A Hyundai bemutatta nanotechnológiás jövőképét

A Hyundai Motor Group nemrég megrendezte a 2023-as Nano Day rendezvényét, amelyen hat olyan nanotechnológiás terméket mutatott be, amelyek az önvezető autóktól a szoftveresen definiált járművekig a jövőbeli mobilitás növekedésének kulcsfontosságú tényezői lesznek.

Van egy kis karc az autó lökhárítóján? Nem kell aggódni, kevesebb mint két óra alatt magától megjavul. Elfelejtette feltölteni elektromos autóját, de nincs töltő a közelben? Semmi gond, az ablakokra illesztett napelemek automatikusan töltik az autót. Ilyen és ehhez hasonló „álomtechnológiákat” fejleszt a Hyundai csoport nanotechnológiás részlege azzal a céllal, hogy akár már két év múlva kereskedelmi forgalomba hozza azokat.

A nanotechnológia új szerkezetek, anyagok és eszközök előállítása az alak és a méret nanoméretű szabályozásával. A nanométer a méter egymilliárd része, vagyis körülbelül 100 000-szer kisebb, mint egy emberi hajszál átmérője. „A technológiai innováció nem jöhet létre az anyagok terén történő innováció nélkül, amely meghatározhatja a jövőbeli mobilitás sikerét” – mondta Jong-soo Lee, a Hyundai Motor Fejlett Technológiai Fejlesztési Intézetének (IATP) vezetője a technológiákat bemutató sajtóeseményen Szöul központjában. 

A vállalat által bemutatott egyik nanotechnológiai anyag az öngyógyító polimer bevonat volt, amely képes eltávolítani a karcolásokat vagy éppen a vizet és szennyeződéseket az önvezető autók kameráiról és lidar szenzorairól. In-hong Yeo, a Hyundai Motor Group fejlett technológiai fejlesztési intézetének kutatója szerint az egyszeri kémiai reakciótól eltérően az öngyógyító mechanizmusok többszörös készlete alapján folyamatosan elősegítheti az autó érzékelő eszközeinek visszaállítását, pontosabban észlelve ezáltal az autó körüli akadályokat vagy a gyalogosokat.

A technológia szobahőmérsékleten két óra leforgása alatt lehetővé teszi a helyreállítási folyamatot. A folyamat fagypont alatti mínusz 10 Celsius fokon nagyjából egy napig is eltart, mert a hideg miatt a kémiai reakció is lelassul. A technológia várhatóan 2025 és 2026 között jelenik meg a sorozatgyártású járművekben.

A második bemutatott termék az olajkapszula polimer bevonat-technológiája – az öngyógyító nanotechnológia mellékterméke – amely lelassítja az autóalkatrészek súrlódásából eredő kopását. A Hyundai azt állítja, hogy ez a technológia több mint 50 százalékkal hatékonyabb más gyártók hasonló termékeihez képest. Az autógyártó már idén azt tervezi, hogy ilyen olajkapszula bevonatot visz fel a Hyundai és a kisebb Kia leányvállalata modelljeinek alvázára – különösen a hajtótengelyre –, hogy csökkentse a működő eszközök autóra gyakorolt hatását.

A harmadik bemutatott nanotechnológiás termék egy napelem volt, amely kulcsfontosságú energiaforrás, hiszen csökkentheti a járművek széndioxid-kibocsátását. A már létező, szilíciumot hasznosító napelemekkel ellentétben a Hyundai által bemutatott napelemek teljesen átlátszóak és kalcium-titán-oxid ásványból álló, természetes perovszkitot használnak, amely 10-szer több napenergiát képes elnyelni. A napelemeket a célalapra épített járművek, környezetbarát modellek nagyobb ablakaira integrálva testre szabva fogják hasznosítani azok energiaellátásához, így illeszkedve a járművek széleskörű felhasználhatóságához. 


Az autógyártó negyedik bemutatott nanotechnológiás eszköze a tandem napelem, amelynek lényege, hogy perovszkit napelemet csatlakoztatnak egy szilícium alapú napelemhez. A tandem napelemek a jelentések szerint nagyobb együttes cellahatékonysággal rendelkeznek, mint a szilíciumelemek és a perovszkit alapúak külön-külön. Ezen cellák elektromos járművek tetejére, motorháztetőjére és ajtóira történő felhelyezése 30 százalékos napelem-hatékonyságot tesz lehetővé, vagyis a Hyundai szerint 100 watt napenergia elnyelése után 30 watt elektromos energiát képes előállítani, ami a villanyautó hatótávját 20-40 kilométerrel is megnövelheti. Elhangzott az is, hogy mivel a technológia még nincs kész, ezért a további fejlesztésekkel akár napi 100 km hatótáv is nyerhető a napon hagyott autóban.  

Ami a vezetési élmény javítását célzó nanotechnológiákat illeti, a Hyundai az ülésnyomás-érzékelőjét szén-nanocsővel látja el, amely nagyfokú tartósságáról és rugalmasságáról ismert. Ez akár 50 százalékkal is csökkentheti az energiafogyasztást és 140 W energiát takarít meg az elektromos járművek számára azáltal, hogy hőt visz át az autóülés érintkező felületére. Az érzékelő emellett a légzési ritmust és a pulzusszámot is képes elemezni, hatalmas potenciált mutatva ezzel az egészségügyi szektorban – közölte a Hyundai.

A Hyundai végső újdonságaként az átlátszó sugárzó hűtőfóliát is bemutatta, amely az autók ablakaira kerülve képes lehűteni az autók belső terét, miközben ezzel képes csökkenteni a jármű széndioxid-kibocsátását is. A sugárzó hűtőfóliás ablakokkal ellátott autóban állítólag 6,89 fokkal kisebb belső hőmérsékletet mértek, mint egy alacsony fényáteresztő-képességű fóliával felszerelt autóban.

A Hyundai és leányvállalata, a Kia az 1970-es évek óta végez különböző anyagkutatásokat. Az 1990-es évek végétől a vállalatok együttesen széles körű kutatási projekteket indítottak a fejlett anyagok terén.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei