A Hyundai nagyteljesítményű autóival vesz új lendületet

A Hyundai sportrészlege, a Hyundai Motorsport arra törekszik, hogy a túraautó-világkupa pályáján többszörös bajnoki címek révén fejlessze a koreai sportágat és ezzel együtt saját termékeinek képességeit is.

A Hyundai Motorsport február elején sajtónapot tartott az autógyártó központjában Mikel Azcona és a BRC Hyundai csapata tiszteletére, akik a 2022-es WTCR világkupa-sorozatban kétszeres bajnokok lettek. Azcona tavaly novemberben szerezte meg a pilóta bajnoki címét, amikor a WTCR-szezon a szaúd-arábiai Jeddah-ban véget ért és a BRC Hyundai megszerezte a konstruktőri bajnoki címet is.

Azcona a sajtóeseményen csatlakozott a BRC Hyundai csapatának képviselőihez és korábbi bajnok pilótákhoz, hogy válaszoljon a csapattal és a sportág koreai fejlődésével kapcsolatos kérdésekre. „A tavalyi év volt az első szezonom a Hyundainál…” – mondta Azcona – „…és megtiszteltetés és öröm volt a Hyundai Motorral együtt dolgozni 2022-ben.”

Till Wartenberg, az N sportmárka Management és Motorsport részlegének alelnöke arról beszélt, hogyan tervezi a Hyundai kamatoztatni a tavalyi sikert az idei szezonban. „Én személy szerint szeretném megnyerni a rali-világbajnokságot, de nem ez a végső cél” – mondta. „Idén is lesz számos versenyünk és szeretnénk a pilóta bajnoki címet megnyerni. Reméljük, hogy a következő néhány évben megőrizzük ezt a győztes hangulatot.”

Joon-woo Park, a Hyundai globális marketingstratégiai részlegének menedzsere azt is hozzátette, hogy a Hyundai Koreában is szeretné fejleszteni a sportot, ahol jellemzően jóval kisebb az érdeklődés a motorsport iránt. „A kötelességünknek érezzük, hogy ki kell vennünk a részünket azokért az emberekért, amik kedvelik az autókat” – mondta.

A sportág népszerűsítésére irányuló törekvés részeként a Hyundai Motorsport egy új versenyszimulátor-sorozatot is bemutatott, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy úgy érezzék, egy igazi versenyautót vezetnek. „Ott láthatók a versenyszimulátorok” – mondta Park „és azok a 13 éves gyerekek, akik ma reggel idejöttek, a szimulátorokon keresztül versenyeznek a bajnokainkkal. Arra is gondoltunk, hogy a gangwoni Injében rendezzünk egy WTCR eseményt, de a Covid-helyzet miatt nem tudtuk megvalósítani.”

A túraautó-világkupasorozat arra is megfelelő táptalajt biztosít, hogy az ott versenyző járművek új technológiáit idővel az N sportmárka szériatermékeibe is beépítsék és ezzel a Hyundai Motor Group új lendületet adhat fejlesztési tevékenységeinek. „Az N sportmárka legnagyobb lehetősége és kihívása a versenyautó és a hétköznapi sportkocsik gyártása lenne" - mondta  Wartenberg a Szöulban tartott sajtótájékoztatóján.

A Hyundai innovatív autótechnológiákat tesztelő Guruló Laborja megelőzte a Veloster N elektromos modell bevezetését 2021-ben. Ez a modell júliusban Olaszországban megnyerte az eTouring Car World Cup elektromos autóverseny-sorozatot. Emellett tavaly két vadonatúj N koncepcióautó is bemutatkozott – az egyik akkumulátoros, a másik pedig hibrid, azaz akkumulátoros elektromos és hidrogén-üzemanyagcella kombinációjával. Idén pedig érkezik a Hyundai IONIQ 5 elektromos crossover, N sportváltozata, mint az első olyan elektromos versenyautó, amely az E-GMP dedikált elektromos járműplatformot használja.

A belsőégésű motoros autók által uralt túraautó-versenysorozatban részt vevő Hyundai Motorsport erős ambíciókat tűzött ki az elektromos autóversenyzés irányába. „Annak érdekében, hogy az elektromos versenyautókat olyan gyorsakká tegyük, mint a hagyományos motorokkal felszerelt járműveket, azt tervezzük, hogy a különböző regeneratív fékezésekhez és vezetési stílusokhoz igazítjuk azokat” – mondta Wartenberg.




Ami a belsőégésű motoros autóversenyzést illeti, az autógyártó ígéretet tett arra, hogy továbbra is részt vesz az idei évre tervezett új túraautó-versenysorozatban, amely követi a korábbi, 2018-tól 2022-ig tartó WTCR-t. Amikor a WTCR 2018-ban elindult, a BRC Hyundai, az autógyártó olaszországi székhelyű kihelyezett versenycsapata szerezte meg a kettős bajnoki címet az i30 N modellel, majd 2019-ben Michelisz Norbert is világbajnok lehetett a Hyundai csapatával. Tavaly pedig Mikel Azcona és a Hyundai újra győzni tudott az Elantra N TCR modellel. 

„Versenyteljesítményünk akár 70 vagy 80 százaléka az eredeti sorozatgyártású autókból származik” – mondta Gabriele Tarquini, a 2018-as WTCR bajnok és a BRC Hyundai műszaki igazgatója. „A díjnyertes (verseny-)autókat olyan népszerű járművekből kell gyártani, mint az i30 N és az Elantra N, amelyek élesen lecsapott motorháztetővel rendelkeznek és nagy sebességre képesek.”

Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy a Hyundai tavaly hogyan tudott túllépni a teljesítmény egyensúlyán (BoP), Ji-ha Csang, az N sportmárka Management Motorsport vezetési élményért és motorsportért felelős vezetője azt mondta: „Az Elantra N esetében továbbfejlesztettük az olyan BoP által kevésbé szabályozott funkciókat, mint a fékezés és a jármű egyensúlya.”

Forrás: koreaherald.comkoreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei