Utazás az ismeretlenbe – a Kia Niro EV Erdélyben
A megszokott és jól begyakorolt hétköznapi ingázás és otthoni töltögetés után úgy döntöttünk, felmálházzuk új villanyautónkat és idén húsvétkor útra kelünk, úticélunk pedig Szováta, Erdély. Nem volt eseménytelen utunk.
Tavaly húsvétkor jártunk először az erdélyi Szovátán, de akkor még egy dízel Hyundai i30-as kombival. A táj, a finom ételek és a vendégszerető emberek miatt már jóval azelőtt eldöntöttük, hogy visszatérünk, mielőtt megvásároltuk volna a Kia Niro elektromos autónkat. Idén is megtehettük volna, hogy a dízellel indulunk el, mégis inkább engedtünk a kísértésnek és a modern, minden földi jóval felszerelt villanyautóval vágtunk neki a túrának.
Igazi mélyvíz ez, akármennyire is készül rá az ember térképekkel, applikációkkal és mások élménybeszámolójából nyert tapasztalatokkal. Sajnos a Niro navijában alig volt a tervezett útvonal mentén töltő feltüntetve, így nem tudtam kihasználni a gyári navi, valamint az akku előfűtés előnyeit. Ennek ellensúlyozására a B-Mobility Solutions Kft. jóvoltából egy OBDLink CX diagnosztikai műszert is kaptam, hogy az ABRP villanyautósnak hirdetett navigációval összekötve valós idejű információk alapján tervezzünk útvonalat és töltést. A párosítás Bluetooth kapcsolaton keresztül könnyen megtörtént és az alkalmazás olyan információkhoz is hozzájuttat, mint pl. az akkumulátor hőfoka és degradációja, az átlagfogyasztás és a százalékos aktuális akkukapacitás. Eszerint az adatok szerint a nagyjából 500 km-es túrát két, összesen kicsit több, mint fél órás töltéssel meg lehetne úszni úgy, hogy ne teljesen kiürült akkuval érjünk oda. Ez persze az elmélet, a gyakorlatban néha sajnos újra kell tervezni.
Az első izgalom már a határátlépés előtt megkezdődött, mivel előző nap, az utasbiztosítás kötésénél jöttünk rá, hogy kislányunk személyije néhány napja lejárt. Semmi gond, irány az okmányiroda, kérünk egy ideiglenes személyit. Aha, csak épp azt Románia nem fogadja el – ahogy az ügyintézőtől megtudtuk. Ettől függetlenül bepakoltunk a Niro-ba, ahova még a csomagtér padlóját a felső állásban hagyva is elfértünk, míg a töltőket az első „frunk” rekeszbe hajtogattuk. Nekiindultunk, így az én és talán a kicsit idősebb generáció számára a határok átlépésekor még mindig vissza-visszatérő gyomorideg csak még felfokozottabbá vált, ahogy a kiszombori határállomás őrbódéja felé nyújtottam a plasztikkártyáinkat. A román határőr végigmért minket, majd az okmányokat, valamit mormolt a kollégájának, majd megvonta a vállát és visszaadva az okmányokat intett, hogy mehetünk. Huh, az első próbán túljutottunk, innen már csak könnyebb lesz – gondoltam ekkor.
Apukámék egy benzines Hyundai i20-assal szorosan követtek minket, majd átjutva megbeszéltük, ők mennek előre, mivel egyrészt jobban ismerik az utat, másrészt így kihasználhattam a Niro EV távolságtartó tempomatja nyújtotta kényelmét. Így is lett, a Temesvárig tartó autóúton, majd az A1 autópályán is ők diktálták a tempót, így a kezdeti 90-100-ról autópályán 110, de inkább 120 km/órás tempóra gyorsultunk. Az autó az induló 100 százaléknál mutatott 522 km-es hatótávból a 4 fokos csípős reggelen bekapcsolt fűtés hatására már csak 435 km-t mutatott, ami persze a román autópályára érve fokozottan fogyott, amíg végül 51 százalékkal, 219 km maradék hatótávval értünk az elsőnek betervezett romániai Bozsor környékén található MOL Susani pihenőhelyhez.
Itt azonban az a kellemetlen meglepetés várt minket, hogy a 100 kW-os töltő csak 20-at volt hajlandó adni. Mivel a gyerek már nyűgös, én pedig éhes voltam (a MOL pedig kWh-t, nem időt számláz) úgy döntöttünk, amíg mi eszünk, iszunk, addig töltsön az autó is. Szóval elpepecseltük az időt, végül 50-ről 65%-ra töltött akkuval 40 perccel később és 285 km hatótávval indultunk tovább. Második megállónak egy kb. egy órás, szinte egyhelyben állós dugón túl és kb. 130 kilométerrel arrébb, Szászsebes előtti 100 kW-os MOL Plugee-t tervezte be a navi, ahol viszont fekete képernyő, azaz nem működő töltő fogadta a 31 százalékkal odaérkező Niro-t. Remek, kettőből egy, az is csak alig, nem túl bíztató kezdés!
Gyors újratervezés Szászsebes 9 km-re lévő keleti oldalára, ahol a pályától alig messzebb egy működő 50-es MOL állomás várt minket. Ott újra elővettük a nasis dobozt, elmentünk WC-re és ittunk egy finom Lattét. És ugyan a hatótávunk már bőven megvolt a célig, de tudtam, hogy a neheze most jön, így itt is bő háromnegyed órát „eltöltöttünk". Innen aztán 80 százalékos akkuval északra fordultunk és kisvártatva elkezdett előbb a havas eső, majd a hó esni. Remek, téli gumik már rég lecserélve, csizmák pedig otthon. Sebaj, vissza nem fordulunk, annál is inkább, mert Marosludasnál újabb dugóba kerültünk egy terelés miatt, amivel ismét vesztettünk legalább egy órát.
A -1 fokos Szovátára aztán 21 százalékkal, 90 km hatótávval és behavazott frontrésszel gurultunk be, ahol még a hotelbe érkezés előtt rádugtuk a helyi MOL állomás töltőjére, hogy még viszonylag meleg akkuval töltsünk bele némi energiát. Meg különben is tudtam, hogy utána tuti lusta lennék lejönni a szállóból ezért. Érdekes, hogy ez az állomás nem tartozik a Plugee hálózatba, helyette a román Renovatio e-Charge alkalmazásával indítható. Szerencsére készültem ezzel az alkalmazással is, töltöttem is fel rá pénzt, ám az indítás és a fizetés nem ment problémamentesen, de erről majd később. Végül aztán a hasunk korgása győzött, 66 százalékra töltött akkuval este háromnegyed 8-kor (magyar idő szerint 3/4 7-re) értünk a hotelbe.
Az előzetesen jósolt két töltés ugyan stimmelt, csak épp közben egy kevés ideget ettem, hogy nem úgy alakult, ahogy el lehetett volna várni. Az OBD kütyü remekül szolgált a hatótávpara ellen, mert nagyjából mindig megbízhatóan jelezte előre a töltőhöz érkezés akkuszázalékát a navi kijelzőjén, az aktuális akkuszázalék alatt. Én voltam balf***, hogy az első helyen rádugtam a 20 kW-os töltőre és nem mentem tovább a következő MOL kútra. Bár utólag megnézve, azt is hibásnak írta az ABRP, amit a Plugshare alkalmazás értékelése is megerősített. Az út így ezekkel együtt kicsivel több, mint 11 órásra nyúlt, dugók nélkül vegyünk 9 órát. Tavaly ugyanezt az utat három (jóval rövidebb) megállással dugók nélkül 7 óra alatt teljesítettük a dízellel. Igaz, akkor nagyobb volt a tempónk is.
A csütörtöki érkezés után a péntek a feltöltődés napja volt. Amíg mi a wellnessben relaxáltunk, addig az autó a hoteltől kb. 800 méterre lévő egyik szálloda parkolójában lévő Type2 töltőjén 100 százalékra tudta szívni magát. Előtte és utána még jól is esett az a kis séta, amit az autóhoz meg kellett tenni. Szombaton a szomszédos Parajd sóbarlangját néztük meg, vasárnap pedig egy kicsit várost jártunk az autóval.
Hétfőn viszont nagyobb túrára indultunk, a nagyjából 70 kilométerre fekvő Gyilkos-tavat és az onnan nem messze lévő Békás-szorost látogattuk meg. Ez a táv nem tűnik soknak, az út viszont hajtűkanyarokkal tűzdelt meredek hegyvidéken vezetett át, ahol a kezdeti kellemes 7-8 fokról nagyon gyorsan 1-2 fokig süllyedt a hőmérséklet és ezzel együtt egyre több és vastagabb hóréteg tűnt fel a fenyvesek alatt. Mire a Gyilkos-tóhoz értünk, gyakorlatilag újra tél fogadott minket, a vastag hóban pedig jólesett hócsatázni egy kicsit (Otthon úgysem tudtunk). Közben a Niro fogyasztása felfelé akár a 30 kWh-t is meghaladta, lefelé viszont volt olyan etap, hogy gyakorlatilag 0,0 kWh-val gurultunk, miközben a visszatöltésnek köszönhetően a hatótáv 5-8 km-t is emelkedett.
A hotelbe visszatérve kitettem a családot és újra meglátogattam a szovátai MOL kutat. Ott megállapítottam, hogy a 232 km-es, jórészt hegyvidéki barangolásaink közepette 14 kWh/100 km-es átlagával nem is fogyasztott rosszul az autó. Itt ismét rádugtam az autót a töltőre, hogy az összesen 49 százalékra merített akkut legalább 80-ig feltoljam. Közben megérkezett egy Kona Electric-es román kolléga is, aki addig bedugta a Type2 csatlakozót az autójába. Az 50-es oszlop leginkább csak 30-32 kW-ot adott, így végül 40 perc után átadtam a helyem a kollégának és felmentem a szállodához, ahol a Niro újabb 2 óra alatt szívta magát tele. Ezt persze nem vártam már meg, helyette visszamentem a hotelbe, ahol a család épp a délutáni nasizást követően a wellnessbe indult, így velük tartottam.
Kedden aztán egy bőséges reggeli elfogyasztása után elköszöntünk a szállodától és újra nekivágtunk az útnak. Tanulva az idefelé vezető út nehézségeiből, az ABRP navin addig "játszottam", amíg egy kicsit rövidebb, Gyulafehérvárig országúton vezető útvonalat nem találtam, amit el is mentettem. Ezzel egyrészt kikerültük a felső szakaszon lehetséges útépítést és dugót, másrészt az autópályára kanyarodva megelégedéssel tapasztaltam, hogy a Niro-ban (az erőteljesen tavasziasra fordult hőmérsékleteknek is köszönhetően) még 80 százalék körüli energia maradt. Így aztán nyugodtan kanyarodhattunk rá a Nagylak felé vezető autópályára.
Itt viszont valamit elszúrhattam, az A1-en elsőnek betervezett e-Charge töltőt valószínűleg rosszul határoztam meg, mert az irányban lévő töltő mellett elszáguldottunk és a navi a következő lehajtónál vissza akart fordítani. Mi azonban nem fordultunk vissza, inkább a következő kijáratnál lehajtottunk Déva felé és az első utunkba kerülő MOL töltőhöz kanyarodtunk be. Ahol az a kép fogadott, amit egyetlen villanyautós sem szeretne hosszú úton látni: mindkét helyet hagyományos autók foglalnak el. Azért bementem a kútra szólni, hogy tölteni szeretnék. Kiderült, az egyik autó a kút dolgozójáé, aki máris rohant és sűrű elnézések közepette arrébb állt. Így már oda tudtunk férni a töltőhöz, ami 51-ről 38 perc alatt lökte fel 80-ig az akkut. Közben most sem unatkoztunk, megettük a még Szovátáról hozott finom kürtős kalácsunkat és ittunk egy jó Lattét is.
Feltöltődve továbbindultunk Temesvár felé, ahová beterveztem egy újabb, 300 kW-osnak írt e-Charge biztonsági rátöltést, ami 5 percnél nem lett volna hosszabb és legalább egyszer láthattam volna 45 kW-nál nagyobb számot is az autó kijelzőjén. Volna, mert a töltőhöz érve azon épp egy bukaresti Mercedes EQC töltött. Az ABRP ugyan jelezte, hogy a töltő foglalt, ennek ellenére 41 százalékkal odavezetett, így nem volt mit tenni, újra megkerestük és átmentünk a helyi MOL kútra. Ott viszont hiába dugtam rá a csatlakozót és hiába indítottam el az alkalmazásban a töltést, az csak kattant egyet, de nem indult el. Bakker. Ekkor támadt egy olyan gondolatom – ami korábban is eszembe juthatott volna – hogy nézzük már meg, hány km-re is vagyunk otthonról. 116, hatótávunk 140, indulás! Így aztán Temesvártól hazáig eljutottunk úgy, hogy a kezdeti 24 km-es különbségből a végére 48 km még maradt is!
Az egy töltéses visszaút annak is köszönhető, hogy az odafelé vezető úton 18,3 kWh-t fogyasztó Niro a zord télies körülmények helyett visszafelé már 7-8 fokról indulva 17 fokos tavasszal találkozott, így az autónk a visszaúton átlagosan 16,9 kWh-t evett 100-on úgy, hogy közben a pályán leginkább 120-ra volt állítva a tempomat. A teljes utunk során egyébként is nagyon jó szolgálatot tettek a Niro remek vezetéstámogató rendszerei, autópályán elég volt belőni a tempomatot, beállítani a távolságot és az autó a kormánykereket fogva kiválóan tudta követni a pálya kanyarulatait, előzésnél a távolságtartó fékezéséből az index bekapcsolásával együtt gyorsítani kezdett, míg a hegyi szerpentinek lejtőin az automata rekuperációval gyakran fékezés nélkül tudtuk követni az előttünk haladó járműveket.
A legfontosabb kérdés persze az: megérte a dízel helyett idén villanyautóval menni? Ehhez nézzük meg az út költségeit. Otthon napelemről ingyen (8 éve termelő, megtérült rendszer) töltött autóval indultunk, a két MOL Plugee töltésért pedig összesen 10 766 Ft-ot fizettem. Szovátán érdekes dolog történt: a helyi MOL kút töltője nincs a Plugee rendszerben, viszont a román e-Charge alkalmazás indítja (ráadásul olcsóbb is, mint a többi szolgáltató), csak fel kell tölteni pénzt előzetesen. Én még otthon 100 leit (8eFt) befizettem, ám az érkezéskor a helyszínen az alkalmazás nem volt képes lokalizálni a telefont, nekem kellett Bukerestből ráközelíteni a szovátai töltőre. Ennek ellenére a töltést el tudtam indítani, viszont ekkor a rendszer azt írta: roaming töltés közben nem tud hozzáférni az online adatokhoz. Majd a töltést követően legalább 2-3 napig nem vonták le annak díját. Érdekes módon a szállodába visszaérve már újra megtalálta a telefon helyét a világtérképen, ám a második helyi töltésemnél (illetve Temesváron is) ugyanezt eljátszotta velem az app. Ez pedig borzasztóan kellemetlen tud lenni egy ismeretlen városban, ahová a navi bevezetett és a tucatnyi egymás hegyén-hátán lévő zöld kis pontból kellen kiválasztani a térképen úgy a töltőt, hogy fogalmad sincs, épp hol vagy a térképen.
A szovátai MOL kúton megérkezéskor felvett 30 kWh villanyáram díja végül átszámítva 5.820 Ft-ra jött ki, azaz 194 Ft-ért kaptam 1 kWh-t. Fent a hotel parkolójában nem a töltésért, hanem 20 lei (1.560 Ft) parkolási díjat kellett fizetni óránként. Itt kétszer töltöttem: először 66 százalékról 3 órát, azaz 4.680 Ft volt 22 kWh áram, így ennek egységköltsége 212 Ft lett. A MOL kúton a visszaút előtti töltés költségét újra nem vonta le még a rendszer (azóta sem), de az előzőek alapján a 31 százalék (20 kWh) költségét vehetjük 3.897 Ft-nak. A szállodánál így utána már csak két órát, azaz 40 leit, átszámítva 3.120 Ft-ot kellett fizetnem, igaz, csak 20 százalékért, azaz 13 kWh-ért, így ezúttal kicsit drágább, 240 Ft-ba került a delej. Mindehhez jön még a Déván feltöltött 23,6 kWh, amiért 4.781 Ft-ot fizettem. Ezeket összeadva a teljes útiköltség 33.064 Ft. A teljes táv 1.137 km, így a km költség 29,1 Ft.
Ugyanezt a távot tavaly megtettük a dízellel is, akkor is elmentünk a Gyilkos-tóhoz, így nagyjából ugyanazt az utat jártuk be, mint idén. A dízel tavaly négy személlyel, csomagokkal 6 literes átlagot hozott, ami a fenti távon 68,2 liter gázolajat fogyasztott volna el. Odafelé most direkt megnéztem a kedvenc deszki kutamnál, hogy akkor 580 Ft-ért adtak egy liter normál gázolajat, így ezzel az árral számolva a teljes út 39.568 Ft-ba került volna. De ne legyünk igazságtalanok, hiszen tavaly a fél tankot elfogyasztó i30-assal is beálltam a MOL kútra tankolni, mert nem szerettem volna a hazaúton kutat keresgetni, így a visszaút előtt is megtankoltuk a dízelt kicsit olcsóbb (most 7,17 lei, átszámítva 559 Ft/liter) gázolajjal, így fele arányban román gázolajjal számítva az üzemanyag költség 38.859 Ft, a km költség pedig 34,17 Ft.
Fentiek alapján tehát a Niro EV-vel 5.800 Ft-tal volt kevesebb az útiköltség, mint a dízellel. Ez pedig nem valami nagy különbség, különösen akkor, ha azt nézzük, hogy – mint ahogy a fenti beszámoló is mutatja – nem mindig olyan egyszerű és sima ügy a töltés, mint ahogy azt előzetesen eltervezzük. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a villanymotoros autó összes előnye: a csend, a váltás nélküli azonnali dinamika és a környezettudatosság és még sorolhatnám. A csend és a váltás nélküli dinamika különösen az oda- és visszafelé vezető út végén jött jól, amikor már kezdtek tompulni a reflexek és nem kellett hallgatni a motor állandó zúgását és a kuplungolásra és a váltókar tologatására sem kellett külön figyelmet fordítani. Eközben a dugókban araszolva jó érzés volt tudni, hogy az egyhelyben toporgás közben nem füstöljük el a drága naftát és nem eregetünk felesleges széndioxidot a levegőbe.
Összességében izgalmas és egyben tanulságos kirándulás volt ez. Nem mondom, hogy legközelebb nem fontolnám meg, hogy inkább a dízellel induljunk neki, de azt sem zárnám ki, hogy újra villanyossal menjünk. Persze, zöldfülű villanyautósként kellenek is ezek a tapasztalatok, amik tanulságait a legközelebbi kirándulás során felhasználhatunk és ezzel könnyebbé is tehetjük azokat. Erre még aludnom kell egy párat. Egy viszont biztos: Erdélybe még biztosan visszatérünk!
