Amerikában is tesztelik a Hyundai IONIQ 6 limuzinját

Az IONIQ 5 crossover után a Hyundai Motor egy hagyományosabb, alaposabb limuzinformát is épít a csoport új E-GMP platformjára, amelynek prototípusai Korea mellett immár Amerikában is felbukkantak.  

A Hyundai elsőként az IONIQ 5 modellben mutatta be a saját fejlesztésű E-GMP padlólemezét, amelyet a korábbiaktól eltérően kifejezetten elektromos modellek számára fejlesztettek ki. Az IONIQ 5 után megjelent a Kia hasonló méretű EV6 modellje, nemrég pedig a Genesis GV60 változatról is lehullott a lepel. A csoport azonban nemcsak crossovereket, hanem más felépítésű modelleket is tervez a rugalmasan alakítható új padlóvázra, így jövőre érkezik a Hyundai teljesen elektromos IONIQ 6 limuzinja is.   

Az új modell prototípusai korábban már felbukkantak Dél-Koreában, a Hyundai fejlesztőközpontja közelében, most azonban a világ másik oldalán, az Egyesült Államokban is sikerült lefotózni az autó egyik tesztpéldányát. Ráadásul az eddigieknél jóval kevesebb álcaponyvát is visel, ezért talán egy kicsit jobban ki lehet venni, hogyan alakul az autó végleges verziója azóta, hogy a Prophecy tanulmány másfél éve bemutatkozott.   

Az viszont szinte biztos, hogy az autó eleje és hátulja még változni fog a most látottakhoz képest, hiszen a legújabb sajtópletykák szerint az autó formájának ezen részletei, valamint néhány belső elem nem tetszettek a Hyundai csoport fő vezérének, Eui-sun Chungnak. Így a tervezőknek egy kicsit túlórázniuk kellett az autó formáján, így az új első és hátsó lökhárítók változásai miatt az autó hossza 20 mm-rel ugyan hosszabb lett, ám ez a légellenállás változásai miatt kedvezőbben hat a hatékonyságra. 

Az is biztosnak tűnik, hogy a Hyundai IONIQ 6 az 5-nél is nagyobb, 77,6 kWh kapacitású akkumulátorcsomagot kap, ami megegyezik a Kia EV6 modellben megjelent Long Range változatban kapható akkucsomaggal. A Kia EV6 WLTP hatótávja ezzel az akkumulátorral eléri az 528 kilométert, ami azt jelenti, hogy a laposabb, alacsonyabb légellenállású IONIQ 6 könnyedén elérheti akár a 600 kilométeres hatótávot is. 


A most lefotózott IONIQ 6 prototípus a korábbi koreai változatokkal ellentétben hagyományos oldaltükröket viselt, de a korábbi kémfotókhoz képest most viszont nem látszik a csomagtérajtóra tett harmadik féklámpa sem. Továbbra is rejtély, hogy a Hyundai tervezői vajon megtartották-e a Prophecy tanulmány Porschékat idéző látványosan lejtő hátsó traktusát, vagy sem, azt a részt még mindig vastag álcázás takarja.   

Ami a fotókon még feltűnhet, hogy az IONIQ 6 sokkal nagyobb első és hátsó túlnyúlásokat visel magán, ami inkább a belsőégésű motoros autókra jellemző. A kisebb IONIQ 5-nél ezek a túlnyúlások szinte minimálisak lettek azért, hogy az utastér méretét megnöveljék, ám úgy tűnik, a Hyundainál megelégedtek a meglévő belső tér tágasságával és a tengelyeken túlra is elnyújtották a karosszériát. Ezzel együtt valószínűleg a csomagtér is nagyobb lehetett, ami fontos szempont egy limuzin esetében.  

Az IONIQ 6 sorozatgyártása eredetileg 2022 márciusában kezdődött volna meg a Hyundai koreai Aszan üzemében, ám a fent említett változások miatt az új modell bevezetése várhatóan 3 hónapot csúszni fog, így csak valamikor jövő nyáron kerülhet a gyártósorokra.    

Forrás: motor1.comthekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei