Érkezik a Hyundai Bayon frissítése

A Hyundai Bayon a koreai autógyártó legkisebb és legolcsóbb crossover modellje, amely 2021 óta van piacon, így éppen itt az ideje a félidei ráncfelvarrásnak. Erről már meg is érkeztek az első fotók.

A Hyundai Bayon először 2021-ben érkezett a piacra és az i20 padlólemezére épülve a márka belépőszintű crossover modelljeként szolgált azok számára, akiknek a komolyabb kialakítású Kona esetleg túl drága lett volna. A modell tehát legkésőbb 2024-re, hároméves korára eljött az ideje megújulnia egy kicsit. A Hyundai már dolgozik is legkisebb crossoverének kicsinosításán, amelyről most megérkeztek az első kémfotók is. Ezekből a képekből kiderül, milyen változtatásokat hajtanak végre a facelift során. 

Külsőleg a Bayon látszólag kevésbé változik, mint azt a teljes álcázás sugallaná. A frontrészen a fényszórók mintha kicsit összezsugorodtak volna, ám a kiterjedt álcázás miatt csak találgatni lehet, hogy a fényszórók kialakítása összességében valóban változik-e. Kevéssé kivehető, de vélhetően változik majd a lökhárítók alakja, valamint a hűtőmaszk is mintha szélesebb lenne. Az osztott fényszórók felős LED csíkja is kicsit másképp néz ki, így azon sem lehetne meglepődni, ha a két oldalt egy fénycsík, kötné majd össze. 

A profil a jellegzetesen éles vonalakkal és az eddigivel azonos könnyűfém keréktárcsákkal változatlan maradt. Hátul a lökhárítón történt némi változás, alsó végét már nem fedi festetlen műanyag. Szerencsére a prototípus hátsó végén kilógó, viccesnek tűnő kipufogócső ideiglenes alkatrész, amely nem kerül a végleges modellekre. Ezekkel együtt a modellfrissítés meglehetősen marginálisnak tűnik, legalábbis kívülről.

A megújult Hyundai i20 jellegzetességeiből ítélve a belső tér felszerelései és a hajtáslánc valószínűleg onnan kerülnek majd át. Ha a Bayon is kap N-Line kivitelt, az újratervezett karosszéria-készlet sportosabb futómű-beállítással kombinálható. A tényleges N sportváltozat megjelenésére továbbra sem számíthatunk annak ellenére, hogy műszakilag lehetséges lenne, mivel az i20 kínálatban már szerepel ilyen verzió. A Hyundai crossovere 4180 mm hosszú, 144 mm-rel hosszabb, mint az Amerikában is kínált Venue belépőszintű kisterepjáró, azonban 170 mm-rel rövidebb, mint az új Kona.

A jelenlegi Bayon 1.2 literes szívó- és 1.0 turbófeltöltéses T-GDI benzinmotorokkal kapható. Az alapverzió 84 lóerős négyhengeres benzinmotorja várhatóan nem változik, azonban az eddigi gyengébb, 100 lovas egyliteres, háromhengeres T-GDI erőforrás is megkapja ugyanazt a 48 voltos lágyhibrid rásegítést, mint amit eddig csak a 120 lóerős verzióhoz kínáltak. Új motorok nem várhatóak.  

A Bayon továbbra is a Hyundai belépőszintű crossovere kíván lenni, ám a modellfrissítéssel az új modell várhatóan kicsit drágább lesz. Mivel azonban a Kona egy teljesen új generációjába lépve jóval nagyobb és drágább is lett, ezért a frissítés után a Bayon megtarthatja, vagy akár növelheti is árelőnyét nagyobb testvéréhez képest.    

Forrás: autobild.decarscoops.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei