Száz darab készülhet a Hyundai hibrid szupersport-autójából

A Hyundai Motor 2026-ra kifejleszti a világ első olyan „hibrid szupesport-autóját”, amely egyszerre hidrogént és villanyáramot hasznosítva 800 lóerőt ad le, amelyből a tervek szerint mindössze 100 darabot fog legyártani. 

A Hyundai Motor vállalat, amely eladási volumenben a három legnagyobb autógyártó között van, olyan projektet tervez megvalósítani, amellyel megszilárdítja és demonstrálja egyben vezető szerepét a villamosítási technológia terén. A vállalat ugyanis úgy határozott, hogy 2026 első felében elkészítik a Pony Coupe formaterve alapján készült „N Vision 74” hidrogén-elektromos koncepcióautó szériaváltozatát, amelyből mindössze 100 példányt gyártanak le. 

Az N Vision 74 sorozatgyártásának lehetősége többször is felmerült, de ez az első alkalom, hogy ezt valóban megerősítették. Az N Vision 74 sorozatgyártására vonatkozó döntés Eui-sun Chung, a Hyundai Motor Group elnökének erős akaratát tükrözi. Chung elnök személyesen irányította a csoport nagyteljesítményű stratégiáját, beleértve Albert Biermann vezérigazgató megszerzését a BMW-től, valamint a nagyteljesítményű N márka 2015-ös bemutatását. Idén a vállalat már sorozatban gyártja első nagyteljesítményű elektromos IONIQ 5 N modelljét. Az N márka a csoport három fő növekedési pillérének egyike, a környezetbarát IONIQ és a prémium Genesis mellett.

Az új modell általános kerete az N Vision 74 tanulmányra épül, amelyet a Hyundai Motor még 2022 júliusában mutatott be. Az N Vision 74 az 1974-ben debütált Pony Coupe formatervének modern újraértelmezése, amelyet a Hyundai Motor nagyteljesítményű N márkája  „Guruló Laborként” fejlesztett ki. Ez a jármű fő energiaforrásként hidrogén üzemanyagcellát használ, amivel feltölti a fedélzeten található nagy kapacitású akkumulátort, majd szükség esetén annak segítségével is meghajtja a villanymotort, ezáltal jobb teljesítményt nyújt, mint egy belsőégésű motor. A tanulmányautó különlegessége volt, hogy az akkumulátort külön is fel lehetett tölteni, így az autó tisztán elektromos üzemmódban is használható volt. 

A Hyundai Motor által választott szériagyártású modell megcélzott specifikációi még egy szinttel meg is haladják az eddig létrehozott koncepcióautók technológiai szintjét. Egy új, különálló platformra építve a sorozatgyártású verzió 800 lóerős maximális teljesítményt lesz képes elérni, ami körülbelül 120 lóerővel haladja meg a meglévő koncepcióautó 680 lóerős teljesítményszintjét. A 100 km/órás sebesség eléréséhez álló helyzetből körülbelül 3 másodpercre lesz majd szüksége.

Mivel a hangsúly a nagy teljesítmény elérésén volt, amely a meglévő szupersport-autók szintjét felülmúlja, a fejlesztés a gazdaságosság vagy a praktikum helyett az ultranagy teljesítmény megvalósítására összpontosított. Ennek megfelelően a hatótáv is valamivel rövidebb lesz, mint a koncepcióautóé. A Hyundai Motor által korábban bemutatott tanulmány hatótávja meghaladta a 600 kilométert, míg a sorozatgyártású modellnél ez valahol 400 és 500 km közé lesz tehető.

A 100 darabos limitált széria nem hétköznapi értékesítési stratégiája szintén figyelemre méltó. Ez egy olyan lépés, amely teljesen ellentétes a Hyundai Motor eddigi termékstratégiájával, amely szerint a legnépszerűbb kategóriákra összpontosítva fejleszti új termékeit. Mivel a mennyiségi növekedés megvalósult, a szándék ezzel a modellel inkább az, hogy minőségi előrelépést érjenek el az N Vision 74 segítségével a márka imázsának javításával még akkor is, ha a nyereség várhatóan alacsony szinten marad.

A Hyundai Motor tervei szerint a 100 darab elkészült N Vision 74 sorozatgyártású modelljéből mintegy 70 darabot a nagyközönség számára fog értékesíteni, a fennmaradó 30 darabot pedig versenyzési célokra fordítja. Ezen keresztül a vállalat célja, hogy a nagyteljesítményű N márkát népszerűsítse és részt vegyen Európa és Észak-Amerika híres sportversenyein.

„Amennyiben az N Vision 74 sorozatgyártású változata valóban megjelenik, nem kell aggódni az eladott autók darabszáma miatt” – mondta Pil-soo Kim, a Daelim Egyetem Jövő Autóipari Tanulmányok Tanszékének professzora. „Nagy szimbolikus jelentéssel bír, mint egy szuperautó, amely extrém teljesítményt tud elérni, így képes lesz kellő mértékben megtéríteni a befektetést.” 

Forrás: etnews.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei