A Hyundai csoport 2023-as újdonságai

A Hyundai Motor Group 2023-ban is számos új modellt mutat be, amelyek közül vannak meglévő típusok frissítései, de számos új generációs modell mellett új kategóriákba is belép a vállalat 2023-ban bemutatkozó termékeivel. 

A Hyundai csoport zászlóshajó modelljei 2023-ban új generációkba lépnek, illetve viszonylag friss típusai ráncfelvarrást kapnak, hogy még jobban megfeleljenek a modern vásárlók igényeinek. A Hyundainál érkezik az 5. generációs Santa Fe, a Sonata ráncfelvarrást kap, miközben az IONIQ 5 villanyautóból igazi N szériás sportmodell is érkezik. A Kiánál a Sorento és a Carnival is frissítést kap és érkezik a teljesen új EV9 villany-SUV is.  A Genesis pedig az első koreai gyártó lesz, amely 3. szintű önvezetési rendszerrel rendelkező járművet mutat be a G90 alapjain. 

A 2023-ban megjelenő járművek közül a legnagyobb figyelmet az 5. generációs Santa Fe (MX5) kapja. Ha megnézzük a kémfotókat, láthatjuk, hogy az előző Santa Fe modell koncepciójától jelentősen eltérően az új szögletes megjelenésűvé válik. Ennek megfelelően az iparági szakemberek azt jósolják, hogy az új Santa Fe megjelenését elsősorban a régmúlt Galloper típusa ihlette.

A következő generációs Kona (SX2) a Kia Seltos által uralt kis crossover piac visszaszerzésére törekszik. A hivatalos előzetes alapján látható, hogy az új Kona a Staria és a Seven tanulmány (IONIQ 7) révén bevezetett dizájnelemeket tartalmazza, a karosszériát pedig az Elantra (CN7) és a Kia Niro (SG2) harmadik generációs platformja határozza meg. A hajtáslánc várhatóan a meglévőhöz hasonló konfigurációval készül, többek között 1,6 literes benzines hibriddel, de az már biztosra vehető, hogy az elektromos változat továbbra is a Kona típusnév alatt kerül forgalomba, nem az IONIQ villanyautó-márka égisze alatt. 

Az Elantra is a legújabb stílust fogja követni, miközben megtartja a meglévő modell formatervezési irányát is. A hajtáslánc ugyanazt az 1,6-os benzinest, benzines turbót, hibridet és autógázos kivitelt fogja tartalmazni, mint korábban, és az észak-amerikai követelményeknek megfelelően OTA-funkcióval és továbbfejlesztett vezetéstámogató segédrendszerrel lesz felszerelve. 

A Sonata várhatóan a teljes generációváltáshoz hasonló jelentős változásokon megy keresztül. A kulcs az, hogy az új Grandeur modellben bevezetett számos dizájnelemet ebben az autóban is alkalmazzanak. Az Elantrához hasonlóan tudni vélik, hogy az OTA frissítési funkciót és egy továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszert is bevezetnek majd, illetve arról is szó van, hogy az észak-amerikai K5 GT modellsorozatba (1,6 turbó) épített AWD összkerékhajtási rendszer is kerül az autóba.

A nagyteljesítményű N sportmárkától az első tisztán elektromos IONIQ 5 N sportváltozat jelenik meg a kínálatban. Az eddigi ismeretek szerint ugyanazt a kétmotoros hajtásláncot és akkumulátorcsomagot kapja meg, mint az EV6 GT és az RN22e koncepcióautó számos technológiáját láthatjuk majd viszont benne. A belső és külső hangszórókon keresztül megvalósított N Sound+ funkció, valamint az érzelmi összhatást növelő N e-shift virtuális vibrációt és sebességváltás érzetét keltő rendszer is bevezetik azért, hogy az elektromos járművekben is egyedi vezetési élményt biztosítsanak.

A Kia egy teljesen új autó bemutatását, és három vagy négy ráncfelvarrott modell bevezetését tervezi. Amíg az E-GMP platformon alapuló második elektromos jármű, az EV9 az év első felében mutatkozik be, a Kia zászlóshajó modelljei, mint a Sorento, a Carnival és a Ray nagyban javítják majd a márka piacképességet.

Az EV9 villanyautót a jövő év első negyedévében mutatják be. Ez a Kia következő generációs zászlóshajója, amely a Los Angelesi Autószalonon bemutatott azonos nevű koncepcióautó szériaváltozata lesz, minibuszra emlékeztető szögletes karosszériával és hosszú tengelytávval. A nyilvánosságra hozott specifikációk szerint az EV9 egyetlen feltöltéssel akár 482 km-t is képes lesz megtenni és ismert, hogy a 10-80%-os töltési idő sem lesz hosszabb 20-30 percnél.

A Ray EV, az első sorozatgyártású koreai elektromos jármű, amelyet először 2012-ben mutattak be, szintén öt év után tér vissza, miután 2018-ban leállították a sorozatgyártást. A hatótáv, amely korábban mindössze 100 km körül voltaz akkumulátor technológia korlátai miatt, az új változattal jelentősen nőhet, miközben a kiváló helykihasználás miatt különféle PBV (célalapú) változatok megjelenésére is számítani lehet. 

A jövő év második felében a Kia legkelendőbb modelljei, a Sorento és Carnival is megújulnak. A Sorento várhatóan a Telluride-hoz hasonló megjelenésű dizájnt kap és jelentősen növeli piacképességét azért, hogy az új Santa Fé-vel fel tudja venni a versenyt, miközben a Carnival motorpalettája hibrid hajtáslánccal egészül ki azért, hogy közvetlenül versenyezni tudjon az olyan Koreába importált hibrid kisbuszokkal, mint például a Toyota Sienna.

A csoport prémiummárkájaként a Genesis 2023-ban mutatja be a G90 HDP (Highway Driving Pilot) változatát, amelyet eredetileg már 2022. év végén terveztek piacra dobni. A G90 HDP az első olyan koreai modell lesz, amelyet 3-as szintű autonóm vezetési technológiával szereltek fel és egy „feltételes automatizálási” rendszerrel lesz ellátva, amely lehetővé teszi, hogy az autonóm vezetési rendszer kezdeményező szerepet vállaljon a meghatározott területen belüli vezetés közben, mint pl. autópályákon.

Állítólag a Genesis a kutatás-fejlesztési folyamat során 80 km/órára emelte a HDP funkció végsebességét, miközben a nemzetközi szabványos sebességkorlátozás jelenleg 60 km/óra, ám mivel Koreában nincs sebességszabályozás a 3-as szintű önvezető autókra, úgy tűnik, ez a gyakorlatiasság irányába mozdult el, a technológia biztonságának szavatolása mellett.

A szakmán belül pletykák keringenek arról is, hogy a GV80 típuskínálata egy kupéváltozattal is bővülhet jövőre. Amíg a „GV80 Sport” elnevezés kering a sajtóban, az autót állítólag olyan fejlett specifikációkkal rendelkező modellként vezetik be, mint például a 3,5 literes benzines turbómotor és a négyüléses üléskonfiguráció. Megjelenésekor várhatóan olyan versenytárs modellekkel kellene megküzdenie, mint a Mercedes-Benz GLE Coupe, a BMW X6 és az Audi Q8.

Forrás: motorgraph.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei