ban bejelentett vezetők között van Thomas Gallagher, a Genuine Parts korábbi vezérigazgatója; Jay Leno, a CNBC Jay Leno Garázsa sorozata miatt és Helene Rother, a General Motors, a Nash Motors autóipari belsőépítészeinek egyik első női réswztvevője. A 2020-as díjazottak közé Harold Goddijn, a Mobility Innovator Award díjazottja, a TomTom technológiák vezérigazgatója és társalapítója is beletartozott.

Az avatási ceremónia alatt egy filmet is lejátszottak, amely a tiszteletbeli elnök teljesítményét és az autóipari hozzájárulását is bemutatta. Eközben a kiállított Nexo és az IONIQ 5 is megmutatta Chung a hidrogén üzemanyagcellás technológia és a villamosítás előmozdítása érdekében tett közreműködését. A ceremónia előtti napon Chung elnök aláírását kiállították az Autóipari Hírességek Csarnokában. 

Mong-Koo Chung, a Hyundai Motor Group tiszteletbeli elnöke támogatta a koreai gazdaság és az autóipar fejlődését, miközben a Hyundai csoportot a világ öt legnagyobb autóipari csoportjának egyikévé emelte – mindezt az ágazatban történelmileg rövid idő alatt. Chung irányította a Kia vállalat felvásárlását és már az átvétel első évében nyereséges vállalattá tette. A minőség iránti szenvedélyével és saját kutatási-fejlesztési képességeinek előmozdításával megteremtette Dél-Korea első és egyetlen autóipari csoportját, miközben ezzel egyidejűleg az autóalkatrész- és alapanyagipart is felvirágoztatta.

Chung tiszteletbeli elnök gyakran hangsúlyozta, hogy a legjobb minőség olyan erény, amely nem sérülhet. A Hyundai és a Kia járművek a minőségre való folyamatos összpontosítása révén világszerte kedvező értékeléseket kapnak a globális minőségértékelő szervezetektől. Az 1998-ban az amerikai piacon bevezetett 10 éves, 100 ezer mérföldes hajtáslánc-garancia, Chung egyik kezdeményezése megalapozta a Hyundai globális növekedését.

A nagyszabású beruházásokkal kapcsolatos aggodalmak ellenére Chung élen járt a csoport termelési kapacitásának és fejlesztési hálózatának globális bővítésében. Vezetésével a csoport termelő létesítményei kiterjesztették jelenlétüket az egész világon, beleértve az Egyesült Államokat, Európát, Kínát, Oroszországot, Brazíliát és Mexikót, létrehozva a gyors növekedés és állóképesség rendszerét. A termelés és a kutatás-fejlesztés globális hálózata versenyelőnyt adott a Hyundai Motor Group számára, amely számos globális gazdasági válság során tette lehetővé a túlélést.

Emellett a koreai alapanyagipar fejlesztésében egy integrált acélgyár felépítésével is segített, amely maximalizálta a szinergiát a csoport egészében és létrehozta a világ első erőforrás-körforgás üzleti struktúráját, amely a fenntartható gazdálkodás új ideálját mutatja be.

Chung tiszteletbeli elnök felismerte a hidrogénenergiában rejlő potenciál és a többi gyártót megelőzve ösztönözte a hidrogén üzemanyagcellás járművek fejlesztését, lehetővé téve a vállalat számára, hogy 2013-ban bemutassa a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás hobbiterepjáró járművét.

Innovatív vezetését és üzleti filozófiáját az évek során számos díjjal ismerték el, köztük a Koreai Menedzsment Szövetség Év vezérigazgatójának díjával (1996), az Üzleti Hét Év Autóipari Vezérigazgatója (2004), az Automotive News Ázsia vezető autóipari vezérigazgatója (2005), Van Fleet  (2009) díjával és felvételt nyert a Harvard Business Review '100-as vezérigazgatója' listájára.

Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei