A Hyundai csoport szigorú sivatagi teszteken ellenőrzi autóinak minőségét

A Hyundai Motor és a Kia hatalmas, titkos sivatagi bázisán évről évre több tucat bemutatás előtt álló hagyományos vagy villamosított járműmodellnek kell forró körülmények között bebizonyítania, hogy készen állnak a hétköznapi extrém használatra is.  

Las Vegastól nagyjából 2 órányira fekszik a Mojave-sivatag, amelyben újabb egy órányit haladva elérjük azt a körülbelül 1 770 hektáros területet, ahol álcázott Hyundai és Kia villanyautókat, hobbiterepjárókat tesztelnek. Itt általában minden olyan Hyundai és Kia modell megfordul, amelyet a vállalatcsoport a közeljövőben Észak-Amerikában, vagy a világ más részén be kíván mutatni. 

A Hyundai szavaival élve, ez a „legmegfelelőbb helyszín a járművek extrém körülmények közötti tesztelésére, ahol az átlaghőmérséklet 39 Celsius-fok körül marad, nyáron azonban 54 fokra emelkedik, míg télen ez az érték nulla fokig is lecsökken. „Az autókat különböző fontosabb területeken teszteljük a Mojave-i próbapályán, beleértve a terepen vezetést, a biztonságot és az autók Egyesült Államok előírásai szerinti funkcióit” – mondta Sung-yop Lee, a Hyundai America Technical Center alelnöke egy közelmúltbeli médiakörút során.

Egy Sorento terepjáró eközben egy négy kilométer hosszú, kátyúkkal és hepehupás utakkal teli tereppályán halad keresztül, amelyen az autó simán, nagy rázkódások nélkül halad keresztül. Mindenhol kavics és homok, de az autó jól viselte az útviszonyokat. A tesztcentrum kiemelkedő része a Traction Control System tesztpálya, amely egy 1,2 kilométeres útvonal, változó lejtőkkel és kihívást jelentő terepekkel és olyan hobbiterepjárók stabilitásának és irányíthatóságának értékelése számára tökéletes terep, mint a Sorento, vagy Telluride. A Mojave próbapályán kezdetben egyetlen, de jelenleg már hét tereppályás szakasz működik és a tervek szerint a jövőben még több ilyen útvonalat fognak kialakítani. 

„Az észak-amerikai piacon a hobbiterepjárók teszik ki eladásaink 60 százalékát, míg 20 százalék a pick-up kisteherautók részaránya, ami azt jelenti, hogy a terepbíró képesség tesztelése elengedhetetlen” – mondta Lee. A létesítményben 12 tesztpálya található, köztük egy 10,2 kilométeres nagysebességű pálya és egy 5,3 kilométeres pálya, ami kifejezetten a hajtáslánc értékelésére szolgál. Naponta több mint 300 autót vizsgálnak meg ezeken a próbapályákon.


„Korábban a belsőégésű motoros járművek elsősorban forró időjárási körülmények közötti tesztelésére koncentráltunk, ám a fókuszunk egyre inkább az elektromos járművekre vonatkozó tesztek szélesebb skálájára és a hobbiterepjárók kemény terepértékelésére terjed ki, mindezt azért, hogy ezeket a járműveket még inkább az Egyesült Államok piacának igényeihez igazítsuk” – tette hozzá Hee-jin Kang, a Hyundai America Technical Center egyik vezető vizsgálati kutatója.

A nagysebességű körpályán épp egy Genesis GV70 száguldott végig – ami egy 200 kilométer/órás végsebességgel rendelkező elektromos jármű. Az éles kanyarívek és a meredek dombok sem tudták visszafogni az elektromos jármű lendületét, a kanyarodás és a kezelhetőség váratlanul sima és érzékeny volt. A körkörös ívpályán a fékpedálokat a maximumra nyomva a vezető úgy érezte magát, mint a „Fast & Furious” egyik főszereplője. 

Az ide szállított prototípusok mindegyikének több mint 30 ezer mérföldet (48 ekm), vagyis több mint 4 ezer kört kell lefutnia a pályán ahhoz, hogy megfelelően szimulálják a jármű öregedését és biztosítsák a jármű stressztűrő képességét. Kang felhívta a figyelmet az elektromos járművek által támasztott egyedi kihívásokra, mint amilyen például a nagysűrűségű akkumulátorok súlyának kezelése. „Az elektromos járművek felfüggesztésének, abroncsainak és karosszériájának lényegesen nagyobb terhelést kell kibírnia, mint a hagyományos belsőégésű járművekének” – mondta. 

A Hyundai leginkább 45 Celsius-fok feletti hőmérsékletű és 1 000 watt/négyzetméternél nagyobb napsugárzási intenzitású napokon végzi a teszteket. A Hyundai szerint a legújabb IONIQ 5 N, az IONIQ 5 villanyautóra épülő nagyteljesítményű modell tesztelésekor ez a kihívásokkal teli terep nagyon fontos tényező volt, mert a legfontosabb cél az volt, hogy az autó akkumulátorának hőmérsékletét 60 fok alatt tudják tartani. Az itt dolgozó mérnökök és technikusok csak a tavalyi év során 10 hétig 10 ezer kilométeres vezetési tesztet hajtottak végre a Hyundai Motor Group elektromos autóinak kínálatával, nemcsak a sivatagban, hanem az Egyesült Államok különböző államaiban, például Minnesotában és Oregonban is.

A Mojave tesztközpont fontos jellemzője a fejlődése. A globális ügyfelek által igényelt autóipari és piaci környezet folyamatosan változik és ezzel összhangban a létesítményt folyamatosan továbbfejlesztik, hogy szigorúbb tesztelést lehessen végezni rajta. Matthew R. Seare, a Hyundai Motor és a Kia Amerikai Technológiai Intézetének vezetője, aki 20 éve dolgozik a Mojave Tesztközpontban és felelős annak működéséért és irányításáért, elmondta: „A technológia fejlődésével folyamatosan olyan új teszteket vezetünk be, amelyek 20 évvel ezelőtt még nem léteztek. A különböző tesztpályák és kutatási létesítmények környezettel összhangban történő kiépítése és kezelése nagy kihívást jelent. A Mojave Tesztpálya célja, hogy megőrizze a sivatagi természetét úgy, ahogy van, miközben teszteli a jövőt is."

A Kia nagyteljesítményű elektromos crossovere, az EV6 GT ezen a pályán extrém vezetési körülmények között történt tesztelése során is stabil teljesítményt tudott mutatni. A jármű alacsony tömegközéppontja precíz kanyarvételt biztosított minimális karosszériadőlés mellett, a regeneratív fékrendszer pedig sima és ellenőrzött megállást biztosított, még nagy sebességről is. A rendszer automatikus üzemmódja lehetővé tette a szinte önműködő fékezést, lehetővé téve az alkalmankénti egypedálos vezetést.

A járművek teljesítményének tesztelése mellett a területen egy anyagok környezeti tartósságát vizsgáló létesítmény is helyet kapott, amely leginkább egy naperőműhöz hasonlít. Az alapvető alkatrészek, például a vezetést segítő funkciók lidar érzékelői, a lökhárítók, a fényszórók és a festékminták, valamint a belső alkatrészek, például a műszerfali betétek ki vannak téve a napsugárzás hosszú távú hatásainak. „Ez a létesítmény lehetővé teszi számunkra, hogy akár 30-szorosára felgyorsítsuk a tartóssági tesztelést, mint más helyeken, így a legtöbbet hozzuk ki a sivatagi éghajlatból" – mondta Young-jun Yoon, a tartósságtesztelési csapat vezetője.


A Los Angelestől is mindössze kétórányi autóútra található, 2005-ben megnyílt Mojave terület méretét és teljesítményét tekintve a második legnagyobb próbaterep Észak-Amerikában, a többi három nagy amerikai autógyártóéhoz képest, amelyek mindegyike Michiganben található. A Hyundai közel 61 millió dollárt fektetett be eddig a terület felépítésébe. 


A Hyundai csoport a Mojave tesztközpontjának tulajdonítja az Egyesült Államok piacán elért legújabb sikerét. A Hyundai Motor és a Kia tavaly a negyedik legnagyobb autógyártó csoport lett az Egyesült Államokban, története során először előzve meg a Stellantis csoportot is. Az autógyártók tavaly rekordszámú, 1,65 millió autót adtak el az amerikai piacon, ami 12,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ez az első alkalom, hogy összesített eladásuk meghaladja az 1,5 milliót. Emellett a Kia Telluride modellje az egyik legnépszerűbb modell lett az amerikai autópiacon, miközben a Hyundai és a Kia együttesen a Tesla mögött a második legtöbb villanyautót értékesítő autógyártóvá vált az Egyesült Államokban. 

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com, theinvestor.co.kr,, koreatimes.co.krhyundai.co.kr

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei