A Női Világ Év Autója 2024-ben a Kia EV9 lett

 

A Női Világ Év Autója díj (WWCOTY) kizárólag autós újságíró hölgyekből álló zsűrije a Kia EV9-et választotta 2024 legjobb autójának. A testület a bejelentést éppen a nemzetközi nőnapra időzítette.

A szavazás előtt a világ 52 országát képviselő 75 zsűritag alaposan tesztelte valamennyi jelöltet. A 63 induló közül az első szavazási körben az egyes kategóriák győzteseit választották ki. „Az idei szavazási folyamat különösen összetett volt, főleg a kiváló jelöltek miatt. - mondta Marta Garcia, a zsűri elnöke. „Minden döntős több szempont alapján is megérdemelte volna a fődíjat, a Kia EV9 főleg azzal emelkedett versenytársai fölé, hogy sokféle vásárló sokféle igényét képes kielégíteni."

A tesztek és a szavazási fordulók után a Kia elsősége egyértelművé vált. Az elektromos SUV modellek mezőnyének első hétülésese tekintélyes, 5 m-es hossza ellenére kiválóan teljesít az aerodinamika területén is. Formaterve kifinomult, technológiai töltete fejlett, és kétirányú, valamint nagyteljesítményű ultragyors töltésre is alkalmas.

„A Kia EV9 alapjaiban átrendezte a villanyautók mezőnyét. Elég csak ránézni, hogy lássuk: az elektromos autók immár nem csak elérhetők és felhasználóbarátok, de kívánatosak is. A Kia a márkák közül egyedüliként vállalata a kockázatot, és bátran kitágította a formatervi és műszaki határokat” – mondta Tanya Gazdik, az Egyesült Államok zsűritagja

„A Kia elektromos SUV-ja kiemelkedik áramvonalasságával, innovatív megjelenésével, és magasszintű technológiáival, hiszen akár 3-as szintű önvezetésre képes. Ráadásul kétirányú, és ultragyors töltésre is alkalmas.” – tette hozzá Sara Soria, Spanyolországból delegált zsűritag.

Jil McIntosh kanadai zsűritag a fentieket azzal egészítette ki, hogy az elektromos autózás elterjedésében kulcsfontosságú, hogy minden kategóriában és szegmensben legyen megfelelő kínálat. „A Kia EV9 utastere családbarát, ráadásul vezetési élménye is közel áll a benzinesekéhez. Így sok olyan vásárlót is meggyőzhet, akik ma még idegenkednek az elektromos hajtásoktól.” 

„Különösen kifinomult, elegáns, tágas, sokoldalú és elektromos” – összegezte véleményét Ylle Rajasaar zsúritag, Észtországból. „Összkerékhajtásával szinte legyőzhetetlen, és kapcsolható menetmódjai révén kiválóan teljesít az északi téli időjárásban is. Én -25 fok alatti hőmérsékleten is vezettem, és az EV9 úgy viselkedett, mint egy igazi luxusautó: gyorsan felmelegítette az utasteret, miközben a hideg alig befolyásolta a hatótávolságát. Nagyszerű munkát végeztek a koreai mérnökök.”.

„A Kia EV9 megoldásai a piac legfejlettebbjei: LED-ekkel kivilágított első maszk, és 180 fokban elfordítható ülésekkel nappalivá alakítható utastér. Heten is kényelmesen utazhatnak vele, a két villanymotor pedig akár 384 LE leadására is képes. Ez elég meggyőző teljesítmény” – mondja a brazil Isadora Carvalho zsűritag.

Rowan Peperkamp, Hollandiából: „Nagyon megbízhatóan kiszámítható viselkedésű, mindig azt teszi, amire kéred, vagy utasítod. Időnként el is feledkeztem róla, milyen nagy is az utastér mögöttem, és úgy gondolom ez az autó komoly érdeme. Az EV9 jövőálló, nem csak a család bővülését várja felkészülten, de technikai jellemzőivel is előre mutat.”

„Az EV9 megmutatja milyenek is lehetnek a jövő sokcélú és sokoldalú villanyautói. Nem könnyű elhinni, hogy ennek a nagy és kényelmes autónak nincs benzintankja.” – teszi hozzá Liz Swanton, Ausztráliából.

Forrás: Kia Hungary

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei