Erdély újratöltve – a Kia Niro EV újra Erdélyben
Az áprilisi első próbálkozás után most újra nekiindultunk, hogy a tavaszi után az őszi szünet egy részét is Erdélyben, Szovátán töltsük – persze a Niro villanyautónkkal.
A legutóbbi óvatoskodó utazás tanulságaira, illetve a kedvező időjárásra alapozva most a saját kútfőnkből, nem pedig segédprogramok alapján kicsit bátrabban terveztük meg és indultunk neki az útnak. Inkább kipróbáltuk a Kia gyári útvonaltervezőjét, ami a nyári frissítéssel már az útvonalon töltőpontot is tud javasolni, igaz annyi szépséghibával, hogy az érkezési százalékot nem tünteti fel. (Elvileg az új IONIQ 6 már ezt is tudja, remélhetőleg a többi típus is megkapja ezt idővel)
Mivel legutóbb a román A1 pálya mentén lévő MOL Plugee töltők eléggé leszerepeltek nálam, ezért inkább a román e-Charge nagyteljesítményű, 150 kW-os töltőit céloztuk meg, amikből elég sűrűn vannak, ráadásul egy helyszínen egyszerre akár 4 villanyautó is tud tölteni (3 CCS, 1 ChaDeMo fejjel). A Kia navija is egy ilyen HPC töltőt tervezett be Szászvárosnál, amit látva annak közel 300 kilométeres távolságát, kicsit félve fogadtunk el.
Fentiek után szerda reggel pontban 7-kor indulva szokás szerint Kiszombornál léptük át a határt és 90-100 km/órás tempót tartva Temesvár előtt tértünk rá az autópályára. Fűtésre nem volt szükség, de a reggeli párát néha le kellett szárítani az alacsonyan tűző napsütésben. Innen 120-ra állított tempomattal magabiztosan zúgtunk el korábbi töltési helyünk, illetve a közeli e-Charge töltők mellett is, majd következett egy kb. 20 km-es országúti szakasz, ahol ezúttal ugyan nem szorultunk dugóba, viszont így is eléggé besűrűsödött a forgalom, néhol csak 20-30 km/óra tempóra lassulva. Ez persze jót tett a fogyasztásnak és ezzel a hatótávnak is.
Újra az autópályára fordulva és Déva mellett elszáguldva egy szokatlan sárga akkumulátor ikon jelent meg a kijelzőn, amitől először megijedtem: valami baj van az akkuval! Aztán ahogy jött, úgy el is tűnt, én pedig közben rájöttem, hogy az autó tudva, hogy töltőhöz közeledünk, a fűtőrendszerrel utomatikusan felkészítette az akkut hozzá.
Ezzel a biztos tudattal szinte pontosan 280 km megtétele után 17,3 kW/100 km-es fogyasztás után, 25 százalékos töltöttséggel fordultunk rá az egyetlen szabad CCS töltőre a Rompetrol benzinkúton. Itt azonban hiába próbáltam az alkalmazásban elindítani azt, az azonosítás még sikerült, de az oszlop nem érzékelte az autót, így a töltés nem indult el. A másik két CCS töltőn két Dacia Spring közül az egyik épp távozott, így átálltunk oda, ahol szerencsére már sikerült elindítani a töltést.
A Niro a töltés megkezdésekor szinte minden tőle telhetőt beleadott, hiszen 79 kWh-tal indult neki (80 a max), aztán ez 38 százaléknál már csak 55 kW volt, ám 44-től 54 százalékig megint 63-64 kW-tal tolta, hogy aztán 66 százalékig 57-58 kW teljesítményt vegyen fel. Ezt követően már csak 43-44 kW-ot vett fel az autó, hogy aztán 79 százaléknál lassuljon be 25 kW-ra. Így értük el a 80 százalékos töltöttséget, az autó a kezdeti 41 perces előrejelzését 3 perccel lépte csak túl, 44 percet töltve a kúton.
"Jézusom, háromnegyed óra egy benzinkúton? Én 5 perc alatt megtankolok és megyek tovább. Mit lehet ott ennyi ideig csinálni?" – mondhatnák sokan. No, mi a toalettel, aztán az ebédre hozott szendvicseinkkel úgy elvoltunk, hogy az utolsó 10 percben már igyekeznünk kellett, hogy a shopban a sorállás után kikért kávénkat időben meg tudjuk inni. Szóval ugyanennyi időt egy átlagos pihenőhelyen is eltöltöttünk volna...
Mindennel feltankolva aztán 80 százalékkal, 367 km hatótávval indultunk tovább és az A1-ről az északra tartó A10 autópályára fordultunk rá, ahonnan pár kilométerrel később Gyulafehérvár mellett Balázsfalva irányába kanyarodtunk el, hogy az északi A3-as autópályát elkerülve, országutakon jussunk el (helyi idő szerint) délután fél 4-re Szovátáig.
Mivel útközben eszembe jutott, hogy a román autópálya-használati díjat elfelejtettem megvenni, de tudtam, hogy ezt 24 órán belül pótolni lehet, ezért úticélként a szovátai MOL kutat adtam meg a gyári navin, aminek köszönhetően ismét beindult az akku előkondicionálása, így amikor 186 km megtétele után a kúthoz érve rádugtam az autót, 40 százaléknál 44 kW-tal kezdett tölteni, ami később 73 százalékig egészen 48 kW-tal nyomta és még 78 százalékig 43 kW-os teljesítményt produkált. (Ugyanezen a töltőn tavasszal a legjobb esetben is csak 44 kW-os teljesítményt adott le, azt is csak viszonylag kevés ideig, inkább 32-36 kW-ot lehetett látni a kijelzőn.)
Persze közben megvettem a matricát és felhívtam apukámat, akik a benzines i20-asukkal szintén Szovátára tartottak, de mivel ők háromnegyed órával később, reggel 7:45-kor indultak, ezért akkor úgy számoltak, fél órával később érkeznek. Ugyanoda, a MOL kútra, megvenni a kis Hyundai-ra is a díjat. Így aztán úgy döntöttünk, megvárjuk őket. A fél órából jó 40 perc lett, tankolás, plusz a pályahasználati díj kifizetése, így végül 49 perc után 84 százalékosra töltött akkuval indultunk tovább a hotelbe.
Összességében tehát a tavaszi 11 órás, dugókkal tarkított, 2 töltéses út helyett most kicsit lerövidített útvonalon, egyetlen hosszabb töltéssel 7 és fél óra alatt tettük meg az összesen 464 km-es utat. Ez szerintem egészen vállalható, pláne úgy, hogy útközben többször is megálltunk, különböző egészségügyi okokból.
Persze, most sem csak a meleg vízben áztattuk magunkat (bár nekem az is bőven elég lett volna a hétköznapi hajtás után), de most meghívást kaptunk a Pesten élő unokatestvéremtől a Szovátától nem messze fekvő faluban vásárolt házuk meglátogatására. Nosza, egy csütörtöki kilátólátogatást követően pénteken fel is kerekedtünk és a 70 km-es, szerpentinekkel tarkított vadregényes hegyi utakon átvergődve eljutottunk Gyergyóremetére, ahol egy pazar családi ebédet követően felmentünk a hegy oromzatán álló templomkertbe, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Maros folyó kanyarulataira.
Odafelé a Niro a szintkülönbségeket a legjobban kihasználva nagyjából 15 kWh-t evett százon, visszafelé pedig még jobban kihasználtam a kormányfüleken lévő, visszatöltést szabályozó karokat és azok állításával fékezgettem a kanyarokban, míg végül Szovátára szenzációs, 10 kWh körüli átlagot produkált a visszafelé vezető 70 kilométeres úton.
Szombatra pihenést terveztem, de ez nem teljesen jött össze, mivel addigra kislányom (akiről kiderült, menet közben folyamatosan eszik valamit) teljesen kifosztotta a nasis bőröndünket, ezért muszáj volt utánpótlás után néznünk. Nosza, kaptam az alkalmon és legurultunk a szovátai Kaufland parkolójáig, ahol egy 50 kW-os töltőre dugtam az autót, amíg mi elmentünk vásárolni. Persze, „ha már itt vagyunk” felkiáltással körbenéztünk a Kaufland mellett a Pepco és a Kik üzleteiben is, így aztán mire az autóhoz visszaértünk, máris 81 százalékon állt a töltés.
Másnap, vasárnap délután feleségemnek volt egy kétórás programja a városban, így arra gondoltam, leviszem és amíg dolga van, én a Kauflandnál beletöltöm azt a maradék 19 százalékot is az autóba, hiszen tudtam, másnap indulunk haza. Szerencsére most sem unatkoztam, ugyanis a Type2 kábelen lógó Niro mellé csakhamar érkezett egy magyar rendszámos Tesla Model 3 tölteni, aminek utasai bementek az áruházba vásárolni, én pedig segítettem a vezetőnek regisztrálni a megfelelő appban és elindítani a töltést. Ami nem ment egyszerűen, többször nekifutottunk, de végül sikerült és amíg töltött, átbeszéltük a villanyautózás aktuális dolgait.
Hétfőn viszont újra búcsút kellett vennünk a szállodánktól, de előtte azért a recepción lefoglaltuk ugyanazokat a szobákat jövő húsvétra, ami 2024-ben elég korán, március végén lesz. Édesapámék az i20-assal már negyed tízkor kigurultak a szálloda parkolójából, mi pedig nagyjából fél órával utánuk indultunk. Természetesen megálltunk még a szokásos kürtöskalácsokat megvenni, így az isteni kalácsillatban a 99 százalékos töltöttségű Niro EV-vel kb. 10-kor indultunk hazafelé. Persze, előtte beállítottuk a navit, ami nagyjából félúton, Déva mellett jelölt ki egy szuper új 300 kW-os töltőt. Kicsit meg is lepődtem, mivel idefelé is 20 százalék körüli maradékkal számolt, de ráhagytam. Aztán később, amikor a navira pillantottam, már újraszámolt és a Temesvárhoz közeli egyik autópályás Rompetrol kutat jelölte ki, ami viszont Szovátától több, mint 300 km-re fekszik, így ennek teljesítésében akkor nem voltam biztos.
A visszaút első harmada Gyulafehérvárig ugyanúgy országutakon vezetett, a tavaszias 12-15 fokban megtett 135 kilométer után a fogyasztás 12,6 kWh/100 km-re ment le, miközben az akkumulátorból 26 százalék fogyott el. Ezzel a lendülettel fordultunk rá az A10-es, majd onnan a Nagylak felé vezető A1-es autósztrádára, ahol végig (ahol lehetett) 120 km/órás tempóra állított tempomattal haladtunk és nagyjából 46 százalékos akkuszinttel száguldottunk el a Déva előtti, korábban kijelölt nagyteljesítményű töltő mellett is.
Aztán Marosillye térségében, a MOL kút mellett elhaladva a parkolóban megláttam az ismerős Hyundai i20-ast, amibe épp édesapám kászálódott vissza. Kiskossó térségében, az autópályáról éppen letérve a navi azonban kiírta, hogy a töltés nem elegendő a beállított állomásig, válasszak másikat. Habár Szöcske (és talán más rutinosabb villanyautósok is) már a korábbi 25 százalékos töltőhöz érkezésünket is túl óvatosnak ítélte, a 28 százalékos akkuval a szokásos országúti torlódásban araszoló Niro-ban én inkább úgy döntöttem, elfogadom a legközelebbi, OMV benzinkúton nemrég elhelyezett 300 kW-os töltő ajánlatát, így a pályára visszatérés helyett 279 megtett kilométer (szinte pontosan ugyanannyi után, mint idefelé jövet) után, 16,4 kWh/100 km átlagfogyasztással legurultunk a körforgalomból jól látható töltőponthoz.
Ez a töltő a szokásostól eltérően sokkal egyszerűbben kezelhető: nincs szükség applikációra, kártyaregisztrációra, vagy bármilyen összeg feltöltésére, az oszlopok között csak egy kijelző található, ahol a töltő kiválasztását követően a POS terminálon a bankkártyáról a rendszer zárol 300 lejt (nagyjából 23 400 Ft-ot), majd elindítja a töltést. Ami talán az újratervezés miatt hiányzó előfűtés miatt kezdetben 64 kW-os teljesítménnyel indult meg, majd később 44 százaléknál 44 kW-ra csökkent, hogy aztán 51 százaléktól 55 százalékig ismét 63 kW-tal tolja, amikortól egészen 68 százalékig 54-57 kW volt az átlagos „tempó”. Innentől egészen 78 százalékig 43-44 kW volt az átlag, így amikor 40 perc után 25 kW-ra esett a teljesítmény, úgy gondoltuk, elég volt, ezzel már bőséggel hazajutunk. Közben persze itt is elmentünk toalettre, illetve megettük a Szovátáról hozott isteni kürtös kalácsot is.
Innen aztán már szinte egyenes út vezetett Temesvárig, amit elhagyva 86 megtett km után letértünk az autópályáról, hogy az autópálya határátkelő helyett a kisebb forgalmú és az otthonunkhoz közelebb fekvő Kiszombor átkelő felé vegyük az irányt. Útközben felhívott apukám, hogy ők újra előttünk járnak, Nagyszentmiklóson bementek a Penny áruházba bevásárolni. Ezt a pontot mi kb. 40 perccel később értük el, aminél már csak az volt a meglepőbb, hogy a határhoz érve apám i20-asa mögé álltunk be a sorba. A határon átérve pedig újabb 27 km, az OMV töltőtől pont 200 km-re és 17,2 kWh fogyasztással, 28 százalékos (101 km) akkuval fordultunk be a kapubejárónkra.
Ismét a nagy kérdés: megérte-e villanyautóval menni a családi dízel kombi helyett? Az utazás során egy kivételével csak a román e-Charge töltőhálózaton töltöttem, a 3 alkalom átszámítva összesen 19.950,- Ft-ba került (DC: 196 Ft/kWh, AC: 156 Ft/kWh), míg az OMV töltésért (ha visszakapom a fel nem használt, de levont keretet) 8.369,- Ft-ot fizettem (234 Ft/kWh). Ez összesen 28.319,- Ft. A dízel 6 literes átlagával számolva az összesen 1 126 km-es útra 68 liter gázolajra lett volna szükség, amit most is felesben (mivel Szovátán is meg kell tankolni az autót a visszaútra) számoljunk az itthoni 628 forintos és a szovátai 590 Ft (7,57 lej) árral. Így az összeg 41.412,- Ft, kilométerre vetítve 36,8 Ft/km. Eközben a villanyautóval ugyanez 13,93 Ft-tal kevesebből jött ki, km-re vetítve 25,2 Ft/km-ből. Ez azért már szemmel látható különbség a villanyautó javára.
Ráadásul időben is jobban jártunk az egy „kiállásos” taktikánkkal, ami leginkább visszafelé volt szembetűnő. Édesapámék az i20-assal egy hosszabb, északi útvonalon indultak haza és hiába indultak jó háromnegyed órával korábban, a rövidebb, falvakon áthaladó főutakon haladva még úgy is sikerült őket a határon beérnünk, hogy a többszöri egészségügyi megálló mellett egyszer töltöttünk 40 percet. Igaz, ők is megálltak bevásárolni, de ezzel csak a kezdeti előnyüket tudták ledolgozni. Persze elismerem, nem teljesen korrekt az összehasonlítás, hiszen a két autó útvonala nem volt azonos, de jól esik felismerni, hogy a végül a 7 és fél órás utat azonos idő alatt sikerült megtenni, mint egy hagyományos autóval.
