Végleg befejeződött a Hyundai i30 N európai pályafutása
A sportos Hyundai i30 N sikeres pályafutást mondhat magáénak, amelyet követően idén nyáron az utolsó európai piacra szánt példány is elhagyta a HMMC nošovicei futószalagját.
Az i30 N hosszas előkészítést követően 2017-ben jelent meg a piacon és szórakoztató menettulajdonságainak és a pályákon tanúsított rendkívüli terhelés mellett elismert tartósságának köszönhetően gyorsan az egyik legnépszerűbb ferdehátú „hot hatch” lett az európai és azon belül is a cseh piacon.
Ennek az autónak köszönhető, hogy az N divízió néhány éven belül a nulláról a csúcsra jutott. A cseh vásárlók számára az i30 N azért is volt vonzó, mert az összes autót a Hyundai Motor Manufacturing Czech üzemében, a sziléziai Nošovice-ben készítették. Ráadásul a fejlesztésében, hangolásában helyi szakemberek is részt vettek – talán ezért is érzi olyan jól magát a cseh utakon.
Összesen hozzávetőleg 57 ezer darab i30 N indult útnak Nošovice-ből. A statisztikák szerint a legnépszerűbb változata a kézi váltóval szerelt ferdehátú volt, a jellegzetes Performance Blue kék színében, amely egyben az N divízió megkülönböztető jegyévé vált.
Az eladásokat egyértelműen az erősebb N Performance uralta, mivel a legtöbb vásárló számára a kismértékű pénzügyi megtakarítás nem érte meg az alacsonyabb teljesítményt és az első kerekek közötti önzáró differenciálmű hiányát. A standard ferdehátú és az elegáns Fastback változat mellett, amely a hosszabb hátsó túlnyúlásnak köszönhetően játékosságával és szórakoztató túlkormányozási hajlamával is kitűnik, két érdekes különkiadás is megjelent – a Project C és a Drive-N.
A karbon Project C 2020-ban meglepte az autós közönséget. A karosszéria széleskörű szénszálas használata mintegy 50 kilogramm megtakarítást hozott a normál ferdehátúhoz képest, emellett az autó merevebb, 6 mm-rel lejjebb süllyesztett padlólemezt, Sabelt kagylóüléseket, a rugózatlan tömeg csökkentése érdekében könnyű OZ kovácsolt kerekeket, illetve újratervezett kipufogórendszer is kapott. Mindössze 600 ilyen kompromisszummentes autót gyártottak, akárcsak a stílusos Drive-N 2022-es kiadás esetében, ami viszont az autógyártó híres Nürburgringen található tesztközpontjára és az N divízió motorsporttal való szoros kapcsolatára utalt.
A Hyundai i30 N széria gyártása nem áll le, csak az európai forgalmazása szűnik meg. A Hyundai első N-szériás modellje egyik legnépszerűbb piacán, Ausztráliában folytatja pályafutását.
Forrás: blog.hyundai.cz