Hivatalosan is megerősítették, érkezik a Hyundai N Vision 74 sportautó
A Hyundai Motor 2024-es Befektetői Nap rendezvényén hivatalosan is bejelentették, hogy a vállalat 2030-ig bevezetésre kerülő 21 villanyautó egyike az N Vision 74 szériagyártású változata lesz.
Évekig tartó találgatások, pletykák és tagadások után a Hyundai végre megerősítette azon terveit, ami szerint gyártásba küldi rendkívül népszerű N Vision 74 koncepcióját. A bejelentés a Hyundai azon tervei között szerepelt, miszerint 2030-ig összesen 21 új villamosított modellt mutatnak be.
A Hyundai ezt az információt az évente megrendezésre kerülő Igazgatói és Befektetői Nap egyik kivetített oldalán hozták nyilvánosságra. Sok információt azonban nem közöltek ezzel kapcsolatban, mindössze megemlitették, hogy az N Vision 74 a vállalat egyik jövőbeli "nagyteljesítményű villanyautója" lesz.
A gyártásba kerülő N Vision 74 hajtásláncáról vagy teljesítményadatairól semmilyen információt nem adtak ki, vagyis azt sem lehet tudni, hogy a Hyundai megtartja-e a koncepció 671 lóerős hidrogén-üzemanyagcellás hajtását, vagy esetleg tisztán elektromos hajtásláncot alkalmaz. Figyelembe véve a hidrogén tömeges elterjedésének hiányát, az utóbbira van nagyobb esély.
Még tavaly decemberben röppent fel az a pletyka, amely szerint a Hyundai rendkívül korlátozott számban veszi gyártásba az N Vision 74-et, mindössze 100 darabot terveznek (70 közúti használatra és további 30 versenyzésre) gyártani belőle. Ha a termelési számok valóban ilyen korlátozottak, a Hyundai valószínűleg megtarthatja a hidrogénüzemű hajtást is anélkül, hogy túl sokat veszítene ezzel a korlátozással.
A Hyundai Motor Group hidrogénüzemű szupersportautós vállalkozása ugyanis nem elsősorban profitcélokat szolgál. Ehelyett a vállalat elkötelezettségét szimbolizálja a „hidrogén ökoszisztéma” kiépítése iránt és célja a hidrogénenergia iránti érdeklődés felkeltése. A fejlett hidrogén üzemanyagcellás technológiát használó szupersportautó megalkotásával a Hyundai vezető szerepét kívánja demonstrálni ebben a jövőbeli energiaszektorban
Ugyanez a korábbi jelentés azt is tudni vélte, hogy a sorozatgyártású N Vision 74 800 lóerős teljesítményt adhat le hidrogénnel, kettős villanymotoros hajtásláncával. A The Korean Car Blog egy másik pletykája szerint ez a szám közelebb lesz a 775 lóerőhöz, míggyorsuláa 3 másodperc körül várható nulláról százra.
Annyi tehát biztosan állítható, hogy az autó nagyon erős és gyors lesz. Ezekkel a képességekkel a Hyundai célja, hogy az N74 felülmúlja az olyan belsőégésű motoros szupersporautókat, mint a Ferrari Roma (620 lóerő) és a Lamborghini Huracan (640 lóerő).
A Hyundai semmilyen részletet nem közölt a gyártás ütemezéséről, azon kívül, hogy az autó 2030 előtt fog megjelenni. A pletykák szerint a gyártás valamikor 2026-ban indul és az autó kutatás-fejlesztése a vállalat Namyang fejlesztési központjában már javában zajlik.
A vállalat állítólag már értesítette első körös beszállítóit a járműben felhasználandó különféle alkatrészek specifikációiról. A teljesítmény-ellenőrzésre szolgáló „T car” (próbaautó) gyártása várhatóan augusztusban kezdődik, a teljeskörű gyártást 2026 júniusára tervezik.
A „T car” legyártása jelenti az első lépést a sorozatgyártás irányába. Ez a fázis kiterjedt tesztelést jelent a tényleges utakon a jármű teljesítményének ellenőrzése, valamint az esetleges problémák megoldása érdekében a specifikációk véglegesítéséhez.
Az autó formaterve modernizálja a Hyundai 1974-es „Pony Coupé” tanulmányautójának vonalvezetését, két sirályszárnyas, felfelé nyíló ajtóval. Ez a formai elem biztosítja, hogy a szupersportautó megőrizze fantasztikus esztétikáját, miközben egyben tiszteleg a Hyundai öröksége előtt is.
Amennyiben mindez valóban úgy van, csak idő kérdése, hogy az álcázott prototípusok valamikor 2025-ben megjelenjenek a közutakon.
Forrás: motor1.com, thekoreancarblog.com
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!