A Hyundai önvezető autóversenyt rendezett a koreai egyetemeknek

A Hyundai Motor nemrég megrendezte az Autonóm Vezetési Kihívás névre keresztelt verseny utolsó viadalát, amelyen három darab pilóta nélküli IONIQ 5 vett részt és kizárólag az autonóm technológiájukra hagyatkozva mérkőztek meg a Yongin Speedway versenypályáján.

Egy IONIQ 5 sofőr nélkül, óránként 180 kilométer/órás sebességgel száguld a versenypályán, miközben azon igyekszik, hogy megelőzzön egy másik, szintén vezető nélkül vágtázó IONIQ 5 járművet. A mögötte haladó autó rossz irányba kanyarodik, majd letér a pályáról – és ott azonnal meg is áll.

Három egyetem – a Konkuk Egyetem, a KAIST és az Inha Egyetem – három autója saját IONIQ 5 autóját fejlesztette ki, amelyek alapvetően egy 2-es szintű autonóm technológiával rendelkezik, azonban azokat saját algoritmusuk alapján radarral és kamerákkal egészítették ki, amiket az autó külső burkolatára rögzítettek. Az autók a 2,7 kilométer hosszú versenypálya 10 köréből álló versenyét kellett teljesítsék.

 Az összes autó maximális sebessége 180 kilométer/óra, de a tempójuk a verseny negyedik körének végéig nem haladhatja meg a 100 kilométer/órát. A Konkuk csapata az 1. helyen végzett 27 perc 25 másodperccel, míg a KAIST 29 perc 31 másodperccel a második helyen zárta a futamot. Az Inha csapatát kizárták, mivel egy rossz kanyart követően autójuk letért a pályáról.

„Arra összpontosítottunk, hogy minimalizáljuk az autó külső burkolataira szerelt berendezéseket, ehelyett egy világos és alapos algoritmus kidolgozását tartottuk előtérben" – mondta Ji-won Seok, a Konkuk Egyetem győztes csapatának vezetője. A Hyundai bejelentette, hogy a győztes csapat 100 millió von (kb. 27 mFt) jutalmat és egy ingyenes amerikai utazást nyert. A második helyezett csapat 30 millió vont (kb. 8 mFt) pénzjutalmat és egy szingapúri kirándulást kapott, míg a harmadik csapat 10 millió vont (kb. 3 mFt) vihet haza. A három csapat minden diákja mentesül az önéletrajzi szűrés alól, ha a jövőben a Hyundainál kíván dolgozni.

Az Autonóm Vezetési Kihívás a Hyundai Motor által évente megrendezett esemény, amelynek célja, hogy támogassa a diákokat és ötleteiket a gyorsan terjedő autonóm technológia fejlesztésében. A versenyre idén kilenc egyetemről összesen 16 csapat jelentkezett. Ezek közül hat csapatot választottak ki és mindegyikük egy IONIQ 5 alap autót és 50 millió von (kb. 13,4 mFt) tőkét kapott. Három csapat azonban balesetet szenvedett egy csütörtöki felkészülési versenyen – ami azt jelentette, hogy csak három csapat jutott be a döntőbe.

„Ez a verseny azért jelentős, mert átfogóan megvizsgáljuk az autókat, beleértve az autók felismerési és vezérlési technológiáit nagy sebességnél” – mondta Yong-hwa Kim, a Hyundai Motor és a Kia technológiai igazgatója. „Azáltal, hogy lehetőséget adunk a diákoknak, hogy technológiáikkal versenyezzenek, a Hyundai úttörő szerepet kaphat abban, hogy sok egyetemet segítsen a technológiák gyorsított fejlesztésére összpontosítani."

A Hyundai Motor a közelmúltban felmerült műszaki korlátok miatt elvetette azon eredeti elképzelését, miszerint az év végével bevezeti a 3. szintű autonóm technológiával felszerelt G90 és EV9 modelljeit. A Hyundai szóvivője szerint „a mérnökök még mindig dolgoznak rajta, így a kereskedelmi forgalomba hozatal időpontjáról nem lehet részleteket megtudni".

A 3. szintű autonóm technológiával felszerelt járművek esetében emberi beavatkozásra csak alkalmanként van szükség. A 4-es szintű önvezető jármű normál körülmények között már képes önállóan működni, miközben csak ritkán van szükség emberi beavatkozásra. Az 5-ös szintű jármű minden forgatókönyvet képes önállóan kezelni, ami egyelőre technológiailag még nem lehetséges. A 42dot, a Hyundai Motor tulajdonában lévő autonóm mobilitási vállalat jelenleg 4-es szintű buszokat üzemeltet a dél-koreai Szöul és Gyeonggi városok utcáin.

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei