Kiszivárgott az új Kia EV5 néhány technikai részlete

A korábban Kínában bemutatott Kia EV5 tanulmányautó szériaváltozatáról kiadott nyilatkozatokkal szemben a vállalat egyik vezetője most elismerte, hogy a modell nemcsak Kínában, de Dél-Koreában és más piacokon is kapható lesz. 

A Kia idén márciusban Kínában megrendezett EV Nap alkalmából mutatta be az EV5 tanulmányautóját, amely a korábbiakhoz (EV9) hasonlóan formájában várhatóan nagyon közel áll majd a hamarosan megjelenő szériaváltozathoz. A csoport E-GMP padlólemezére épülő autó dobozos kialakítása illeszkedik a vállalat „Ellentétek vonzásában” dizájnelvéhez, amely robusztus külsőt és a modern és kreatív belső teret takar.

A legfrissebb információk szerint a Kia a közelmúltban meghatározta a koreai hazai piacán és Kínában értékesítésre kerülő EV5 típusának árkategóriáját, valamint akkumulátorkapacitását. Ennek alapján a Dél-Koreában eladásra kínált EV5 modellek alapváltozatai 50 millió koreai von (kb. 13,5 mFt), a nagyobb akkus Long Range változatok árát pedig 57 millió vonra (kb. 15,4 mFt) célozta be a gyártó.

A Dél-Koreában és más globális piacokon értékesítésre kerülő EV5 modellek akkumulátorkapacitása nagyobb lesz, mint a jelenlegi EV6 modellé, amely jelenleg 77,4 kWh kapacitású akkukkal rendelkezik, így a hírek szerint az EV5-be 82 kWh kapacitású akkucsomag kerülhet, ami a Long Range modell esetében több mint 600 km-es hatótávot jelenthet. Azt is meghatározták már, hogy a globális piacokra NCM akkumulátorokat építenek be az autóba, míg a kínai változat kizárólag LFP típusú akkukat kap. 

A töltőrendszerrel kapcsolatban egy másik meglepő információ került napvilágra: az E-GMP platformra épülő EV% a korábban megjelent EV6 és EV9 modellekkel ellentétben nem 800 voltos rendszert kap, hanem ezúttal megelégszenek a 400 voltos rendszerrel. Ennek hátterében az áll, hogy a 800 V-os rendszerrel ugyan akár 350 kW teljesítményű, ultragyors villámtöltővel akár 20 percen belül is fel lehet tölteni 10-ről 80 százalékra a jármű nagy kapacitású akkuját, ám a 400 V-os rendszer olcsóbbá, elérhetőbbé teszi az autót.

Annak ellenére, hogy a Kia kezdetben egyértelművé tette, hogy az EV5 kizárólag kínai modell lesz, a jövőben pedig további országokban is értékesíthető lesz, a Kia vezérigazgatója, Ho-seong Song most ezt megcáfolta és azt mondta: „Az EV5-öt Dél-Koreában és a globális piacokon is értékesíteni fogjuk.” 

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei