A Hyundai ulszani komplexuma a vállalat exporttermelésének fő bázisa

Ma már Hyundai és Genesis modellek ezrei sorakoznak azon a 830 méter hosszú ulszani dokkban és várják, hogy közel 200 export célpiac valamelyikére szállítsák, ahol egykor 5 Pony modellel indult a koreai autógyártó világhódító útja.  

 A Hyundai Motor ulszani gyárától körülbelül öt perces autóútra található dokk történelmi hely, amely elindította a Hyundai azon útját, hogy a világ harmadik legnagyobb autógyártójává váljon. Öt Pony szedánt exportáltak Ecuadorba 1976 júliusában innen, amely Dél-Korea első saját, hazai fejlesztésű járművének első exportja volt. Ez az autógyár jelenleg mintegy 3,3 millió járművet exportál a világ minden tájára és az autók körülbelül 30 százaléka Ulszanban, a világ legnagyobb autógyártó üzemében készül, amelynek éves kapacitása 1,4 millió darab. 

„Körülbelül 320 ezer munkás megállás nélkül, éjjel-nappal azon dolgozik, hogy 9,6 másodpercenként elkészüljön egy újabb jármű, ami körülbelül 6 ezer darabot jelent naponta" – mondta Yoon-seok Kim, az ulszani üzem vezetője egy nemrég rendezett sajtóbejáráson. „Az Ulszanban gyártott járművek közel 80 százalékát, azaz 1,1 millió darabot a világ mintegy 200 országába exportáljuk."

Az először 1967-ben megépült ulszani gyárkomplexum ma már öt különálló gyárnak ad otthont, amelyben összesen 17 különböző modellt készítenek, köztük IONIQ 5, elektromos Kona modelleket és Genesis típusokat. Az 5 millió négyzetméteres területen 44 nyilvános buszállomáson 21 nyilvános buszjárat halad végig.

A járműveket minden ulszani üzem négy fázisban gyártja, ahol az acéllemezek préselésével kezdik az autópanelek és más karosszériaelemek előállítását. A paneleket ezután összehegesztik és összeszerelik, hogy autókarosszériát készítsenek belőlük. A hegesztési fázist teljes egészében robotok végzik, mivel a folyamat nagy precizitást és kockázatokat igényel - mondta a Hyundai üzemének vezetője. 

Ezután a karosszériák átkerülnek a fényezőbe, ahol minden autót háromszor kell festeni és szárítani. A folyamat önmagában nyolc-tíz órát vesz igénybe. Utolsó lépésként az alkalmazottak mintegy 20 ezer autóalkatrészt szerelnek be manuálisan az autókba a végtermék elkészítése érdekében. „Mivel nagyon igényes munkára van szükség az összeszerelő létesítményben, a folyamat körülbelül 90 százalékát az alkalmazottak végzik" – mondta Kim. „Csak néhány nehéz alkatrészt, például a kerekeket és az üléseket helyezik fel robotok."

Az 1975-ben épült 1. számú gyárban készítették a Pony modellt, Korea első önállóan fejlesztett szériagyártású autóját. 1986-tól már Excel limuzinokat gyártottak itt, amelyeket nagy mennyiségben exportáltak az Egyesült Államok piacára. Jelenleg a Hyundai IONIQ 5 és Kona elektromos járműveket gyárt az 1. számú üzemben. A 2-es számú gyárban, amelyet valaha Grandeur limuzinok gyártására használtak, ma olyan magas haszonkulccsal készülő hobbiterepjárók gyártásának helye, mint a Hyundai Palisade és a Genesis GV60, GV70 és GV80 modellek.

A gyárterület egyik oldalán egy elektromos járművek gyártására szakosodó gyár építése folyik éppen. A Hyundai Motor 1,5 milliárd dollárt fektet be, hogy egy 234 710 négyzetméteres (71 ezer pjongi) területen álló létesítményben készítse hamarosan az elektromos autókat, ahol a termelés várhatóan 2025 második felében indul. Ez 29 év után a Hyundai Motor első új hazai autógyártó üzeme lesz és az egyetlen elektromos járművekre specializálódott gyár lesz Dél-Koreában. 

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei