Már forgatják az új Hyundai Sonata reklámfilmjét

A Hyundai Sonata limuzinja hamarosan teljesen megújult első és hátsó kialakítással érkezik, amelyről immár nemcsak álcázott, de álca nélküli, kissé pixeles fotók is megjelentek az interneten.

Már régóta nem titok, hogy a Hyundai Sonata jelenlegi generációja egy igazán markáns, jellegzetes félidei frissítést kap, mielőtt életciklusa végével eltűnne a süllyesztőben. A frissített modellről már egy ideje jelennek meg álcázott kémfotók a világ különböző helyszínein, ám most először sikerült olyan felvételeket készíteni, amelyeken az autó minden álcázás nélkül látható. 

Igaz, csak néhány nagyon elmosódott fotóról van szó, ám úgy tűnik, hogy egy csillogóra fényesített előszériás példány segítségével reklámfilmet forgattak épp a bemutatóhoz kapcsolódóan. Már ezek a távolról elcsípett képek is megerősítik, hogy a megújuló Sonata megkapja a Hyundai vékony, teljes szélességben végigvonuló LED fénysávját, ahogyan az új Kona crossover, a Grandeur nagylimuzin és Staria kisbuszon is látható.

A Sonata orrán a motorháztető elülső éle alatt és mindkét sárvédőn átfutó keskeny fénycsík csak nappali menetfényként szolgál, miközben a tényleges fényszórók a hatszögletű hűtőrács két oldalán, a lökhárító sötét színű mélyedéseibe vannak elrejtve. Ez nagyon hasonló megoldás ahhoz, amit a legutóbb a néhány hete megjelent vadonatúj második generációs Kona modellen is felfedezhetünk.  

A kontrasztos színű tükrök és a nagy kiterjedésű fekete műanyag a hűtőrácsban azt sugallják, hogy a lefotózott példány egy N Line felszereltségű Sonata modell, ami minden bizonnyal sokkal harciasabb kiegészítőket visel, mint az amerikai Hyundai bemutatótermekben jelenleg kapható végtelenül unalmas típusváltozat. A másik kép, amelyen az autó hátsó része profilból látható, azt sugallja, hogy hátul is történt néhány olyan komolyabb változás, amely egy kibővített hátsó lámpatestet foglal magában a hátrahúzott csomagtérfedél alatt.

Ha a megújult Sonata kitart a jelenlegi motorkínálat mellett, akkor az alapmodellek 191 lóerős 2.5 literes vagy 180 lóerős 1.6 literes turbómotorral érkezhetnek, miközben a 290 lóerős 2.5 literes turbós benzinmotorral szerelt változat megmarad az N-Line zászlóshajó kiváltsága.

A Sonata a Hyundai leghosszabb ideje futó típusneve, amely a hátsókerék-meghajtású Stellar prémium változataként először 1985-ben debütált Dél-Koreában. Az első fronthajtású generáció 1989-ben érkezett meg és a Hyundai összességében több mint kilencmillió példányt értékesített a típusból világszerte.

A Sonata azonban egyike azoknak a hagyományos limuzinoknak, amelyek megszenvedték, hogy a célközönség egyre inkább a magas építésű hobbiterepjárók felé fordult. A típus eddigi legjobb évében, 2012-ben a Hyundai még több mint 230 ezer Sonata példányt adott el, míg tavaly ez a szám 60 ezer alá csökkent.

A Sonata 2022-ben a kilencedik legkelendőbb autó volt Koreában, míg 2015-ben még az ország legkeresettebb típusa volt. A limuzinok továbbra is népszerűek a koreai piacon, így bár a különböző hobbiterepjáró típusok megelőzték, a hatodik Avante (más néven Elantra) és a harmadik helyen a nagyobb Grandeur is megelőzte a listán. A Sonata már hosszú ideje az egyik legkelendőbb jármű volt a különösen elszigetelt koreai újautó-piacon, ahol a Hyundai és a Kia együttesen több mint kétharmados részesedéssel rendelkezik.

Forrás: carscoops.com, carexpert.com.au

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei