Kínában elindult a Kia EV5 gyártása

kínai  ügyvezetője, Yang Honghai a helyi Weibo platformon bejelentette, hogy az első Kia EV5 tisztán elektromos hobbiterepjáró november végén a Jiangsu tartománybeli Jancsengben található összeszerelő üzemben legördült a futószalagokról.

A Kia EV5 hivatalos premierjére a múlt hónap elején került sor a 2023-as Kantoni Autószalonon. Az EV5 most gyártásba került, kisebbik akkuval szerelt változata három felszereltségi szinttel lesz kapható Kínában: az 530 Light változatot 149 800 jüan (kb. 7,3 mFt), az 530 Air-t 159 800 jüan (kb. 7,8 mFt), míg az 530 Land verziót 174 800 jüan (körülbelül 8,5 mFt) lehet megvásárolni.

Az EV5 nagy hatótávolságú (Long Range9 változata a tervek szerint jövő év márciusától kerül gyártásba és csatlakozik a kínálathoz, míg a GT-Line modellváltozat várhatóan 2024 júliusától lesz elérhető. A 4 615 mm hosszú, 1 875 mm széles, 1 715 mm magas és 2 750 mm tengelytávval rendelkező Kia EV5 a helyi, kínai piacon a BYD Blade 64,2 kWh kapacitású akkumulátorával és 160 kW-os villanymotorral van felszerelve.

A Kia új EV5 modelljének belső tere dinamikus hangulatvilágítási rendszerrel rendelkezik, amely 64 féle színskálát, valamint egy nagyméretű panorámatetőt is kínál. Ezenkívül a hátsó üléseken összecsukható tálcaasztalok, 4 literes központi fiókrendszerű hűtőszekrény, a középkonzolban félkör alakú tárolóhely, rejtett kampók és kiemelhető tárolórekeszek is megtalálhatók.

A legmagasabb szintű biztonság elérése érdekében a Kia EV5 hét légzsákkal, L2+ fejlett vezetéstámogatási rendszerrel, félautomata sávváltási segédlettel és távirányítású intelligens parkolási funkciókkal rendelkezik. Ezenkívül a fedélzeti rendszer az OTA (Over-The-Air) funkciót is támogatja, valamint rendelkezik az UWB digitális kulcsokkal, új generációs szórakoztató rendszerekkel és természetesen hőszivattyús légkondicionáló rendszerrel is.

Az E-GMP platformra épített Kia EV5 alapváltozata 64,2 kWh-s akkumulátorral és 160 kW-os villanymotorral rendelkezik, amely a kínai CLTC szabvány szerint 530 km-es hatótávot biztosít a járműnek. A 88,1 kWh-s akkumulátorral felszerelt, nagy hatótávolságú verzió 720 km hatótávot kínál.

Forrás: thekoreancarblog.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei