Letették a Hyundai új amerikai villanyautó-gyárának alapkövét

A Hyundai csoport ügyvezető elnöke, Eui-sun Chung, Brian P. Kemp kormányzó, valamint a vállalat tisztviselői, illetve az állami és helyi vezetők hivatalosan is letették a Hyundai Motor Group Metaplant America (HMGMA) új gyártóüzemének alapkövét.

A hivatalos ünnepség délelőtt az alapkőletétellel indult a Bryan County Mega komplexumban, majd a jövő technológiai kiállítása következett a savannah-i Enmarket Arénában, ahol a vállalat a kiállítások széles skálájával a „fejlett technológiát és a rendkívüli emberi teljesítményt” emelte ki a helyi közösség több száz érkező résztvevője számára.

A vállalat és beszállító leányvállalatai által tervezett 5,54 milliárd dolláros beruházást öt hónappal ezelőtt jelentették be és a tervek között szerepel az innovatív Hyundai, Genesis és Kia elektromos járművek változatos kínálatának, valamint egy új akkumulátorgyártó üzem létrehozása is. A HMGMA több mint 8 100 munkahelyet teremt az elkövetkező néhány évben, mivel a vállalat célja, hogy stabil ellátási láncot hozzon létre az elektromos járműakkumulátorok és más elektromos járműalkatrészek számára az Egyesült Államok piacán. A HMGMA új intelligens gyára várhatóan 2025 első felében kezdi meg a nagyüzemi termelést.

„A Hyundai és Georgia lakosai számos tulajdonságban osztozik: történelmünk tisztelete, találékonyság, kreativitás és eltökéltség, hogy jobbá tegyük a világot a következő generáció számára” – mondta Euisun Chung, a Hyundai Motor Group ügyvezető elnöke. „Ma elektromos autóinkat kategóriájában a legjobbakként ismerik el és ezzel az együttműködéssel eltökélt szándékunk, hogy globális vezető szerepet töltsünk be a villamosítás, a biztonság, a minőség és a fenntarthatóság terén. A Hyundai Motor Group Metaplant America létesítményünkkel folytatjuk utunkat, hogy az autógyártáson túl a világ vezető mobilitási megoldások szolgáltatójává váljunk." 

„Azzal, hogy minden eddiginél több georgiai-i polgár dolgozik, rekord munkahelyek és befektetések, valamint díjnyertes munkaerő-fejlesztési programok és infrastruktúra érkeznek államunk minden részébe, a Peach State gazdasága is új magasságokba emelkedik” – mondta Brian Kemp, Georgia kormányzója. „Együttműködésünk a Hyundai Motor Grouppal és ez az innovatív létesítmény ezt a példátlan sikert példázza. Az élet és a megélhetés javítása iránti hosszú távú elkötelezettségünkkel alig várjuk, hogy folytathassuk ezt az együttműködést és láthassuk ennek a közösségre és államunk egészére gyakorolt hatását." 

Új létesítménye révén a Hyundai Motor Group vezető szerepet kíván betölteni az amerikai autópiacon az elektromos járművekre történő átállásában. Az autóipari csoport felgyorsítja villamosítási erőfeszítéseit azzal a globális céllal, hogy 2030-ig évente 3,23 millió teljesen elektromos járművet tudjon értékesíteni. E cél elérése érdekében a Hyundai Motor Group globális elektromos járműgyártó hálózat létrehozását tervezi, amely világszerte biztosítja az elektromos járművek stabil ellátását.

Az Egyesült Államokban rendelkezésre álló további elektromos jármű- és akkumulátorgyártási képességeivel a csoport célja, hogy megőrizze pozícióját az Egyesült Államok három vezető villanyautó-gyártója között nemcsak értékesítésben, de az elektromos mobilitás korszakára optimalizált technológiaival és mobilitási megoldásokkal. A beruházás összhangban van az Egyesült Államok kormányának a villamosítás felgyorsítását célzó ütemtervével, mivel a globális gyártók is sora jelentik be amerikai villanyautó-gyártási kapacitásaik bővítését. Tavaly az Egyesült Államok kormánya új kezdeményezést jelentett be, amely szerint a zéró károsanyag-kibocsátású járművek értékesítésének 2030-ra el kell érnie az új járműeladások legalább felét.

Az új üzem egy erősen összekapcsolt, automatizált és rugalmas gyártási rendszerrel rendelkezik majd, amely szervesen összekapcsolja az elektromos járművek ökoszisztémájának minden elemét a vásárlói érték megvalósítása érdekében. A georgia-i létesítmény intelligens gyártóüzemmé válik: az összes termelési folyamatot – rendelésgyűjtés, beszerzés, logisztika és gyártás – mesterséges intelligencia és adatok felhasználásával optimalizálják. Az innovatív gyártási rendszer egy emberközpontú munkakörnyezet kialakítását is segíti majd, ahol robotok segítik a dolgozók munkáját. A csoport fenntarthatóság iránti elkötelezettségének részeként az üzem a létesítmény energiaellátásában elsősorban megújuló energiaforrásokra fog támaszkodni és kibocsátás-csökkentő technológiákat alkalmaz az RE100 követelményeinek teljesítése érdekében.

Amellett, hogy új munkahelyeket és lehetőségeket teremtenek Georgiában, a HMG bejelentette a helyi gazdasággal létesített új kapcsolatokat, amelyek vállalati társadalmi felelősségvállalási programjaik révén a helyi közösségek egészségét gazdagítják. Az eddigi adományok összege elérte az 1,54 millió dollár. A Hyundai és a Genesis különféle társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseivel és nonprofit szervezeteivel együtt 940 ezer dollárt adományozott eddig különböző helyi szervezeteknek. Ez magában foglalja a Hyundai Hope és a Genesis Gives programjait is, amelyek korábban közösen 120 ezer dollárt ajánlottak fel közel tíz olyan szervezetnek, amelyek helyi közösségeket támogatnak Bryan megyében és környékén.

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei