A Hyundai IONIQ 6 mesterhármasa a Világ Év Autója szavazáson

A Hyundai Motor nagy elismerésnek örvendő IONIQ 6 elektromos Streamliner modellje idén elnyerte a rangos Világ Év Autója, Világ Év Elektromos Járműve és Világ Év Autóipari Formaterve címeket. 

A nemzetközi zsűri külön kiemelte a modell különlegesen áramvonalas formatervét, valamint tisztán elektromos hatótávolságát. A Világ Év Autója díjakat odaítélő World Car Awards szervezet az idei New York-i Nemzetközi Autószalonon (NYIAS) hirdette ki a győzteseket.

A három döntős modell – mind 2022-ben bevezetett típusok – közül az IONIQ 6-ra esett a 32 országot képviselő 100 autós újságíróból álló zsűri választása. Ezzel a Hyundai sorban másodszor ér el hármas győzelmet a World Car Awards szavazásán. Tavaly az IONIQ 5 nyert ugyanezekben a kategóriákban.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy két egymást követő évben is ebben a rangos kitüntetésben részesülhetünk. Ezek a díjak a Hyundai Motor dolgozóinak személyes teljesítményét ismerik el: azokét, akik kiemelkedő tehetségükkel és fáradhatatlan erőfeszítéseikkel lehetővé teszik az IONIQ 6-hoz hasonló elektromos járművek megvalósulását.” – mondta Jae-hoon Chang, a Hyundai Motor elnök-vezérigazgatója. „Ez a megtiszteltetés megerősít bennünket azon törekvésünkben, hogy globális vezető szerepet töltsünk be a járművek villamosítása terén és megújult erőt ad ahhoz, hogy intelligens mobilitási megoldások szolgáltatójaként tevékenykedjünk.”

„Mindig igyekszünk érzelmi síkon kapcsolatot teremteni ügyfeleinkkel. Az IONIQ 6 esetében túlzás nélkül egyedi dizájnt alkottunk. A modell merész Streamliner formavilágában a pozitív érzelmi telítettség kiemelkedően kedvező légellenállással és abból fakadó, kivételesen nagy hatótávolsággal társul.” – mondta Sang-yup Lee alelnök, a Hyundai globális formatervezési központjának igazgatója. „Az utastérben olyan személyes környezetet igyekeztünk létrehozni, amely az elektromos járművek kialakítását magasabb szintre emelő értékeket: a tudatos tér és a nyugodt funkcionalitás koncepcióit valósítja meg.”

Az IONIQ 6 a Hyundai kifejezetten elektromos modelleket felsorakoztató IONIQ márkájának második típusa. A modell az egyedi fejlesztésű elektromos, globális moduláris platform (E-GMP) architektúra összes eredendő előnyét kiaknázza: a tágas belső tér mellett 800V-os elektromos rendszert kínál. Ez utóbbi olyan ultragyors tölthetőséget biztosít, amelynek köszönhetően az akkumulátor 10-ről mindössze 18 perc alatt 80 százalékra tölthető.

Kivételesen kedvező, mindössze 0,21-es közegellenállási együtthatójával az IONIQ 6 a világ egyik legáramvonalasabb, legtakarékosabb elektromos gépkocsija. Az elektromos Streamliner WLTP norma szerint meghatározott hatótávolsága 614 km, a hátsókerék-meghajtású, 18 colos abroncsokkal szerelt alapmodell WLTP szerinti energiafelhasználása mindössze 13,9 kWh/100 km. 

Az IONIQ 6 számos szolgáltatása között említést érdemel a járműből-a-fogyasztóra (Vehicle-to-Load, V2L) technológia, a vezetőtámogató rendszerek sora, valamint azok a vezeték nélküli szoftverfrissítéssel (OTA) támogatott, fejlett online kapcsolódási funkciók, amelyek felülmúlhatatlan utazási élményt nyújtanak. A tágas, ergonomikus belső tér messzemenőkig kiaknázza a nyújtott, 2950 mm-es tengelytávból fakadó lehetőségeket, és olyan különleges jellemzőkkel bír, mint a kétszínű környezeti hangulatvilágítás, a sebességfüggő belső világítás, az elektromos hajtáslánc testre szabható karakterisztikája, vagy az elektromos aktív hangdizájn (e-ASD), amelyek még tartalmasabbá teszik az elektromobilitás élményét. 

A Világ Év Autója zsűrije az idei évben Sang-yup Lee alelnököt választotta meg a Világ Év Autóipari Emberének, elismerve a 2022. év során bemutatott lenyűgöző, innovatív tanulmányautók és sorozatgyártású típusok – többek között a Hyundai IONIQ 6, a vadonatúj Kona, vagy az N Vision 74 tanulmányautó – megalkotásában vállalt pótolhatatlan szerepét. 

Ezen túlmenően az IONIQ 6 számos egyéb rangos elismerésben is részesült az elmúlt néhány hónap során, így elnyerte az Év Limuzinja címet a 2023-as GQ Car Awards szavazáson, míg a Le Guide de l’auto kiadvány az Év Új Autójának választotta meg. Emellett maximális, ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán, ahol a 2022. év legbiztonságosabb nagyméretű családi autója címet is elnyerte.

Az IONIQ márka idei győzelme új lendületet ad ahhoz, hogy a Hyundai Motor felgyorsítsa villamosítási stratégiájának megvalósítását és a világ első számú villanyautó-gyártójává váljon. A Hyundai Motor 2030-ig tizenhét új akkumulátoros elektromos modell bevezetését tervezi (beleértve a Genesis luxusmárka égisze alatt bemutatandó újdonságokat is), globális villanyautó-gyártását pedig ugyanekkorra évi 1,87 millió darabra kívánja növelni.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei