Elindult a Hyundai és a Mobiliti közös e-card programja

A Hyundai Holding Hungary Kft. és az MVM Mobiliti Kft. Hyundai e-card néven egy közös programot dolgozott ki e-autós ügyfelei számára, így a Hyundai tulajdonosok kedvezményes töltési lehetőséget vehetnek igénybe a Mobiliti  töltőpontjain.

A töltéshez, valamint a kedvezmények eléréséhez egyedi fizikai ügyfélkulcsot, azaz egy plasztikkártyát biztosítanak a felhasználók részére. A kártya használatával kényelmesen, egyszerűen indítható a töltési folyamat, illetve lehetőség nyílik a Mobiliti Hyundai díjcsomag használatára, mely kizárólag Hyundai-ügyfelek számára elérhető. 

„Nagy örömmel írtuk alá az együttműködésünket tartalmazó szerződést az MVM Mobiliti Kft-vel, hiszen kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az egyre növekvő számú Hyundai elektromos autó tulajdonos egyszerűen és kedvező feltételek mellett tölthesse autóját. A vadonatúj IONIQ 5 modell esetében ez kiemelten fontos, hiszen ez az autó képes 220 kW töltést is felvenni, és erre a teljesítményre jelen pillanatban az IONITY töltőoszlopok képesek. A Hyundai e-card segítségével gyorsan, kedvezményesen és egyszerűen tölthetik fel autóikat a használók.” – emelte ki Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője. 

A díjcsomaggal kedvezményes áron vehetik igénybe a Mobiliti szolgáltatásait Magyarországon a társasághoz tartozó 1 500 töltési ponton. A Mobiliti roamingszerződéseinek köszönhetően az országhatáron kívül 39 ország 312 töltőhálózatán is tölthetik autójukat a kártya használatával.

Balogh Szabolcs, a MVM Mobiliti Kft. ügyvezetője elmondta: A Mobiliti kiemelten fontosnak tartja, hogy ügyfelei számára olyan megbízható szolgáltatást nyújtson, amely megkönnyíti az elektromos autók használatát. Bízunk benne, hogy a Hyundai-jal kötött megállapodásunk által új ügyfeleink is elégedettetek lesznek. Ez az együttműködés egy újabb jelentős mérföldkő cégünk életében.

A Hyundai-töltőkártya a Mobiliti saját mobilapplikációjának segítségével aktiválható. Az applikáció adatbázisa tartalmazza a Mobiliti teljes töltőhálózatát, és tájékoztatást ad többek között a töltők aktuális foglaltságáról is. A Mobiliti alkalmazással a folyamatosan bővülő kényelmi szolgáltatások is elérhetők.

Hyundai e-card program keretében a Hyundai Holding Hungary Kft. minden 2021-ben értékesített IONIQ 5 modellhez egyéves előfizetést biztosít az IONITY Világjáró díjcsomagra. A kártya aktiválásától számított 1 évig (365 napig) az IONIQ 5 tulajdonosai előfizetési díj nélkül érhetik el a szolgáltatást, és az IONITY ultragyors töltőin 110 Ft/kWh áron tölthetnek Európa-szerte. Az 1 évet követően a díjcsomag - a szolgáltatási díj ellenében - továbbra is elérhető, meghosszabbítható, melyhez az új szerződés megkötésére a Hyundai márkakereskedői hálózatában nyílik majd lehetőség.

Töltési díjak 

A Mobiliti regisztrált Hyundai-ügyfelei számára a következő kedvezménytípusok érvényesíthetők:
o Prepaid kupon – megjelölt névértékű címletben előre feltöltött keretösszeg, mely a Mobiliti-, IONITY- és roamingtöltőkön használható fel.
o Díjcsomagkedvezmény: Mobiliti Hyundai-előfizetés
o Díjcsomagkedvezmény: Mobiliti IONITY Utazó-előfizetés
o Díjcsomagkedvezmény: Mobiliti IONITY Világjáró-előfizetés

Regisztrált Hyundai ügyfeleknek szóló díjszabás

DÍJCSOMAG

HYUNDAI DÍJCSOMAG

Töltésindítási díj

nincs

Villámtöltő (DC és AC) legalább 40 kW

70 Ft/perc

Gyorstöltő (DC), legfeljebb 22 kW

85 Ft/kWh

Gyorstöltő (AC), legfeljebb 22 kW

80 Ft/kWh

Díjcsomag bruttó havi díja (30 naptári napra)

2 600 Ft

Mennyiségi korlát a csomag díjaival

450 kWh/hó


IONITY töltési díjak:
Az IONITY töltési díjak Magyarországon és külföldön is megegyeznek! (Az IONITY-előfizetést Magyarországon elsőként a Mobiliti tette elérhetővé.)
• Az IONITY nagy teljesítményű (ultra-) töltőállomás-hálózata Magyarországon 4 helyszínen 16 töltőoszlopot, Európában pedig jelenleg 21 országban több mint 340 ultragyors töltőállomást működtet. 
• A Mobiliti Utazó csomaggal 210 Ft/kWh, a Világjáró csomaggal pedig 110 Ft/kWh áron tölthetnek Európa-szerte az IONITY ultragyors töltőin 280 Ft/kWh helyett.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei